"az élet nem mindig habos torta..."

Majdnem egy olyan képet tettem a bejegyzésbe, ami az ördögi rosszat ábrázolja. Most körülbelül úgy érzem magam, mintha az ördög játszadozna velem. Az angyal próbál segíteni, és én várom, hogy jobban legyek. A szavakból már sejted, hogy egyik pillanatról a másikra fordult velem a világ, illetve a betegségem próbál felülemelkedni rajtam. Lehet, hogy most épp rosszkor vagyok rossz helyen, próbálok kilábalni ebből a kínzó szorításból. Ha megfutamodok, önmagam előtt szégyellném magam, ilyenkor mindig az angyalokat hívom segítségül.

Egy könyvet szeretnék neked ajánlani, Márai Sándor Bölcsességek januártól decemberig című művét. Már régebb óta megvan ez a könyvem, és képzeld el, hogy még nem olvastam. És nagyon sajnálom, hogy csak most vettem elő a könyvespolcról, mert a szívem csücske ez a könyv. Mindig vagy a munka miatt, vagy azért mert gyengébben voltam, vagy valamilyen más okból elmaradt, hogy belelapoztam volna.

Hallgatom az egyik hirdetésben a bejegyzés címét. - "A meglepetésekre érdemes várni." - És valóban, mindig kellemes meglepetést remélünk, ha várjuk az eljövetelét. Nagyon gyorsan telnek a napok, hetek, és hirtelen csak azt vesszük észre, hogy írjuk a karácsonyi üdvözlő lapokat, csomagoljuk az ajándékokat, és állunk sorban a tömegben az egyik vagy másik boltban, hogy minden legyen az ünnepre. Addig azonban még azért van egy kis idő, de jó, ha a meglepetéseket már most a szívünkben tároljuk, és nem baj, ha mindennapossá tesszük azt, hogy meglepjük szeretteinket.

Volt egyszer egy lány. Senkitől sem félt. Élt, éldegélt boldogan és jókedvűen, sugárzott a boldogságtól mindig. Ült a fűben, és nézte, hogy a repülők hogyan szállnak le a közeli repülőtéren. Szerette látni a repülőt, a siklórepülőt, ahogy suhant a levegőben. Majd tudta, hogyha magasra száll a repülő, akkor ejtőernyővel is fognak kiugrani, és majd kiugrott a szíve a helyéből, mert ez nagyon érdekes volt, hiszen volt már rá példa, hogy a közeli kukoricatáblán landolt egy-egy eltévedt ejtőernyős. A lány még nagyon kisgyerek volt, de imádta, ahogyan az emberek megszelidítették a levegőt, a szelet, a gépeket, és titokban ő is közéjük vágyódott. Akkor határozta el, hogy légikísérő lesz egyszer ha felnő, egy utasszállító gépen.

...,de nem sok kell ahhoz, hogy egy rossz állapotból eljussunk a felhőtlen boldogság érzéséhez. Én, az örök aggodalmaskodó most hétvégén összeszedtem minden erőmet, hogy amibe belekezdtem, az jól sikerüljön. Sok mindent kellett csinálnom, és el kellett döntenem, hogy vagy leszerepelek mindenki előtt, mert alapvető dolgokat sem tudok megcsinálni, vagy tényleg beleadom minden erőmet, és kihozom magamból a maximumot. És! Sikerült a lehető legjobb formámat hozni, minden bánatomat messze elkerültem, és csináltam amit kellett. Jól sikerült a hétvégém, ezért is tudtam feltöltekezni, és újult erővel indulok a jövő hétnek.

Ismét vasárnap van, holnap pedig ismét hétfő. Minden hétfő egy újjászületés nekem, ilyenkor indítom általában újra és újra a fogyiprogramot is, de minden új dolog hasonlóképpen ilyenkor szokott történni velem. Én szeretem a hétfőt, mert a vasárnapi lustaságot felváltják a dolgos hétköznapok, ami már azért jó hír, mert jó irányba változok. Megszerettem a hétfőt, de már vasárnap tervezem a másnapi dolgaimat, és már szeretek új dolgokkal foglalkozni. Ez is hatalmas változás, és már nem engedek a 21-ből, tartom magam ahhoz, amit beterveztem. Biztos lesznek kilengések, amikor gyengébb leszek, de most hamarabb tudom összeszedni már magam.

Talán rendeződni látszik a dolog körülöttem, kicsit lenyugodtam, és újra tudok időben felkelni. Sok munkám van most hétvégén, de igyekszem folyamatosan írni. Vannak terveim a bloggal, vagy átalakulóban lesz, vagy meglepetésszerűen bevállalok olyat, ami még egy kicsit titok. Nagyon izgatott is vagyok emiatt, de örömmel venném, ha lenne annyi bátorságom, hogy kivitelezzem, amit szeretnék. Lehet, hogy túl sejtelmes vagyok, az biztos, hogy folytatni szeretném az írást, főleg érted, aki mindig is kitartottál mellettem.

Van, mikor nem megy semmi, hiába próbálkozom. Ez a hét úgy elment, hogy semmi érdemlegeset nem tudtam összehozni, így egy kicsit csalódott vagyok. De muszáj, hogy az eszembejusson, hogy a hullámvölgyek után mindig jön a felemelkedés, és újrakezdhetek mindent onnan, ahol épp megrekedtem. Nem szeretek csalódni magamban. Pedig van rá példa, hogy nem tudom hozni a jó formám, és így nem tudok jól kijönni egy napból.

Van, mikor elkap a hév, és elkezdek könyvet írni. Legalább is azt hiszem, hogy lesz belőle valami. Most elkezdtem írni egy monológot, amit szeretnék nagyon sokáig írni. Csak úgy magamról. A gyógyulásról és a betegségről. Nagyon őszinte szeretnék lenni magamhoz, és a kényelmetlen dolgokról is illik majd írnom. Most a kezdeti törekvésemnek látod egy töredékét, ami sok irányba indulhat el feltehetően. De csakis a jó irányt célzom meg. Olvasd el, kezdj te is írni, mert nyugtató hatása van, szinte betűnként tűnnek el a rossz gondolatok a fejemből.

Szeretnék elnézést kérni, mert mostanában nem túl jó a szám.gépem, úgyhogy ha hibát észlelsz, az amiatt van, mert nálam van a hiba. Van, mikor össze-vissza nyit meg oldalakat, lelassul, és van, amikor teljesen mást csinál, mint amit én szeretnék. Nem értek annyira a géphez, hogy megpróbáljam javítani, ha lassabban is, és akadozva is, de igyekszem írni, ha hibát találsz, az nálam van vagy bennem van. Lehet, hogy frissíteni kellene többször, de ehhez sem értek.