Emlékszem, milyen izgatottan is kezdtem bele blogot írni. A mai fejemmel talán bele sem vágtam volna az írásba, hiszen folyamatosan jelen szerettem volna lenni, és szinte mindennap írni akartam. Látszik is, hogy kezdetekben több bejegyzés szerepelt egy-egy hét alatt. De nem a mennyiség a fontos, nem a számszerűség, hanem az, hogy szép folyamatosan tanultam bele az írásba, és mindig azt szerettem volna visszatükrözni, amit épp akkor érzek, mikor írok.
Emlékszem, hogy éjjel álmodtam meg a blog címét, és az alcímet is. A többi jött magától. Persze szükségem volt egy kis segítségre is a folytatáshoz, de elindítani egyedül én indítottam el a blogomat. Volt egy füzetem, illetve van egy füzetem, amibe írom a fontosabb idézeteket, mondatokat, amik megérintenek, megérintik a szívemet, és szeretném, ha te is átélnéd azt az örömöt és boldogságot, amit egy-egy bejegyzés írása okoz.
Emlékszem, hogy már mindjárt az elején vissza szerettem volna csinálni mindent, mert akkor döbbentem rá, hogy egy blog indítása felesőséggel jár, felelőséggel tartozom azért, amit leírok, és mindenkor vállalnom kell önmagamat. De már örülök, hogy úgy alakultak a dolgok ahogy, mert önmagamat is jobban megismertem közben, volt, mikor repdestem a boldogságtól, de volt, mikor elpityeredtem, és csak a negatív érzések jöttek elő belőlem.
Emlékszem, hogy volt, mikor szerettem volna befejezni az írást, mert nem éreztem magamban elég erőt a folytatáshoz, és volt, mikor éjjel is felkeltem, mert meg szerettem volna veled osztani azt a csodát, amiben épp akkor részesültem. Sokat voltam fent éjjel, mert nem tudtam aludni. Kórház is lett belőle, de ma már elég jó ritmusban alszom el és ébredek föl. Szerettem volna olykor, hogy az egész világ megtudja, mit is érzek, máskor meg el akartam bújni a paplan alá, mert amikor már élesbe tettem a bejegyzést, nem akartam visszavonni, de úgy éreztem, hogy te másképp fogod érteni azt, amit írtam, mint ahogy én gondoltam.
Emlékszem, hogy pár héttel ezelőtt is azon gondolkodtam, hogy most van itt a vége, el kellene búcsúzni, de azután újra írtam, és írtam neked. Nem tudom, hogy mennyi erőm van még, nem tudom, hogy mire jut még az erőmből, de azt tudom, hogy ha lesznek is szünetek az írásban, abbahagyni soha nem fogom, mert benne van az életem, az érzéseim, és ilyen vagyok, ilyenné váltam.
Ezért ha van kedved, olvasd szívesen amit írok. Van, mikor ügyetlenül fogalmazok, de csak a jószándék vezet, és ugye nem bújhatok ki a bőrömből, ha egyszer ez vagyok én, ilyen, meg amolyan érzésekkel a szívemben. Ha véletlenül megszünne valemelyik blogom is, akkor valami nagy baj lehet velem, de amilyen gyorsan csak lehet, mindig igyekszem írni neked.
Légy jó, és vigyázz magadra te is! :)))
Hallgass meg egy dalt, és pihenj jót, mert hiszen vasárnap van. :)
Köszönet mindenért! :)
Utolsó kommentek