Amikor beteg lettem, nem tudtam mit kezdeni magammal. Csak mentek sorban a napok, és azt vettem észre, hogy már több mint 20-25 év telt el, s nem sokra haladtam. Van, amit sikerült elérnem, de a fő problémámat nem tudtam megoldani.
Ezzel meg kellett tanulnom együtt élni, már ahogy nekem az sikerült. Vannak ilyen helyzetek, amik sok-sok év ellenére is ott motoszkálnak bennünk. Annak ellenére, hogy sokszor fel akartam adni, rábízni magam a véletlenre, sikerült végül a magam által is szeretett útra lépnem. Visszaesek mindig a betegségembe, de tudom már, hogy léteznek segítők, akikre számíthatok.
Vártam, csak vártam, sorra vettem a könyveimet, mert ezektől reméltem a csodát, de nem volt türelmem végig olvasni őket. Pedig lehet, hogy elég lett volna csak egy vagy két könyv, azokat viszont életem végéig lapozgatnom kéne, hogy talpon tudjak maradni. Azután jött az időzavar nagy kérdése, olvasni szerettem volna, hogy gyógyuljak, de halmozódtak az itthoni teendőim. Tennem kellett valamit magamban, mert ez is egyfajta stresszt okozott.
Először jegyzeteltem, hogy tudjam, mit kell legközelebb tennem ha leromlok. Később a stressz már átment fizikai fájdalomba, mindenem fájt már. Elkezdtem tornázni. Illetve csak egy-két gimnasztikai gyakorlatot végeztem el, amitől nagyon hamar jól lettem. Segít a torna a depresszió ellen, ez kétségtelen, de legalább 3-4 alkalommal, rendszeresen kell gimnasztikáznunk egy héten, hogy a folyamatos szintet fent tudjuk tartani.
Azt hiszem, először már az is segített, hogy felálltam az asztaltól, és sétáltam a szobában. Mindennek ellenére még mindig csak ott tartok, hogy gyűjtögetem a hasznos tudnivalókat a gyógyulásomhoz, de nem sikerül átültetni a gyakorlatba. Ezt kell nagyon komolyan vennie mindenkinek, aki beteg, hogy saját magunknak kell megmozdulnunk, nekünk kell tenni azért, hogy végre történjék valami változás.
Később már "tapasztalt beteg" révén, elkezdtem panaszkodni. Először csak úgy magamnak, később a családnak, vagy még később már ismerősöknek is. Ez nagy hiba. Elpártolt szinte mindenki mellőlem, kivéve a családot, barátnőm tartott ki még mellettem a mai napig is. Nehéz betegségről beszélni, vagy sajnálatot éreznek az emberek irántad, vagy nagy ívben elkerülnek, nehogy rájuk is átragadjon a rosszkedv.
Neked kell cselekedned, és nekem is, hogy soha rosszabb ne legyen az állapotom egy bizonyos szintnél, és te is meg tudd tartani magadat olyan szinten, ahogy élni szeretnél. Tudom, rajtam segítene, ha be tudnék sok mindent vállalni, de valami mindig visszatart. Egyfajta ragaszkodás a rosszhoz, nem tudom átszakítani a célszalagot, de még csak a rajtkockára sem merek rálépni sokszor. Itt van a hiba! Már rengeteg jegyzetfüzetet írtam tele azzal, mit kéne csinálnom, hogy változtatni tudjak. Eddig jutottam a kb. 25-28 év alatt. Most egy szuszra bevállaltam a blog írását, amitől nem titkolt elvárásom az, hogy kigyógyítsam magam a betegség fogságából. Buzdítlak téged is és saját magamat is, mindenkit, aki olvassa a bejegyzéseimet, mert lehet, ha visszaolvasom amit írtam, okulok belőle.
Ne hagyd magad idáig jutni. Hamarabb kell elkezdeni a gyógyulást, mint azt én tettem. Senki nem tehet ellened semmit, nem akadályozhat meg abban, hogy azt cselekedd, ami téged kigyógyít a betegségedből. Próbálj ki több technikát a gyógyuláshoz, dolgozd ki saját terved és tegyél is érte, mert csak így működik, csak ekkor fogod igazándiból megtapasztalni az egészség mámoros ízét. Azt, amikor bármit teszel, nem lesz lelkiismeret furdalásod, nyugodtan tudsz majd örülni, és érezni fogod, hogy te győztél, így volt megírva a sors könyvében. Legyőzted saját ellenállásodat, úgy élsz, ahogy akarsz, ráadásul még boldog is vagy a nap minden percében.
Előttem, s előtted az élet, van még időnk javítani, van még időnk a végső visszaszámlálásig, használjunk ki minden pillanatot!
Utolsó kommentek