Fekete Pétertől való a fenti idézet, kerestem egyet magamnak és neked is, ha érdekel a motiváció, mert én most épp ebbe ástam bele magam. Van, amikor szükségünk van egy-egy bátorító szóra, mondatra, hogy folytatni tudjuk az életünket vagy éppen ne rekedjünk meg valahol, ahol nem szeretnénk.
Semmilyen kommentár nem szükséges a címbéli mondat megmagyarázásához, pont a vesénkbe lát, pont ott céloz meg, ahol a legnagyobb szükségünk van rá. Azt hiszem, hogy ha ebben a pár szóban nem látjuk meg a lényeget, akkor hiába minden biztatás, úgysem látjuk mi az igazi célunk, mi izgat egyáltalán minket, mi hoz lázba, és mi okoz kellemes meglepetéseket akár. A mai napra bőven elég ennyi okulás, aki csak kicsit is törődik önmagával, észreveszi, hogy nincs vesztes helyzet az életünkben, mindig mindenből van kiút és mindig is el tudjuk érni az álmainkat, ha törődünk velük egy kicsit.
Sok helyen olvashatsz ösztönző mondatokat magadnak, én egyszer elmentettem egy egész évre való motivációs idézeteket saját magam számára, és mindig visszatalálok hozzájuk olyankor, amikor épp pácban vagyok. Hamar kerülhetünk egyébként pácba, már ha egy kicsit is letérünk a helyes útról, könnyen jön a csábítás, hogy másfelé vegyük az irányt, mint kellene. Ha ezt észreveszed te is hamar, ilyenkor még könnyű visszatérned a helyes útra, és ennek számos előnyét élvezheted. Problémákat is könnyen tudunk gyártani magunknak, főleg, ha sajnáljuk magunkat, és megszoktuk, hogy sokat panaszkodunk másoknak. A problémák azért vannak ugye, hogy megoldjuk őket, nem pedig azért, hogy túlragozzuk és felruházzuk őket olyan tulajdonságokkal, amikkel nem is rendelkeznek. Ha hallgatsz a fenti, címbéli mondatra, könnyen fogod venni az akadályokat az életedben, és lesz mindig elég energiád ahhoz, hogy megoldd ami számodra épp meg van szabva.
Tegnap éppen az energiáról ábrándoztam, mert nagyon elfogyott, és azon meditáltam, hogyha még egyszer születnék, akkor a Jóistentől biztosan sok-sok energiát kérnék, hogy meg tudjam oldani mindig a napi feladataimat. Sokszor kevés egy nap arra, hogy mindent kihozzunk belőle, de ha újrapróbálkozunk, menni fog és az eredmény öröm és boldogság. :)
Sokszor hibázunk életünk során, de aki leragad a hibáknál, aki mindig csak a kifogásokat keresi, hogy mit miért nem lehetett megoldani, ő sosem fog újrakezdeni, neki sosem fog sikerülni beteljesíteni a feladatát. Csak kicsit kell néha odafigyelni önmagunkra és másokra is, máris könnyebb dolgunk lesz, máris megtaláljuk a mai napra is a szépséget az életünkben. Figyeld csak meg, ha követed a szíved ritmusát, ha hallgatsz a belső hangodra, ha teszel egy kis erőfeszítést épp akkor amikor kell, sikeres leszel, és minden pont úgy fog sikerülni, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. :) Másra nincs is szükség jelen pillanatban!
Hallgass meg egy jó kis dalt, még tegnap gondoltam ki neked mára, hallgasd szívesen! :)
Utolsó kommentek