Van egy film, aminek ez a címe, hogy - Álmomban már láttalak -, és nekem épp ez jutott eszembe, mert sokszor álmodom veled. Nappal gondolkodom sokszor, vajon ki is vagy te, aki mindig visszatérsz hozzám, és elolvasol egy-két bejegyzést ebből a blogból. Valamilyen hasonlóság biztosan van közöttünk, vagy legalább is megérintett téged egy-két szó, gondolat, amiről írok. Sokszor álmodom veled, meg kell, hogy mondjam, és mindig jóérzés fog el, mert érzem, hogy nem vagyok egyedül a nagyvilágban.
Sajnos a betegségem velejárói már régóta a kényszergondolatok. Küzdök velük mint a sárkánnyal, de időről időre visszatérnek, és nem tudok tenni ellenük semmit. Jön magától, és csak akkor múlik el, ha sikerül elterelnem valamivel a gondolatomat. Nehéz kezelni, és azt hiszem, nem vagyok egyedül ebben a helyzetben.
Szeretek olvasni. Mikor betegebb voltam, mindig a könyvekhez menekültem vigaszért. De még most is így van ez. Megnyugtat, elfeledteti azt ami bántott, teljesen a könyv hatása alatt vagyok néha. Egyre kevesebb időnk van az olvasásra. Én is sokat töltök még mindig a számítógép előtt, amit igyekszem inkább az éjszakai órákra tolni. Ha van napirended, be tudod illeszteni, hogy tudj olvasni egy-egy órát napközben. Elég, ha rendszeressé teszed ezt a szokásodat, így hamar eljutsz a könyv végére, és feledhetetlen élményben lesz részed.
"A varázsló ott él valamennyiünkben. Mindent lát és mindenről tud. A varázsló felette áll fény és sötétség, jó és rossz, öröm és bánat ellentétpárjainak. Minden, amit a varázsló lát, a láthatatlan világban gyökerezik."
Érzékenyek vagyunk. Nem is tudjuk mindig kifejezni jól az érzéseinket. De az arcunkon mindig meglátszik, ha valamiért rossz kedvünk van. Kevés ember tudja eltitkolni, hogy most éppen rossz passzban van. Mégis, észrevesszük-e ezeket a megnyilvánulásokat? Vagy megvárjuk, míg elmúlik a társunk rosszkedve, és nem lépünk közbe, nehogy megsértsük az érzelmi világát?
Ha tele vagy lelkesedéssel, semmi probléma, hiszen a lelkesedés hajt minket előre, ha ez megvan bennünk, nincs komoly akadálya az életünknek. Érdekes módon van most beállítva a gyógyszerem. Nagyon jól reagálok a jelenlegi terápiára, szinte mindig egy kicsit feldobott hangulatban vagyok, de nem annyira, hogy átessek a ló túloldalára, és a túláradó jókedv hatása alá kerülnék. Sokszor hiányzott belőlem a lelkesedésnek ez a formája, inkább csak depresszív hangulatban éltem.
Nem kellene mindjárt elsőre ítéletet mondani olyan dolgokról, amiknek még csak a kimenetelét sem tudjuk. Ha valami nem tetszik mindjárt a lelkünknek, bizony hajlamosak vagyunk negatív módon elbírálni az esetet. A képen egy csomó olyan szó szerepel, ami sokszor a gondolatainkban megfészkel. De van ennek a képnek ellentétpárja is, ahol pont hogy pozitív szavak szerepelnek, amik a helyes látásmódot igyekeznek tükrözni.
...hogy egyszer végre meggyógyulok. Nincs már neheztelés bennem, amiért megbetegedtem, de mégis minden vágyam sokszor az, hogy teljesen egészséges lehessek. Minden éjjel meg is fogadom magamnak, hogy úgy élek ezután, mintha ezernyi erőm lenne, és megmutatom magamnak, lehet, sőt kell is úgy élni ezután, mintha csak egészséges lennék. Persze nem tudom megtenni néha azt, amit szeretnék, mert béklyóba köt az ellenállásom, de küzdök ellene minden nap, és már több tucat füzetet teleírtam azzal, hogy ezután milyen feladatokat is fogok megoldani.
Vagyunk néha olyan helyzetben, mikor úgy érezzük, nehéz szeretni. Megbántódtunk valamiért, esetleg vitákba bocsájtkoztunk a szeretteinkkel, úgy érezzük, nekünk van igazunk, és lehet, hogy minket sértettek meg mások. Ha sokat foglalkozunk egy esettel, félő, hogy olyan következtetéseket vonunk le magunknak, amik rossz irányba terelik a kapcsolatainkat. A megoldás csak az lehet, hogy csírájában kell elfojtani a negatív érzéseket, és rögtön találnunk kell pozitív megerősítéseket, amik kivezetnek a csapdából, amibe beleestünk.
Ha a szíved tele van haraggal, bántással, nehezteléssel, nem tudsz figyelni arra, mit is csinálsz. És ez hatással van az érzelmi életedre, de fizikai szinten sem tudod azt nyújtani, amit szeretnél. Nem mindig tudjuk megbocsájtani a minket ért sérelmeket, ezért legbelül állandó csatát vívunk, és ez az örökös csatározás felőrli az idegeinket, és minden energiánkat. Pedig tanulhatnánk egy-két esetből, mert ilyenkor mindig mi húzzuk a rövidebbet, mi leszünk feszültebbek, sőt, idegesek, és olyan dolgokat teszünk mérgünkben, amit később megbánunk.
Utolsó kommentek