Sokszor szeretném úgy kezdeni a bejegyzéseket estefelé, hogy - kifáradtam. De ez nem igaz. Az igaz, hogy fizikailag kicsit megterhelő napon vagyok túl ma is, de mégsem fáradtságot érzek, hanem jóleső boldogságot. Megcsináltam amit beterveztem, és ilyenkor olyan jó körülnézni a lakásban, minden a helyén van, szép tiszta minden, és kit érdekel, hogy egy kicsit fáj a hátam, lesz idő még ma egy kicsit pihizni is még.
Amikor betervezed a napodat, még nem tudod hogyan is fogod majd érezni magad utána. Az biztos, hogy ha jó a terved, minden jól alakul, könnyű a kivitelezése is, és nem fáradsz el annyira, hogy ne tudd élvezni a jól végzett munka gyümölcsét. Ilyenkor nem az a fontos, hogy mennyi erőfeszítést igényelt a napi munkád, csak az a fontos, hogy mennyire jól érzed magad, mert az eredmény az önmagáért beszél. Minden nap végén érezned kell, hogy fantasztikusan jól sikerült a napod, olyan pillanatokat éltél át, amiket máskülönben nem sikerült volna. Ezért érezzük magunkat jól egy nap végén, ezért vagyunk boldogok ilyenkor. Örülünk, hogy rend van a lakásban, örülünk, hogy mi csináltunk rendet, örülünk annak is, hogy még bele tudtunk adni egy kis plusz energiát, hogy minden a helyére kerüljön. Örülünk, hogy együtt lehetünk a szeretteinkkel, hiszen nemcsak önmagunkért teszünk meg bizonyos dolgokat az életünkben, hanem a családunkért is, a kedvesünkért, a gyermekeinkért, a szüleinkért.
Minden napunk lehet sikeres, ha jól osztjuk be az erőnket. Már az siker, hogy jól érezzük magunkat egész nap, nem fárasztjuk le magunkat olyan gondolatokkal, amiknek nincs is helye egy jól sikerült nap végén. Boldogan nézünk az este elé, és ugyanolyan boldogan térünk majd nyugovóra is. De amíg aludni térünk még használjuk ki az időt arra, hogy beszélgessünk egy jót, játszhatunk a gyerkőcökkel, idézzük fel a napunk csodás perceit, és élvezzük azokat a boldogságos pillanatokat, amiket csak ilyenkor érezhetünk, a nap végén. Minden lassan elcsendesedik, és mi örömmel gondolunk vissza az eltelt időre még akkor is, ha egy kicsit fáj a hátunk, mert sok volt a tennivaló. Így estefelé mindig gondolj vissza az elmúlt napodra! Mindig fogsz találni benne valami szépet és mindig új erőre kapsz, ha netán kifáradtál egy kicsit. Minden napunk lehet boldogsággal teli, csak áldozni kell időt arra is, hogy élvezni tudjuk ezt a boldogságot, hiszen csakis tőlünk függ, hogy milyen szemszögből nézzük az eseményeket. Legyen minden napod sikeres és érezd a boldog perceket most a nap végefelé közeledve, s áldozz az idődből arra, hogy élvezni is tudd ezt a mai napodat is. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd kedvedre. :)
Utolsó kommentek