Sokszor csak kényszerítjük magunkat, ha meg szeretnénk csinálni valamit. Nincs mindig egyformán jókedvünk mindenhez. Mivel tudnánk elérni, hogy bármikor belekezdjünk legalább a legfontosabb teendőinkbe?
Azt mondják, hogy minden csak elhatározás kérdése. De szerintem azért kell még hozzá egy kis igyekezet, meg türelem, és még az sem árt, ha van elég elszántságunk ezekhez a dolgokhoz. Ha úgy érzed, hogy van elég akaraterőd, kitartásod és még tudod is, hogy mit akarsz, azt hiszem, neked van a legkönnyebb dolgod a világon. De általában nem így működünk, mindig közbejön valami, amitől változik a hangulatunk vagy a lelkesedésünk. Jókedv és lelkesedés nélkül pedig szinte semmit sem vagyunk képesek megtenni.
Azt is mondják, hogy aki nagy fába vágja a fejszéjét, nem biztos, hogy nagy diadalt is arat. Gondolj csak bele, hogy hányszor próbáltál már lefogyni, de nem sikerült, pedig ez igazán nagy cél az életedben. Vagy hányszor próbáltál már megtanulni egy idegen nyelvet? Sokszor kell gyakorolni, és még akkor sem biztos, hogy sikerül. De az ember azért is születik, hogy megvalósítsa önmagát, kifejezze azt, amit érez és a céljai felé vegye az irányt. Nagyon jó, ha elhatározunk valamit. Az is jó, ha belekezdünk a megvalósításába. Az már kevésbé jó, ha abbahagyjuk, ezért kell olyan ösztönző erő, ami nem térít el a szándékunktól.
Hogy mi tud ösztönözni minket minden egyes percben? Nagyon sok minden. Már ha jól ébredünk fel reggel, akkor teli vagyunk energiával. Ha jól is folytatódik a napunk, akkor van esélyünk arra, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Ezért nekünk is sokat kell tenni. Nem szabad engedni ártó gondolatoknak. Nézz csak néha ki az ablakon, s meglátod, hogy mennyire hívogat a természet a maga szépségével. Ha van kedved, szerezz erőt a természettől, mert ugye mindig van ami elcsábítja a fantáziádat, ebben biztos vagyok, mert velem is ez szokott történni. De ha nagyon be kell gubóznod a négy fal közé, akkor se lepődj meg, mert olyan ihletet tudsz meríteni a környezetedből a gondolataid által, hogy egyszerűen csak alkalmaznod kell a tudást. Figyelj magadra, figyeld meg, hogy hogyan reagálsz különböző behatásokra. Gondolkozz el ezen, és egyből találsz magadnak lelkesítő tényezőket. Meglátod, hogy mennyire hívogatnak a természet csodái, meglátod önmagadban azt a fényt, ami megvilágítja neked a további lépéseket.
Merj néha kockáztatni, merj néha kicsit másképp gondolkozni, merj egy kicsit más lenni, mint szoktál. Ha elhatároztál valamit, tarts ki addig, amíg meg nem valósult az álmod. Hidd el, hogy dupla önbizalmat kapsz, ha végig bírod csinálni a napodat, a hetedet, a hónapodat. Ha épp fogyni szeretnél, akkor bizony jó sokáig kell kitartanod, mert még meg is kell őrizni az elért álomalakodat. De ha sikerül, te leszel a legboldogabb ember a földön. Próbálj ki egy-két trükköt, egy-két ötletet, meglátod, hogy az egyik biztosan beválik. :)
Küldök egy dalt most neked, add át magad a romantikának egy kicsit. :)
Utolsó kommentek