Igencsak furcsa hónap ez az idei április, jól kifog rajtunk a szeszélyeivel. Sokan vagyunk, szinte mindenki, hogy a tél után már nagyon várjuk a pezsdítő tavaszt. Meg is mutatta magát, hogy azután elrejtőzhessen gyorsan. Több napja esik felénk az eső, komor az időjárás, még kimozdulni sincs kedvünk. Tényleg! Hová tűnt és hol késik az idei tavasz?
Amikor azon kapod magad, hogy dúdolsz egy dallamot, ami nem megy ki a fejedből, elgondolkozol, hogy vajon miért is épp ez a dal tetszik most neked, akkor szokott történni, hogy ha épp bekapcsolod a rádiót, ott is ez a dalt szól. Véletlen egybeesés? Ki tudja? Tavasszal egy kicsit megváltozunk, mert a téli hónapok bezárnak minket sokszor a négy fal közé. De a gondolataink akkor is elkalandoznak, és álmodozunk, vágyakozunk ki a napfényre. Mindent elkövetünk, hogy végre találkozhassunk a tavasszal. Lekerül a vállunkról a nagykabát, könnyedebb lesz az életstílusunk, szabadabbnak érezzük magunkat, és még a betegek is jobban gyógyulnak, ha érzik a változást. De most egyelőre úgy tűnik, hogy várat magára ez a szép évszak, egyre szeszélyesebb dolgokkal találkozhatunk nap mint nap. A fák rügyei lefagytak a múltkori hirtelen hidegtől, minden nagyon drága lesz a piacon, és nem tehetünk semmit ellene, mert a természet most úgy gondolja, hogy változtat. Egyszer hideg van, egyszer melegebb, és amikor már kezdjük megszokni a hőmérsékletet, jön egy újabb hideg -, vagy melegfront. Van, aki nem hagyja magát, és az igazi tavasz szerint öltözködik, igaz, még fázik, mert elkél olykor a kiskabát is. De a természet kárpótolni is szokott minket, és harmonikus egyensúlyt teremt a lelkünkben. Azt hiszem, nem kell már sokáig várni, és kialakul majd mindennek a rendje, mi pedig élvezhetjük a ragyogó napsugarat, a meleg napokat, jobban tervezhetünk, és azt csinálhatjuk majd, amit ilyenkor tavasz táján szoktunk.
Most olyan időszakot élünk, amikor már a tűrőképességünk határán vagyunk. Mennénk kirándulni, de még nem nagyon lehet, élveznénk azt a sok szépet és jót, amire már úgy várunk mindennap. Mindenki vár valamire. Legfőképpen, hogy végre átölelhessük egymást, szabadon élhessünk, ne kelljen félni a jövőtől, attól, ami most még a markában tart minket. A tűrőképességünk is véges tud lenni, ami nem jó. Még ki kell bírni egy darabig, hogy nyugodtan átadhassuk magunkat a melengető napfénynek, a lágy szellőnek, mert sok-sok találkozás vár ránk, amit eddig kénytelenek voltunk elhalasztani. Várjuk hát olyan megértéssel, ami csak telik tőlünk, a dolgok mindig elrendeződnek valahogyan, és mi szabadok leszünk, mint a madár.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szívesen. :)
Utolsó kommentek