A Karácsony "az Úr születése", amellyel Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékezünk, a kereszténység talán legszebb ünnepe. Én mindig egy kicsit elpityeredem ilyenkor, sőt, már a készülődés pillanataiban is, mert olyan megható ünnep a szeretet ünnepe. Eszembe jutnak a régi emlékek, amikor még én voltam kicsi és őrült kíváncsisággal vártuk, hogy vajon mit is hoz majd a Jézuska a fa alá.
Akár akarom, akár nem, most kénytelen vagyok szünetet parancsolni magamnak az írásban, készülődöm én is lelkesen a karácsonyra. Legközelebb körülbelül január közepén tudok érdemlegeset írni, addig mi is ünneplünk itthon a családdal. :)
Nagyon sok év telt el, mire tudtam változni, tulajdonképpen egy folyamatos változás történt, ahogy telt az idő, úgy alakultam én is a jó irányba. Ránézésre senki sem tudja megmondani, hogy én beteg vagyok, sokan csodálkoznak is, amikor megemlítem.
Van, hogy visszaemlékezem a régi kórházban töltött időkre és sokszor eszembe jut, hogy volt például egy szobatársam, akinek eltűnt a gyűrűje (sok lopás volt a kórházban, nem mindenre derült fény). Én annyira lelkiismeretfurdalásos lettem, azt hittem, hogy engem okolnak, rólam hisznek fals dolgokat.
Megint egy jó kis dalt hoztam el neked, majd a végén hallgasd meg, légyszi! :) Beszéljünk egy kicsit arról, hogyha úgy érzed, kicsit nagyobb fába vágtad a fejszédet, mint gondoltad elsőre, akkor mit tegyél? Legelőször is, jó, ha nyugodtan fogadod ezt a kihívást, már tenni úgysem tudsz tenni ellene semmit, nézd egy különleges szemüvegen keresztül azt, amibe belefogtál.
Vasárnap van, és már a vasárnapnak is az estjébe csúszunk bele. Egy gyönyörűséges képet hoztam el neked, mert szeretem, ha a természet elkápráztat téged is meg engem is a szépségével. Illik is egy gyönyörűséges vasárnap befejezéséhez, szerintem. :)
Azért nem lesznek csupán olyan bejegyzések, amik a betegségemre emlékeztetnek, de hát, ez is én vagyok (voltam), mindent fel kell vállalnunk, ami csak történt az életünkben. Épp azért, hogy oldjam a feszültséget, most optimistább írást szeretnék megosztani veled.
Gyötrelmes évek voltak, amikor megbetegedtem. A bűntudattól a haragon keresztül az aggódásig mindenen átmentem, nem volt kivétel, állandó feszültségben éltem, féltem és gyanakodtam sokat. A totális érzelmi válság közepette éltem az életemet. Nem volt olyan ember, akiben meg tudtam volna bízni, és nagyon sajnáltam magam a szerencsétlenségemért. Miért pont nekem kellett ennyire összetörni, ennyire megbetegedni?
Hál' Istennek vannak mindig apró kis örömök az életemben (a tiédben is!), amik mindig felvidítanak és jókedvet varázsolnak a napomba és a te napodba is! :) A dalokról a zenéről már írtam neked, a fényképekről is, hogy minél gyakrabban nézegeted őket, annál több és több szép érzést tapasztalsz meg a napod során. :) Ezek nem nagy dolgok, nem kell hétmérföldes csizmát húznunk a lábunkra, hogy utánajárjunk egy-két kellemes érzésünknek, jönnek ezek maguktól is rendesen. :) Szerencsére!
Most lesz három éve annak, hogy elvesztettem az édesanyámat. Olyan áldott jó természete volt, amit mindig is irigyeltem tőle, mindenkivel megtalálta az összhangot, mindenkihez kedves tudott lenni és sosem láttam őt haragudni semmiért. Őszintének neveltek bennünket, gyerekeket, hogy meg tudjuk állni a helyünket az életben.
Utolsó kommentek