A fenti kérdést épp önmagamnak tettem fel ma, mert biztosan tudod már rólam, hogy nehezen küzdök meg ezzel a kérdéssel. Pedig olyan izgatottan várok minden ilyen új lehetőséget a magam számára, hogy tudjak bizonyítani akár önmagamnak, de másnak is. Úgyhogy most nagyon rólam lesz szó ebben a bejegyzésben!
Mindennap felteszek egy hasonló körkérdést magamnak, mindennap válaszolok is rá, ezzel segítek magamnak abban, hogy jobban tudjak szeretni és elfogadni. Nem szeretek semmibe csakúgy beletörődni, hiszen tudom, hogy mindennek oka van, és épp ezért szeretnék minden problémámnak a végére járni. Ez egy kis kihívás nekem, de kihívások nélkül unalmas lenne az én életem is, ezért mindig utánajárok egy-egy problémámnak. Hát, így, hogy feltettem magamnak ezt a kérdést, jelenleg ott tartok, azon a szinten, hogy még nem tudok teljesen tökéletesen feldolgozni valamit, mindig közbejön egy-két dolog, amiért szintén küzdenem kell. Épp ezért még nem tudok most teljesen megbocsájtani sem önmagamnak, sem másnak, de legfőképpen önmagamnak. Ez azért hiba, mert nem engedi ez a jelen helyzet azt, hogy gond nélkül éljem az életemet. Sokat fejlődtem már a betegségem kezdete óta, tudok már elvonatkoztatni bizonyos dolgoktól, amik nincsenek a hasznomra, de még olyan messze vagyok a célomtól, amit kitűztem magamnak, mintha csak most kezdenék az egészbe bele.
Szeretem már az embereket, el tudom már viselni, ha rosszabb napjaim vannak, de nagyon oda kell figyelnem mindig önmagamra, azokra a jelekre, amik kiboríthatnak sokszor. Ez az én betegségem sokszor tört már borsot az orrom alá. Legelőször is ugye 'rákényszerített', hogy törődjem önmagammal, ne csak úgy lézengjek a nagyvilágban minden okos cél nélkül. Azután pedig napról napra olyan feladatokat kaptam az életemtől, ami mindig is a gyógyulásomat segítette. Ezt én észrevettem, igaz, nem a legfontosabb pillanatban, de ha későn is történt meg mindez, akkor is örülök annak, ahogy fordult az életem, egyre inkább a javamat akarva. Visszagondolva az egész eltelt ezelőtti negyven évemre, elmondhatom, hogy nagyon sokat alakultam, változtam ez idő alatt. Az nem biztos, hogy mindig jó irányba változtam, de mindig tudtam, hogy szükségem van erre a változásra. Nem tudom miért betegszünk meg hirtelen. Én tudom magamról, hogy sokkot kaptam valamitől még amikor kialakult a betegségem, és azt is tudom, hogy másképp alakult volna az életem, ha nem szerető család vesz körül. Sokat köszönhetek a családomnak, mindent nekik köszönhetek, mert emberszámba vettek mindig, még akkor is így van ez, ha én ezt nem mindig éreztem át teljesen a kezdetekkor, a betegségem legelején.
De térjünk vissza a kérdéshez, mennyire vagyunk képesek megbocsájtani akkor, amikor arra szükség van?
Mindenkit más fából faragtak. Amiért én megharagszom, azt te lehet, fel sem veszed, nem tulajdonítasz neki túl nagy jelentőséget. Én nagyon sokat foglalkozom az érzelmekkel, az érzelmi életemmel, nekem ebben kell változnom, ha jót akarok magamnak. Hogy ne haragudjak mindenért, fegyelmezni kell magamat, gyakorolni az önkritikát, mérlegelnem kell, hogy mikor minek mi a következménye. Ha kikérdezem magam, épp úgy, mint amikor a coach tanárom kikérdezett engem a sok email-es levélben, akkor tudok fejlődni és hamarabb veszem észre, hogy hol van a baj. Ez pont olyan, mint amikor vezetsz egy ételnaplót, egy étkezési naplót. Mindenre válaszolni kell, minden egyes feltett kérdésre, és épp úgy kiderül belőle az igazság, mint amikor próbálod ellébecolni az ételnaplód vezetését. Tudod, hogy megetted a tiltott ételt, mégsem akarod beírni az ételnaplódba, mondván, nem olyan nagy horderejű dologról van szó, majd legközelebb jobban odafigyelsz magadra. Csakhogy, épp itt van a trükk és az igazság, hogyha nem írod be, akkor ki sem derül konkrétan, hogy mennyire nem vagy megbízható, ha ételről van szó. Ugyanígy minden egyes kényes kérdésre tudnod kell válaszolni, ha fejlődni szeretnél. Ezért nem tudsz lefogyni, mert hiányosan vezeted az ételnaplódat, és ezért nem tudsz esetleg kilábalni nehéznek tűnő helyzetekből, mert nem vagy elég őszinte önmagaddal szemben. Amikor szembesülsz önmagaddal, az érzéseiddel, a gondolataiddal, akkor esik le a tantusz, hogy ezt már jó régen meg kellett volna lépned, és akkor már előrébb tartanál a fejlődésben. Ha te sem tudsz mindjárt megbocsájtani másoknak vagy éppen önmagadnak, ne bánkódj emiatt nagyon sokat, inkább kezdd el önmagad megismerését és figyeld magadat, mikor szeretnél elsumákolni valamit önmagad előtt. Ha elég őszintén veszed ezt a kérdést, az eredmények is pont ilyen gyorsan érkeznek meg majd az életedbe. Nem tudunk kibújni a bőrünkből, mindig csinálunk valamilyen galibát magunk körül, de ha érző lélek lakik benned, akkor veszed a fáradságot és elkezded felépíteni a saját kis világodat, azt, amiben szeretsz élni, azt, ami sok-sok örömteli pillanatban részesít téged minden egyes nap. Ha van kedved, tedd fel magadnak a címbéli kérdést, válaszold is meg, mert így megfigyelheted, mennyire vagy hajlandó törődni önmagaddal.
Hallgass meg egy jó kis dalt, neked küldöm sok szeretettel. :)
Utolsó kommentek