Hirtelen arra gondoltam, hogy mi történne, ha magamra maradnék minden problémámmal egyszerre és nem tudnám eldönteni, hogy hogyan is éljek ezután, hogyan oldjam meg a nagy gubancot az életemben? Remélem, szerencsére ilyesminek nagyon csekély a valószínűsége, de az élet mindig produkál furcsaságokat és egyik pillanatról a másikra adódhatnak olyan helyzetek, amikbe bizony beletörne a bicskánk (már ha lenne bicskánk).
Ilyen és ehhez hasonló érzések mindennaposak voltak régebben nálam, halvány lila fogalmam sem volt róla hogyan is élem meg a másnapot. Már jóval erősebb vagyok, mint voltam abban az időben, de az ördög nem alszik, és én nem felejtettem el még teljesen az akkori rémálmaimat. Alig voltam képes ellátni a szülői kötelességeimet, pedig a gyermekeim kicsik voltak még, és sok gondoskodásra volt szükségük. Mindig csak a következő pillanattal törődtem, hogy azt jól éljük meg. A többire nem tudtam gondolni, mindig csak a következő lépést kellett jól meglépnem, hogy életben tudjunk maradni. Ez nem rossz stratégia, hogy mindig a következő pillanatra koncentrálsz, de én nem okosságból csináltam ezt, hanem azért, mert nem volt más választásom és képtelen voltam másképp cselekedni. Ha átlátod a helyzetedet, könnyű dolgod van, de én nem láttam át, csak azt tudtam, hogy például most a házi feladatot kell megcsinálni a gyerekeknek, vagy most fürödni kell menniük, vagy időben tudjunk reggel felkelni. Nem volt bennem másra igény sem, mert annyira gyenge voltam, hogy örültem ha tudtam dolgozni. A gyermekeknek természetesen voltak gyermekkori igényeik, és ebből azt hiszem vajmi keveset sikerült megvalósítanom nekik, de ott voltam mindig, amikor szükségük volt rám. Nem bírtam a tömeget, féltem az emberektől, de nagy nehezen azért rávettem magam arra, hogy elmenjünk a cirkuszba vagy dodzsemezni egyet, amikor erre lehetőség adódott. Sok mindent kellett volna még nyújtanom nekik, de örültem, hogy létezni tudtam és nem voltam mindig kórházban. Így és ebből kifolyólag annyi mindenről maradtak le a gyerekek, hogy ezt csak később tudtam felfogni, ez csak később tudatosult bennem. Nagyon sajnálom, hogy így volt, de boldog kis család a miénk még így is, és mindenki nagyon ragaszkodó és szerető típus. Ami szeretet bennem volt, azt mind igyekeztem átadni a családomnak, és most, hogy már a gyermekeim is gyermekeket nevelnek, most látom, hogy olyan jó kis felnőttekké váltak, akik bárhol megállják a helyüket. Lehet, épp ezért alakult ez így, mert rá voltak kényszerülve, hogy önállóan gondolkozzanak, és láttam rajtuk, mennyire igyekeznek jól megfelelni az élet kihívásainak. Nagyon kis összetartó család a miénk, és ezért hálával tartozom mindenkinek, aki ezt lehetővé tette a számunkra. A család sohasem éreztette velem, hogy milyen betegségben szenvedek, mindig egyenrangú partner voltam én is az ő szemükben, ami nem mindenhol van így, azt tudom én is. Senki nem sajnált, mert beteg vagyok, senki nem éreztette velem, hogy meg kéne gyógyulnom, mégpedig azonnal, és senki sem figyelmeztetett soha arra, hogy másképpen kellene élnem az életemet, mint ahogy az sikerült nekem. Úgy éltünk, mint mindenki más, csak én szorongtam, én voltam szociális fóbiás időnként, és ezeket valahogyan mindig le kellett tudnom győzni a következő pillanat öröméért.
Amikor így visszagondolok ezekre az elmúlt évekre, mindig eszembe jut, hogy mindig meg kell becsülnünk azt, amit az életünk épp felkínál nekünk. És nemcsak meg kell tudnunk becsülni ezeket a helyzeteket, hanem élni is tudnunk kell velük, mert csak akkor lesz egészséges és szép életünk, ha ki tudjuk használni a pillanat varázsát. Mindannyian hősök vagyunk, és nemcsak önmagunk szemében, hanem mások szemében is, hiszen minden este úgy térünk aludni, hogy tudjuk, mindent megteszünk azért, hogy a következő nap, a másnap az a legcsodálatosabban sikerüljön, mindig egy kicsit jobban sikerüljön, mint amilyen az előző nap volt. Ezért mindannyian mindig megtesszük a megfelelő lépéseket még akkor is, ha épp betegek vagyunk, vagy nem tudjuk épp a maximumot nyújtani. Ezért sose keseredj el, ha olyan gondolatod támad, amit szeretnél messze száműzni a tudatodból. Az életünk mindig kárpótol mindenért, ha nem is azonnal, de a lehető leghamarabb, az biztos, ez saját tapasztalat. Bízz mindig a legjobbakban és holnap is legyen szép napsütéses napod, én ezt kívánom neked most! :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd kedvedre! :)
Utolsó kommentek