Éés! Figyeld meg, mit érzel majd egész napodon keresztül! Biztos vagyok benne, hogy nem fog elsőre menni a másképp gondolkodás, mert van, hogy megszokjuk azt, amiben már épp benne vagyunk, nehéz elrugaszkodni a valóság talajáról. Pedig sokszor jót tennénk magunknak vele, ha kizökkentenénk magunkat egy rossz, egy holt helyzetből, más fényben tükröződne le minden, amit a szemünkkel látunk és a fülünkkel hallunk.
Nekem szörnyű nehéz még mindig máson gondolkodnom, mint ami sokszor a rögeszmém, de én is úgy döntöttem, hogy fejest ugrok a Dunába (jelképesen), és megpróbálom a számomra lehetetlent, azt, hogy más szemmel tudjam nézni ugyanazt a helyzetet, amit egykor esetleg elég siralmasnak láttam magam körül. Például nagyon sok minden negatív dolog van még az életemben, ami egyszerűen nem megy ki a fejemből. Lehet, egyelőre maradhatnak ezek a gondolatok, mert mindegyikkel meg kell vívnom a magam kis harcát, hogy azután soha többé ne jöjjenek elő. Tegnap délelőtt épp ezért megnéztem egy aranyos filmet, a Caspert. Biztosan ismered, egy kicsit "szellemes" és egy kicsit jópofán "kísérteties", bájos kis film. Igaz, hogy én minden filmen elpityeredek néha, még ezen is, amikor a szívemhez talál valamilyen szépséges és megható érzés, de nagyon jó kis terápia, minden szempontból. Később megnéztem hál' Istennek egy olyan filmet, ami igencsak megtanít egy kicsit kilépni a komfortzónánkból, és megtanít egy kicsit másképp gondolkodni is, ez volt A bakancslista című film. Nagyon hálás vagyok azért, hogy láthattam ezt a filmet, eszembe juttatta, hogy még 2017-ben én is megírtam a saját Életem listáját, pont 160 pontból állt, és tegnap előkerült ennek a filmnek a hatására. Visszaemlékeztem, és láttam, hogy több dolog már meg is valósult belőle, és ha komolyan veszünk egy ilyen bakancslistát, akkor a legjobb, ha szerződést is kötünk magunkkal, hogy legyen, ami ösztönöz ezeknek a céloknak a végrehajtására.
Ha másképp szeretnél gondolkodni, meg cselekedni, mint tegnap tetted, akkor bizony egy kicsit muszáj kilépni abból a bizonyos merev komfortzónádból neked is, meg nekem is, meg mindenkinek, aki hajlandó erre az igyekezetre. Próbáld ki, hogy holnap másik úton mész a munkahelyedre, még akkor is, ha ezért fél órával korábban kell felkelned. Más élmények fognak érni, lehet, veszel valahol reggelire egy fánkot magadnak, mert épp egy sütöde előtt lépdeltél el, és megcsapott a finom illat. Máris mást tettél, mint eddig megszoktad, más emberekkel fogsz találkozni, észreveszel olyan dolgokat, amik csak ezen az úton vehetők észre. Eszedbe juthat, milyen régen is voltatok egy jót kirándulni a családdal, miért fáradsz ki egyáltalán a napod során és mit tudsz tenni azért, hogy ez másképp legyen. Kezdesz másképp gondolkodni, mint eddig tetted és ez cselekvésre ösztönöz, más jut az eszedbe, más ötletek valósulnak meg, és máshogy is fogsz érezni, mint eddig. Érdemes kipróbálni egy ilyen fajta gondolkodásmódot, sok-sok szép élmény birtokosa leszel hamar.
Az, hogy én is láthattam ezt a két filmet, amikről írtam, változást hozott az életembe, és szükségem is volt rá már nagyon-nagyon régen. Sok mindent átgondoltam azóta, és el is határoztam, ha rosszul leszek, ha nem, mindenképpen fejest ugrok a Dunába (jelképesen), és megpróbálom a számomra lehetetlent, azt, hogy más szemmel tudjam nézni ugyanazt a helyzetet. :)
Küldök egy dalt neked, sok-sok szeretettel. :)
Utolsó kommentek