Biztos, hogy mindenkinek van egy legeslegfontosabb dolog az életében, amit szeretne ha megvalósulna, beteljesedne. Vagyis van egy nagyon fontos célja, kívánsága. Ezért mindent odaadna az életéből, hogy ez sikerüljön. Nekem ilyen az életmódváltásom. Folyamatosan küzdök, hogy sikerüljön úgy élnem, hogy egészségesebb legyek. Az első dolog, amit ezért a célért tehetünk, hogy minden nap foglalkozunk vele, minden nap törődünk vele, és szánunk az időnkből egy keveset nap mint nap, hogy egyre sikeresebbek lehessünk, egyre több sikerélménnyel legyünk gazdagabbak.
Sok kudarc ért már amióta belefogtam az én életmódváltásomba, de már tudom, hogy soha nem adom fel, és egyre közelebb kerülök a megvalósításához. Egyszerűen hátat kell fordítanom annak, ami kényelmes és biztonságos. Új utakat kell találnom, és végig is kell tudnom menni ezeken az utakon. Nehéz mindig az első lépés. Mindig ez a legnehezebb. Belekezdeni valamibe, amiről tudjuk, hogy fáradtsággal jár, lemondásokkal jár, és kitartás kell hozzá. És sok-sok türelem. Talán ez a kulcsszó, hogy türelmesnek kell tudnunk lenni magunkhoz. Szoktam motivációs videókat nézni. Nekem szükségem van rájuk. Az egyikben hallottam a következő mondatokat: - " Van egy mondás: A tegnap már történelem. A holnap még rejtelem. De a ma adomány." - Nagy kincs ez az adomány, élni kell tudnunk vele.
Ha neked is van egy célod, küzdj érte! Ne add fel a próbálkozást. Nagyfokú önfegyelemre is szükséged lesz, de minden tanulható és elsajátítható. Ragadd meg életed nagy lehetőségét, szorítsd össze a fogad, és határozd el, bármi történik is, te mindent megteszel, hogy a terved sikerüljön. Apró lépésekkel kezdd, és szépen haladj előre az utadon, nem lesz senki, aki eléd áll és meggátol a célod megvalósításában. Sohase mondj le a célodról, sohase fordulj vissza, csak előre tekints, és tedd meg azt, amit meg kell tenned.
Ma újra nekivágok, és minden napból kisajátítok egy vagy két órát este, amikor csak az életmódom megreformálásához keresek segítséget, és lépésről lépésre haladok én is, mert gyorsabban nem is tudnék. Döntsd el, hogy mától csak a legeslegfontosabb álmod megvalósításán dolgozol, s addig meg sem állsz, míg meg nem valósul, amit szeretnél. Mindig lebegjen a szemed előtt, hogy már nincs visszaút, elhatároztad, hogy végigcsinálod ha törik ha szakad. Az lesz a legboldogabb pillanat az életedben, mikor eléred amit tervül tűztél ki magadnak, s ha visszapillantasz majd a megtett útra, mosoly ül az arcodra, és azt mondod majd, hogy ez nem is volt olyan nehéz. Ugyanebben a videóban van az a mondat is, hogy: - "Mindig az győz, aki mindent belead. Az élete árán is."
Nekem is az életem a cél, hiszen ha már most elhanyagolom azt, amit ma még meg tudok tenni, holnap már lehet, hogy nem lesz rá lehetőségem, nem lesz alkalmam arra, hogy újrakezdjek. Ma még dönthetek arról, mit szeretnék tíz év múlva, de tíz év múlva már nem biztos, hogy ugyanazok a körülmények a rendelkezésemre állnak. Ezért küzdök ma, holnap és holnapután is.
Lazításként hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek