Azt hiszem, hogy az aggódó természet nagyon illik rám, szinte mindenen tudok aggódni, vagy gyártok olyan történeteket, amiben szerepel az aggodalom. A másik nagy érzelmi kizsákmányoló a félelem, ami már sok ember életét megkeserítette, nemcsak az enyémet.
Azt hiszem, ez a két érzelem, az aggódás és a félelem, kéz a kézben járnak, szinte elválaszthatatlanok egymástól. Hogyan is lehetne együtt élnem ezekkel az érzelmekkel? A legjobb és a legtermészetesebb dolog az lenne, ha nem is léteznének a szótáramban, pedig van, mikor talán még életet is menthetnek ezek az érzelmek. Nem véletlenül féltjük a csecsemőnket, a kisgyermekünket mindentől, hiszen ők nem tudnak még magukra vigyázni. Óvjuk, védjük őket amennyire csak tudjuk. A kóros aggódás és a kóros félelem az már szinte beteges, ezt nem szabad megengedni magunknak. Az érzelmek sokszor játszanak velünk, mi pedig elhisszük, hogy nem vagyunk képesek megszabadulni tőlük.
Aggodalmaskodtál már valamin úgy istenigazából? Ha igen, akkor tudod, hogy kész kínszenvedés ilyenkor az ember élete, úgy lelkileg, mint fizikailag, de szellemileg is teljesen kikészít. Hogyan lehet mégis eltűrni vagy megszabadulni tőle? Talán kérdéseket kellene feltennem magamnak: - Lehet-e még ennél is borzalmasabb a helyzet, mint amiben most benne vagyok? - Ha igen, akkor van-e ráhatásom, vagyis tudok-e tenni valamit ellene? Ha tudok, az jó, mert akkor képes vagyok a cselekvésre. Ha nem tudok, akkor hagyni kellene a csudába az egész aggodalmaskodást, mert bármit csinálnék, az hasznavehetetlen lenne, nem lenne eredménye. Legjobb elengedni magamtól az érzést, mégpedig úgy, hogy valami mással helyettesítem. Például kitalálok egy elfoglaltságot, amit szívesen csinálok, és szeretem is végezni. Ebbe kell mélyen elmerülnöm, és így szép lassan az aggodalom odébb áll, és legközelebb meg sem mer közelíteni engem.
Ha az aggodalom egyszerre van jelen a félelemmel, akkor nehezebb dolgom van, mert egymást gerjesztik, és ki is tudnak készíteni, ha hagyom magam. Őrült módjára kalapál a szívem, remeg a kezem, és alig tudok megállni a lábamon. Az aggódás és a félelem annyira negatív csengésű szavak, hogy nem is kell megbarátkozni velük, egyszerűen nem kell észrevenni, el kell haladni mellettük, mint egy idegen mellett, szépen, nyugodtan. Az életünk azért tud olyan csalafinta is lenni, hogy lépten-nyomon belebotlunk majd ezekbe a szavakba, ezekbe az érzelmekbe. Ilyenkor legjobb ha arra gondolunk, hogy mennyi, de mennyi szép dolog történt már az életünkben, aminek örülni tudtunk, amik felpezsdítették a kedvünket, amikre olyan jó visszaemlékezni. :)
Hallgass meg egy dalt, s élj gondtalanul! :)
Utolsó kommentek