Ha visszagondolok a múltamra, nem panaszkodhatom, mert szerető családban nőttem fel, nem voltam elkényeztetve, önállóságra neveltek a szüleim.
26-27 éves lehettem, amikor jött az a hatalmas villámcsapás szerű rosszullét, ami örökre megváltoztatta az életemet.Túl sokat foglalkoztam a betegségemmel ezután, s ez még fokozta, hogy nem is nagyon javult az állapotom.
Először évekre, majd hónapokra, később már csak hetekre volt szükség ahhoz, hogy jobb formába tudjam hozni magam. Sajnos az a gyógyír a betegségemre, amit a bejegyzés címe ír, meg kell tanulni feldolgozni az eseményeket. Így egyszerűen! De hogyan kezdjünk neki?
Türelem, türelem az nagyon kell hozzá, a gyógyulni akarás még jobban, és el is kell tudni hitetni magunkkal, hogy igenis meggyógyulok. Ha nem ma, akkor holnap, de egyszer igenis segít majd a véletlenek sorozata is. Azonban nem az ágyban gyötrődve kínjainkkal, nem ott fog minket utolérni vagy megcsapni a gyógyulás szele. Mit tehetünk?
Vagy segítséget kérünk, vagy neki látunk kigyomlálni saját magunk azt a bennünk lévő sok rossz érzést, ami a hatalmába kerít. (vagyis szép lassan, de biztosan egytől egyig mindet, fontossági sorrendbe állítva). Én sem tartok a végén korántsem, de jól érzem magam elég sokszor, ahhoz képest, amilyen voltam régebben.
Tégy meg minden tőled telhetőt, és a sorsod jobbra fordul!
Utolsó kommentek