"az élet nem mindig habos torta..."

Sokan vannak, akik úgy hiszik, az élet örök robot, más emberek kiszolgálása. Erre azután jó sok időt elpazarolnak morfondírozással, önmaguk marcangolásával, mert saját magukra nem jut idejük. Fáradtan esnek ágynak este, nincs senkihez egy kedves szavuk az örökös aggodalmaskodástól.

Ezért nem szabad elkeserednünk, ha valami gond, baj az utunkba kerül. A probléma ugye "adja magát" azzal, hogy mindig belebotlunk, de a megoldások is ott vannak az orrunk előtt, ha kicsit is belemélyedünk a keresésbe.

Ezzel a mondattal nem biztos, hogy mindenki egyetért, de ha belegondolunk egy-két olyan esetbe, amikor a betegről már lemondott az orvostudomány is, és mégis meggyógyultak sokan, akkor el kéne gondolkoznunk az előbbi mondaton.

Sok minden van, ami felborítja a reggelünket. Ha túl sok jelentőséget tulajdonítunk neki, rosszul járhatunk, épp ezért már reggel találjuk meg mindenben azt a szépet, amire úgy érezzük, hogy szükségünk van a nap folyamán.

Ha visszagondolok a múltamra, nem panaszkodhatom, mert szerető családban nőttem fel, nem voltam elkényeztetve, önállóságra neveltek a szüleim.

Van egy könyvem, Arnold Bennett írta, a címe az, hogy : AZ ÉLET MŰVÉSZETE . Mindjárt a címlapról idézek pár sort:

Önbizalomból azt hiszem, hogy kettest kaptam volna a suliban, ha arra gondolok, mennyire nem vagyok "bevállalós". Sokszor azt hiszem arra is, amit írok, hogy - könnyebb másnak tanácsot adni, mint megvalósítani. - Ez is ugye egyfajta önbizalomhiány.

Zene , zene , zene ! Pihend ki az elmúlt hét fáradalmait! Egy kis rock..., és egy szép szám ráadásnak!

Ui. : még egy nagy kedvencem a következő zeneszám.

Használd ki a hétvégét, megérdemled!!! :) 

Rohanunk, rohanunk naphosszat. Vagy a gyerekért kell menni az oviba, vagy dolgozni sietünk éppen, de otthon sincs „nyugtunk”, mert nem hagytunk magunknak.

Most megosztom veled a betegségem kezdetét, azért, hogy tanulj belőle. Sokáig nem is tudtam, hogy nálam valamilyen depresszív tünetek is kezdenek kialakulni.