"az élet nem mindig habos torta..."

Koncz Zsuzsa dalából idéztem a bejegyzés címét, egyik, ha nem a legkedvesebbik dalom. Bizony, az élet nem lányregény. De elkeseredésre semmi okunk, hisz ha józanul élünk, és tesszük szép csendben azt, amit kell tennünk, megkönnyíthetjük a dolgunkat. Ha meghallgatod a dalt majd a bejegyzés végén, láthatod, úgy kezdődik,  "Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink, lesznek még szép napjaink."

Ha itt lennél velem most, tudnád, mennyire hiányzik, hogy írjak neked. Úgy döntöttem, hogy most írok, és köszönöm, hogy olvasod a blogot. Nagyon jólesik, és nehéz megállni, hogy ne írjak, de egy kis szünet kell. Néha lehet, hogy jelentkezem, de pár napja még ott tartottam, hogy szeptembertől sem folytatom az írást. És mi a csuda van velem?! Látod, mégis itt ülök, és neked írom a bejegyzést.

Közel egy éve írom a blogot, most olvastam el, hogyan "győzködtelek" téged, tarts velem, küzdjünk meg együtt a napi feladatokkal. Meg a betegségeinkkel. Nagyon csak az én betegségemre fókuszáltam, de sajnos van sokféle baj, amin még az orvosok is nehezen segítenek. Nagy lelkesedéssel kezdtem a blog írásába, mondván, no, majd én leszek, aki tudja, hogyan is kell bármilyen problémából kigyógyulni. Persze, hogy nem tudom, de a tapasztalataimat jó volt megosztani veled, veletek, akik olvastátok mit írok. 

A 90-es években ismerkedtem meg az agykontrollal, a testkontrollal, a természetgyógyászattal és felfedeztem hogy ha mozgok, tornázok akkor utána jobb lesz a kedvem, nincs az az állandó letargia. Megismertem Margitkát a „természetgyógyászt”. Nem volt ő képzett természetgyógyász, de mindig tanult a tudásához és tudott hatni az emberekre. Hozzá jártunk, hogy alkalmazzon valamilyen terápiát aminek nincs mellékhatása és gyógyulni lehet tőle. Margitkától hallottam először az agykontrollról és még egy magnókazettát is lehetett rendelni tőle, hogy otthon is tudjunk relaxálni. Sokszor feküdtem az ágyon teljes letargiában, állandó feszültséget éreztem ami egy pillanatra sem múlt el.

Bevállalós típusú vagy? Be mernél vállalni bármilyen betegséget, ha muszáj lenne? Pl. azért, hogy teljesítsd a küldetésedet az életben. Sokat gondolkodtam egy időben Teréz Anyán. Volt egy idézete a sok közül, ami nagyon megragadott. Íme! - "Ha mindenki tisztára seperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne." Teréz Anya. Van róla egy könyvem, mégis sokat gondolkodok a hitvallásán, azon, hogy önmagát áldozta fel, hogy másokon segítsen. Ő valóban bevállalós típusú személy volt azt hiszem. Vagy csak a küldetését teljesítette. Mégis, ha rágondolok, olyan kicsinek érzem magam mellette.

Minden fájdalom esetében az elsődleges a megelőzés. Ha már kész a baj, bizony az okokat kell keresnünk. Vajon mi váltotta ki a fájdalmat? Meg kell keresni azokat a lehetséges okokat, amik szóba jöhetnek. Az is nagyon fontos, hogy gondolkodjunk el azon, vajon mi az, amitől jobban érezhetnénk magunkat jelen pillanatban. Az elménkkel kell kapcsolatba lépnünk először. Lazítsunk és tereljük vissza a gondolatainkat szép sorban visszafelé, egész addig, míg érezni fogjuk, hogy nyilallást érzünk a szívünk táján, vagy összeszorul a gyomrunk esetleg. Ez az a pillanat, amit meg kell ragadni, nem elengedni, mert meglóg egyből, ha nem foglalkozunk vele.

"Az álomtól a valóságig vezető úton szükségünk van másokra, akik segítenek a kettőt megkülönböztetni. A lelki fejlődés a belső, álomszerű állapotból indul, és a külső valóság megtapasztalásáig tart."  "John Lennon szerint az álom, amit valaki együl álmodik, az csak álom. Az álom, amit valakivel közösen álmodunk, az a valóság."