Nem is olyan könnyű feladat megvalósítani az előbbi mondatot. Én legalább is azt hittem, hogy majd „varázsütésre” megoldódik minden gondom, ha olvasok itt-ott egy kis cikket, vajon mi okozhatja az én nagy bánatomat időközönként.
A kihívás akkor kezdődött, mikor rájöttem, hogy először a szervezetem működésével kell tisztában lennem ahhoz, hogy egészséges tudjak lenni. „Mindenevő” módjára belevetettem magam a könyvek halmazába, kerestem-kutattam mindenfélét. A baj nálam az, hogy nekem nem sikerült rájönnöm a 28 év alatt, mi okozhatta a leépülésemet sokszor. Nem vagyok szakértő, így csak autodidakta módon fejlesztettem magam, aminek felettébb örülök, mert így tudom, hogy amit elértem eddig, azt a magam erejéből értem el, nem feledem a sok segítséget,amit mások nyújtottak, de a dolog „oroszlánrészét” mégis csak én vettem ki ebből a kutakodásból.Csak én tudok segíteni a legjobban magamnak.
El kellett fogadnom, hogy csak lassan gyógyulok, és gyakran visszaesek a betegségbe. El kellett tudnom fogadni ezt, de nehogy azt hidd, hogy hagyom magam, hogy a „nyolckarú polip” összeszorítson. De nem ám! Összeszedem magam mindenkor és csak folytatom, folytatom és folytatom a lecke tanulását, amit a jó sors kimért rám. Egyszer csak én fogok győzni, ebben hiszek oly lelkesen.
Arra a felismerésre jutottam, hogy nálam igaz, – az idő gyógyít! - elv. Igaz, mikor arra gondolok, hogy tényleg „meg kell járnia a poklot annak, aki a mennyországba akar jutni".
Utolsó kommentek