Az emlékeim mindig visszavezetnek a régmúltba, és elcsodálkozom, mi is történt velem réges-régen. Pedig nincs sok csodálkoznivaló rajta, hiszen minden emlékemet szinte én magam valósítottam meg. Ha akarom, ha nem, az emlékek olyanok, mindig vissza-visszatérnek a gondolataim közé.
Emlékszem, lánykoromban gyűjtöttem a rongybabákat, volt mindenféle belőle. Feltűztem őket a falra, teli volt vele a szoba. Hogy miért váltam meg később tőlük, nem tudom, de most is jó visszagondolni a régi lányszobámra. Emlékszem, hogy mennyit jártam még gimis koromban építőtáborokba, ahol annyi, de annyi örömteli órát töltöttem el. Társadalmi munkában dolgoztunk a lányokkal, és most jó visszaemlékezni, hogy már akkor az önállóság útját tapostuk. Emlékszem, mennyire vártam, hogy megpillanthassam életemben először a Balatont. Nagyon sok élmény vezet el most hozzá, visszajártam sokáig, élvezet volt az egyik városból átgyalogolni az éjszaka csendjében a másik városba, hogy mulassunk egy jót a barátokkal. Emlékszem, hogy igyekeztem segíteni édesanyámnak, amikor életem első palacsintáját csináltam. Még dolgozatot is írtam belőle általános iskolában, és olyan jól sikerült írás volt, hogy felolvasták az egész osztály előtt. Nagyon boldog voltam, és felettébb büszke önmagamra.
Emlékszem, hogy mennyit jártam versenyekre. Torna, atlétika, nyelvi versenyek mind szerepeltek az időmben, de majdnem mindig felsültem, mert annyira lámpalázas lány voltam. Elfelejtettem a gyakorlatot, a szöveget, nem tudtam hozni a jó formámat. Emlékszem, hogy mennyi levelet írtam az én kedvesemnek, amikor még bakaruhában kellett, hogy élje az életét. Minden este csak írtam, és írtam. És most is írok. Emlékszem, hogy majdnem elkéstünk az esküvőnkről, mert az utolsó pillanatban valamin összevesztünk, és én megmakacsoltam magam. Mindig is ilyen makacs lány voltam. Emlékszem, hogy milyen izgalommal is léptem át a szülőszoba ajtaját mindkét esetben, mikor gyermekem született. Nagyon megható élmény volt. Emlékszem, hogy milyen izgatottan is kezdtem bele életem első blogjába, amit sok-sok lelkesedéssel írok a mai napig. Életem meghatározó élménye volt ez is. Emlékszem, amikor a volt Vidámparkban a Ciklon nevű óriáshullámvasúton először végigutaztam. Azóta is szeretem a hullámvasutakat, de már csak tisztes távolságból nézem őket. Emlékszem, hogy el tudott bűvölni a pillanat varázsa, mikor az első, majd a második unokám megszületett. Szeretném visszaadni azt a sok szeretetet nekik, amit én kaptam a gyermekeimtől.
Sok-sok emlék kavarog néha a fejemben. Nem szabad őket magukra hagyni, mindnek nagy jelentősége volt az én életemben, és ilyenkor éjszaka, amikor felébredek, mindig jóleső szeretettel gondolok rájuk. Ápold te is az emlékeidet, tartsd nagy becsben őket, mégha egyik-másik fájó emlék is közöttük, de mindet átélted, és változtál általuk. Emlékeink jó szövetségeseink, mikor egymagunkban vagyunk, és elmerengünk a múltunkon, mit hogyan csináltunk, és újragondoljuk, mit hogyan is lehetett volna másképp csinálni. Sehogyan nem lehetett volna másképp csinálni semmit, mert akkor csak úgy tudtunk cselekedni, épp ezért szép minden emlék. Őrizzük meg őket szeretettel. :)
Hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek