Sajnos a betegségem velejárói már régóta a kényszergondolatok. Küzdök velük mint a sárkánnyal, de időről időre visszatérnek, és nem tudok tenni ellenük semmit. Jön magától, és csak akkor múlik el, ha sikerül elterelnem valamivel a gondolatomat. Nehéz kezelni, és azt hiszem, nem vagyok egyedül ebben a helyzetben.
A legcsekélyebb fajta ilyen kényszergondolatom, hogy elzártam-e a gázt, ha épp indulok valahová, vagy a vízcsapot nem hagytam-e nyitva. És ez kísért egészen addig, míg haza nem jövök és a saját szememmel nem látom, hogy minden a legnagyobb rendben van. Hogyan alakult ki nem tudom, talán még kezdetekben, mikor már megbetegedtem, akkor rögzült ilyesmi a tudatomba. Van, hogy erősebb a hatása, van, hogy gyengébb, de állandósult dologról van szó.
Mit tudok tenni, hogy ne kínozzanak semmiféle kényszergondolatok? A gondolatelterelés legjobb módja, ha teljesen mást kezdünk csinálni, mint előtte. Persze ezt nem minden helyzetben tehetjük meg, ezért kell edzenünk a memóriánkat, hogy fel tudjuk venni a versenyt ezzel a kínzó nyavalyával. Sajnos jobb szót nem találtam rá. Bármit teszünk, ami kimozdít az eredeti rossz gondolatunktól, az csak a javunkat szolgálja. Ha tehetjük, rögtön menjünk el arról a helyszínről, ahol vagyunk, vagy ahol kialakult a kényszergondolatunk. Nézzünk körül, keressünk valami szépet a természet adta lehetőségekből, és próbáljuk a látóterünket kitölteni vele. Ilyenkor jön jól, ha valaki elsajátított már egy egyszerű meditációs technikát. Ha le tud minket kötni az a valami, amibe éppen azért kapaszkodunk, hogy megszabaduljunk a kényszergondolatunktól, már van némi esélyünk a túlélésre. Ha nem tud lekötni, akkor tovább kell keresgélnünk, vagy elkezdhetünk valamilyen mozgásformát gyakorolni. A mozgás erőt ad, energiát nyerünk, és talán sikerül elhessegetni azt, ami nem kívánatos a számunkra.
Keressünk magunknak társaságot. Van, amikor csak azért jönnek ezek a kínzó gondolatok, mert nagyon egyedül érezzük magunkat, vagy egyedül is vagyunk. Figyeljük, hogy társalgás közben mit mond a társunk, és igyekezzünk lépést tartani a gondolatmenetével. Szóljunk közbe, kérdezzünk, mondjunk bármit, amiről úgy érezzük, hogy kisegít minket a bajból. Ha nagyon egyedül vagyunk, menjünk sétálni a napfényre, mert nem szabad sokáig a négy fal között maradni ilyen helyzetben.
Alkossunk. Rajzoljunk, vagy esetleg elkezdhetünk ügyesen akár barkácsolni is valamit, vagy süssünk, főzzünk, játsszunk a gyerekekkel, és próbáljunk pozitívan gondolkodni. Bármit is teszünk, tudnunk kell, hogy túl sokáig nem fog a rossz gondolat nálunk tanyázni, főleg ha egy kicsit segítünk is kitessékelni az ajtón. El fog múlni a rettegett gondolat, csak egy kicsit türelmesnek kell lennünk.
Nézzünk meg egy jó filmet. És próbáljuk jól követni az eseményeket. Ha bele tudjuk élni magunkat egy jó film történetébe, egészen máson fog járni az eszünk, el tudunk vonatkoztatni a kényszeres tehertől. Ha valamivel el tudjuk magunkat foglalni, és teljes szívvel tudjuk csinálni azt, amibe éppen belekezdtünk, a negatív beidegződés egyszerre csak felenged, enged a szorításából, és mi azt tehetjük, amit szeretnénk.
Ha semmi sem segít, és csak be vagyunk béklyózva, próbáljuk meg megnyugtatni magunkat azzal, hogy máskor is túléltünk egy ilyen helyzetet, most sem fog nagy tragédia történni. Sokszor nem tudunk mit tenni, engedni kell, hogy végigvonuljon rajtunk a "rossz szellem", mert azután minden a régi kerékvágásban fog majd haladni. Próbálkoznunk kell mindenképpen, mert a végén belezavarodhatunk a saját gondolataink összevisszaságába. Lehet, és kell is tenni valamit a kényszergondolatokkal szemben, nem szabad hagyni elhatalmasodni az erejüket.
Gyorsan küldök neked egy dalt, mert a zenehallgatás is jó módszer lehet ha épp bajban vagyunk. :)
Utolsó kommentek