"az élet nem mindig habos torta..."

Sokat panaszkodtam évek során a családnak, csak saját magamon járt az eszem. Elég egysíkú lett így az életem, el lehet képzelni a folytonos nyafogást, - „én nem vagyok képes rá!” – „kimerültem!” – mindig más - más kifogás. Egyszóval beszűkült az életem, de éreztem, hogy tudok tenni az ügy érdekében, ha akarok. Néha nehezebb, van, mikor könnyebb a dolgom, de tenni, tenni szerettem volna valamit.

Nem is olyan könnyű feladat megvalósítani az előbbi mondatot. Én legalább is azt hittem, hogy majd „varázsütésre” megoldódik minden gondom, ha olvasok itt-ott egy kis cikket, vajon mi okozhatja az én nagy bánatomat időközönként.

Ez viszont nem kell, hogy így legyen, ha odafigyelünk egymásra. Azzal a vissza nem térő gondolattal, aminek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget abban a pillanatban, azzal a soha vissza nem térő alkalommal vagy lehetőséggel, amit csak úgy „fél vállról” veszünk, törődnünk kell. Ápolnunk kell kapcsolatainkat, különben magunkra maradunk, egyedül pedig nagyon magányos tud lenni az ember.

Azért ez a címe a bejegyzésemnek, mert írtam egy cikket, és a technika ördöge közbeszólt. Vagyis inkább az én ügyetlenségem miatt, de úgy elszállt a programom, hogy többé vissza sem tudtam nézni a cikkemből egy betűt sem. Próbáltam én mindent, hogy legalább egy részét visszakapjam annak, amit írtam, de nem! Nem sikerült semmiféle trükkös megoldás.

Mai nyüzsgő világunkban kell, hogy legyen egy biztos pont, amibe kapaszkodhatunk. Én ezt úgy oldom meg, hogy ha fáradt vagyok, elvonulok az én magányomba, ha van rá módom.

Én hiszek a természet gyógyító erejében. Voltam nagyon – nagyon rosszul, és már amikor nem bírtam tovább a betegségemet elviselni, elmentem egy természetgyógyászhoz, ott hallottam az agykontrollról is, és ott próbáltam ki a talpmasszázst is.

A siker garantált és nem kerül semmibe. A legkisebb erőfeszítés sem kell hozzá, csak épp egy kis odafigyelés embertársainkra.

Kezdetben nagyon nehezen ment ez a figyelemelterelés. Mindig csak a gondokon, bajokon járt az eszem. Ugye, -„gondolkodjunk pozitívan!”-, olvasom mindenhol, de mi a teendő, ha nem megy, rossz napunk van, túlterheltek vagyunk?

Másképp fogalmazva:- van olyan dolog, amit csak azon az egy napon tehetsz meg. Próbáltál már kibújni feladatok elől? Bevallom, én megtettem, és még ma is kísértést érzek, hogy ilyet tegyek.

Van kedved ahhoz, hogy naplót vezess? Erről már írtam, de mi lenne, ha nyitnánk egy új fejezetet, melynek az lenne a címe, hogy: „csere – bere”.