Ahogy idősödünk egyre inkább több és több információ birtokába jutunk, és egyre több és több emlékünk lesz, az agyunk szinte mindent tárol, ami a szívünknek kedves és amiket szeretünk is. Hogy boldognak érezhessük magunkat, olyan érzelmeket élünk át, amik szintén kedvesek a szívünknek és amiket szintén szeretünk is. Ami pedig nem jó a lelkünknek, attól szeretnénk minél hamarabb megszabadulni.
A válaszút egy döntési helyzet, választanunk kell több lehetséges cél, következmény között. Mit mérlegelünk ilyenkor? Mi lesz a fontos hirtelen a számunkra? Tudunk-e jó döntést hozni? - Még a rossz döntés is jobb, mintha sehogyan sem döntenénk. Pedig azt mondják, hogy rossz döntés nem létezik.
"Nem hiszek a véletlen találkozásokban. Tudom, hogy életünkben minden pillanatnak bűvös oka van. Emberi sorsok kuszálódnak össze úgy, hogy egyszer csak az idő egyetlen mágikus percében véletlenszerűen egymásba akadjanak." (Czipper Ágota). - Ezt a szép idézetet hoztam el neked mára, és kérdés, hogy te is hiszel-e benne vagy teljesen más véleményen vagy?
Szeretem a Reader's Digest könyveket, egy párat sikerült is megvennem belőlük, aminek azért is örülök, mert szerintem nagyon hasznos olvasmányok. Ismét szeretnék neked ajánlani egy könyvet, mégpedig azért, mert az én betegségem főleg az aggyal kapcsolatos betegség, és igyekszem jó formában tartani az elmémet, hogy minél később omoljon össze az én idegrendszerem, és általában az egész testem. Mivel az agy a legfontosabb szervünk, mindent ő irányít, nélküle valóban nem boldogulnánk az életünkben, ezért is foglalkozom most egy kicsit a saját agyunkkal, az elménkkel, magával a szürkeállományunkkal, és még sok minden mással is.
Vannak olyan pillanatok az életünkben, amiket nem adnánk oda senkinek semmi pénzért. Vagy azért, mert megküzdöttünk érte vagy azért mert váratlanul kellemes meglepetés ért minket vagy talán azért, mert ezt a pillanatot sohasem hozhatjuk vissza már és olyan jó rá emlékezni, visszaidézni a napjainkba. Persze vannak olyan pillanatok is az életünkben, amiket szívesen kitörölnénk a tudatunkból, mert elkeserítettek bennünket. Most ez utóbbiakat tegyük félre, mintha nem is léteznének, és törődjünk csak a boldog és szépséges perceinkkel.
Mindenki szereti a saját egyéniségét, legalább is szerintem ez így van, mert ha nem így lenne, máris összetűzésbe keverednénk önmagunkkal. De vajon milyen természetünk van? Kedvesek, jóravalók, egyszerűek, és szorgalmasok is vagyunk egyben? Minél több jó és szép pozitív tulajdonságod van, annál jobb a jóhoz való hozzáállásod.
Nagyon jó kis könyvet szeretnék a figyelmedbe ajánlani most neked, remélem, hogy tetszeni fog neked is, ugyanúgy, mint nekem. Helen Thomson - Tedd rendbe az életed című könyvét hoztam el neked mára, és már csak ha a tartalomjegyzéket megnézed, rájössz, hogy ez a könyv neked íródott, hiszen a harmonikus életről lesz benne szó.
Nagyon sok helyen olvashattad már te is a neten vagy könyvekben (főleg mostanában, amikor annyi a depresszióra hajlamos ember), hogy van egy "varázsmondat", egy olyan varázserővel bíró mondat, amit ha jól tudsz használni, okosan kezeled, az hasznos lehet a számodra, sőt, meg is változtathatja az életedet, a mindennapjaidat. Nincs benne semmi hókuszpókusz, csupán arra alapoz, hogy te épp nem vagy a helyzet magaslatán, épp csúszol lefelé a mélybe, vagy legalább is engedsz olyan behatásoknak, amik a mélybe rántanak téged, ha hagyod.
Van egy aranyos és humoros idézet, amit a nőnap alkalmából olvastam most a neten, olvasd csak te is: - "Hetekkel előbb elterveztem mindent. Hogy munka után megvárom a feleségem, hogy magam megyek bevásárolni, hogy leviszem kiporolni a szőnyeget. De én már ilyen peches vagyok. Kiderül, hogy az idei nőnap vasárnapra esik. A feleségem nem dolgozik, a bolt zárva van, szőnyeget porolni - a házitanács rendelkezése szerint - tilos." (Pintér Lajos humorista). Azt hiszem, kedvesebben nem is lehet megfogalmazni, hogy mit éreznek a férfiak a nők iránt, mindent elsöprő szeretetet, megbecsülést, bizalmat, és azt, hogy minden napot nőnapnak tekintenek az évben. Humorosan van megfogalmazva, de kiértjük a lényeget a sorok közül! :)
Amikor egymás után érnek minket a kellemesebbnél kellemesebb meglepetések, akkor ugye nem panaszkodunk semmire és senkire, akkor mindent szépnek látunk és úgy gondoljuk, hogy igen, az életnek mindig is így kellene zajlania. Amikor viszont panaszkodunk, akkor még ha meg is mutatná valaki, akkor sem vennénk észre az élet napos oldalát. Mi végre van ez a nagy különbség és miért érzünk egyszer így, máskor meg másképpen?
Utolsó kommentek