Ez a nap csakis a tiéd! És a többi nap is. Mindegyik! Érezd át ennek a jelentőségét! Talán nem is kell a címbéli mondatot túl komolyan venni, ha arra gondolsz, hogy a benned lévő szeretet bármire képessé tesz téged. De ha tényleg dönteni kellene ilyen kérdésben, akkor azért kicsit biztosan elgondolkodnánk a válaszon.
Nem tudhatom, hogy mit szeretsz a legjobban, és egyáltalán le kell-e mondanod róla valamikor is, azonban néha jó, ha feltesszük magunknak ezt a kérdést. Vajon képesek lennénk-e valóban lemondani olyasmiről, ami a legfontosabb a szívünknek és a lelkünknek? Én most sok mindenről lemondok ebben a hónapban azért, hogy rendben legyen minden körülöttem, és szépen tudjam várni a karácsonyt, de ezek nem olyan egetrengető dolgok, amiket ne lehetne helyettesíteni mással. Pedig számomra volt idő, amikor nagyon-nagyon sokat jelentett nekem valami, amit most nélkülözni vagyok kénytelen. Mindennap eszembe is jut ez a valami, szeretem is, de kénytelen vagyok megválni tőle, mert van, ami felülír bizonyos szabályokat, és arra most inkább hallgatok. Az az igazság, hogy én valószínű, nem tudnék lemondani arról, amit a legeslegjobban szeretek, mert kevés vagyok hozzá. Volt, hogy próbáltam, de nem ment, így el kellett könyvelnem magamban, hogy nem vagyok az a kimondott önfeláldozós típus. Pedig már sok minden volt, amiről lemondtam életemben, mégis, arról, amit a legjobban szeretek, arról nem tudtam lemondani.
Nem jól telt az éjszakám, szinte semmit sem aludtam, és már hét óra is elmúlt, lassan beindul a nap, kezdődik a péntek, aminek azért örülök, mert utána jön a hétvége. Jött a Mikulás is, a papucsomba volt rejtve, a sötétben azt hittem hirtelen, hogy egérre léptem, majdnem kiugrott a szívem a helyéből. :) Arra gondoltam, milyen sok gyermek tisztította tegnap a kiscipőjét, kiscsizmáját, hogy tisztán az ablakba tegye, várva, mit is hoz neki majd a Télapó. Remélem, hogy mindenki megkapta, amit kívánt! :)
Amikor új napra ébredünk, teli vagyunk vágyakozással meg várakozással. Úgy indítjuk a napunkat, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle. Mindegyik nap a miénk! A mai is, a holnapi is, meg mindegyik! Tedd széppé ezt a napodat is, hogy majd este jóérzéssel gondolj vissza rá. Ha van még időd, lepd meg a családodat valamilyen kedvességgel, mielőtt még a munkába indulsz. Mindegy mi az, ha örülnek neki, már megérte! Elég, ha egy-egy szerető öleléssel engeded útjára a gyermekeidet, és a kedvesedet is, biztosan viszonzásra találsz majd te is. Még van idő egy kicsit megbeszélni a napi terveket is, hogy azután minden a legnagyobb rendben menjen, és valószínű, hogy semmiről sem kell lemondanod, mert amit a legjobban szeretsz, az mindig is ott lesz a szíved legkisebb zugában. :) Ez a nap csakis a tiéd! És a többi nap is. Mindegyik! Élvezd, és érezd jól magad minden percben!
Hallgass meg egy dalt, és örülj minden egyes pillanatnak! :)
Utolsó kommentek