"az élet nem mindig habos torta..."

Képezd magad, együtt kell haladni kis világunk fejlődésével. Sosem tudhatod, mikor lesz szükség arra, hogy toppon légy, mikor lesz szükség arra, hogy  segíts másnak, s ekkor szükséged lesz minden erődre, kitartásodra. Élj úgy, mintha mindig az érettségidre készülnél (persze csak képletesen értem), légy mindig készen arra az útra, amire elindultál 18 éves korod betöltésekor. Nap mint nap szükség van az erődre, és ehhez mindig startra készen kell lennünk.

Ne légy saját magad ellensége! Azt hiszem, a bejegyzéseimből kiderült, hogy szoktam önfejlesztő könyveket olvasni, főleg, mikor leromlok. Én általában saját káromra szoktam cselekedni, ezért írok most erről. Az nem kérdés, hogy helytelenül teszek dolgokat ilyen helyzetekben, és erre azt szoktam mondani, hogy túl makacs vagyok. Ez igaz is, de változni tudni kell! Ha velem együtt te is változni szeretnél, akkor tényleg ne légy saját magad ellensége. Engem a makacsságom gátol, téged valószínű más, ha bajban vagy, de tudjunk változni, mert enélkül nem megyünk semmire.

Kedves, lelkes olvasóm (akivel rokonlelkek vagyunk), hozzászólásában megemlítette az Ima jelentőségét. Nem árt néha elgondolkodnunk azon, hogy vajon mi "célból" íródott a Biblia, van-e hatása az emberekre, vagy van-e, akit teljesen hidegen hagy még a gondolata is.

Nem vagyok jó formában mostanában, de ahogy a cím is sejteti, reménykedem a javulásban. Sokan vannak padlón, és azt hiszem nem is ritkán. Mit tehetünk, mit tegyünk ilyenkor? Van megoldás vagy adjuk fel végleg? Pl. én a blog írását szerettem volna abbahagyni, de valami hajt előre, valami, amit úgy hívnak, hogy lelkesedés.

Amit a címben írtam, azt mindenki tudja, csak kevesen tudják alkalmazni. Félelem! Félelem! Félelem! Aki részese, az tudja miről beszélek, aki még sosem félt (szerintem azért kevesen vannak így), annak bizony arany élete van. Nagyon keserű pirula tud lenni a félelem a maga szorításában. Ezért aztán a bölcsek azt javasolják, ismerjük meg közelebbről ezt a félelmetes érzést. Szembe kell tudnunk szállni mindennel és mindenkivel, ami vagy aki nekünk rosszat akar. Hogy lehet jobban megismerni a félelmet?

Legyél olyan szelíd, mint a galamb, aki szinte a tenyeredből eszik, annyira irigylésre méltó az a szelídség, ami őt kíséri. Mindent azonnal szeretnénk megkapni, nincs türelmünk, idegesen válaszolunk vissza, ha hozzánk szólnak, s a szerénységnek, a szelídségnek még a jelét sem mutatjuk.

Úgy örülök, ha olyan esemény történik velem, amire az ég világon egyáltalán nem számítok. Ez általában jó szokott lenni, mert a véletlenek összejátszása bizony az már valami. Rám talált egy régi, gimis osztálytársnőm, barátnőm, és egy régóta várt álmomat valósította meg. Sosem tudtam elmenni az osztálytalálkozókra, kivéve az elsőt, és most annyi mindent megtudtam tőle a régi osztályunkról, hogy csak úgy repdes a szívem. Bizony, véletlenek pedig nincsenek, ez is valamiért most történt, amikor a mélyponton vagyok.

Ez a bejegyzés cím még az előző cikkemhez illik, így most erről írok. Hál'Istennek remekül aludtam, fel sem ébredtem reggelig. Beállítottam az ébresztőt, talán mindig ezt kellene csinálnom, mert már egyedül nem tudok korán felkelni. Pedig a reggel az enyém, ezt senki nem veheti el tőlem, ilyenkor érzem magam a legjobban. Minden csendes, csak a tücsök ciripel. Most úgy érzem, jól fog telni a napom, igyekszem előre észbe kapni, ha elkap a rosszkedv.

Az is hozzátartozik a blogomhoz, ha akkor írok, mikor a legnagyobb krízisben vagyok. Tudom, hogy nem jó olvasni erről, de így hiteles, és mivel visszaeső típus vagyok, többször fordul elő ilyesmi. Most annyira mélyponton vagyok, hogy egyedül nem is tudok majd kilábalni ebből a csapdából. Nem írom le a tüneteket, mert hosszú lenne a sor, elég  ha a letargia szó legrosszabb értelmét vesszük. Eléggé elhanyagolok mindent, és mindenkit. Sajnos ezt nem szabad csinálni, mert megyek a gödörbe lefelé, egyre lejjebb.

Azt hihetnénk, hogy a címben rejlő mondatot csak szeretteinkkel tudjuk megvalósítani, de lehet, hogy tévedünk egy kicsit. Velük, igaz, hogy elfogultak vagyunk, hamarabb megbocsájtunk, mert szeretjük őket. Gondolatainkat mindig ápolni kell, törődni kell velük, mert egyszer csak elillannak, s elvesznek a múlt ködébe.