Nem győzünk csodálkozni a meglepetéstől, ha például ajándékot kapunk csak úgy minden évforduló ellenére. Meg is van az öröm is ezzel együtt, hiszen annyi mindennek tudunk örülni. Nem kell sok nekünk a boldogsághoz, elég egy kedves simogatás, egy kedves ölelés, máris a mennyországban érezzük magunkat.
Egyszerű címet adtam a mai bejegyzésnek, Kitartás..., azonban nagyon sok mindent takar. Ha épp rólam van szó, akkor igazán elmondhatom, hogy egyre inkább érződik, hogy növekszik bennem a kitartás. Egyszerűen van, amikor észre sem veszem és már szinte ösztönösen választom az egészséges ételeket, meg magát az egészséges életmódot. És, ez azt jelenti, hogy valami megváltozott igenis jó irányba.
Nagyon könnyen veszünk mindent evidens dolognak, nagyon természetesnek. Pedig ha jobban belegondolunk, amiket kapni szoktunk, azért néha mások elég sokat dolgoztak. Épp ezért szól ez a bejegyzés arról, hogy becsüljük meg mások segítségét felénk, és jó, ha viszonozni is tudjuk.
Egy kedves lány jut eszembe, amikor most ezeket a sorokat írom. Egy kedves lány, aki olyan sokat harcolt a szerelemért, amit eddig is megérdemelt volna, de csak most köszöntött rá igazából.
Régebben, mikor még gyerekcipőben járt a gyógyulásom folyamata, sokszor megtorpantam. A megrázkódtatások után azt sem tudtam mit csináljak, így mindig bezárkóztam és visszavonultam a melegséget adó kis kuckómba. Vagyis én elfutottam akkor a kihívások elől.
...persze csak ha nem figyelünk eléggé a környező világunkra. Virágos csendéletet választottam ma képnek, kicsit lazuljunk el, hiszen hétvége van.
Amikor törődünk valamivel, valakikkel, sokszor tesszük magunkat az utolsó helyre, vagy teljesen meg is feledkezünk önmagunkról. Nem jó ez így, mert nem lesz jó vége. Van, amikor igenis a legelső te magad kell, hogy légy, mert csak ha ápolod a lelked, akkor tudsz másokkal is foglalkozni.
Feltetted már magadnak ezt a kérdést? Kíváncsi vagy a válaszra? Mert ha igen, akkor mielőbb kérdezd ki magadat jó alaposan. Olyan sok mindent szeretünk! Szeretünk élni, szeretjük a reggeli kávénkat meginni úgy, ahogy az nekünk ízlik. Szeretjük, ha szeretnek minket és mi is szerethetünk.
Valamiről biztosan le kell mondanunk amikor százszázalékosan tervezzük meg a napjainkat. Hogy mi ez a valami, vagy mik ezek a dolgok, amikről muszáj lemondanunk, azt mindig te döntöd el. Te vagy jogosult arra, hogy ebben döntsél, persze csak ha te magad tervezed a napjaidat.
Olyan sokszor gondolkodom azon, hogy néha több van bennünk, mint amennyit mutatunk magunkból. Akár ha a szerelemre gondolok, vagy az egymás közti beszélgetésekre. Nem adjuk ki magunkból azt a többletet, ami fűt minket, ami szeretetteljessé tesz minket, ezeket óvjuk, védjük a magunk számára.
Utolsó kommentek