Such is life! - Ilyen az élet! -, szoktuk mondani, de ez nem igaz, mert olyan az élet, amilyenné formáljuk! Mégpedig a saját gondolataink által. Mondhatni természetes logika szerint van így, de még ez sem fedi a valóságot, mert az érzelmeinknek is bőven jut feladat ebben.
A sok-sok év alatt, amikor még rosszabbul voltam és rengeteget aggódtam mindenen, volt időm gondolkodni is, csak épp az eszem nem volt meg akkor még hozzá. Amikor beteg lettem, akkor alakult ki, hogy mindent magamra vettem, mindent bántólag fogtam fel, és haragudtam mindenre és mindenkire. Amikor például történt valami, vagyis én úgy érzékeltem, hogy történt valami, akkor én ettől kezdtem rosszul érezni magamat. Ezen később sokat gondolkodtam, mert ugye ugyanaz megtörténhet mással is, mint velem, de más vagy fel sem veszi, vagy nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget, vagyis, elfelejti egy idő után. De én nem tudtam semmilyen általam kreált sérelmet csakúgy elfelejteni, én külön foglalkoztam a témával és ugye ezért olyan érzelmi viharba kevertem magamat, hogy nem tudtam belőle kievickélni hosszú évtizedekig. Olvastam sok pszichológiai könyvet, hogy okosodjak és rájöjjek, hogy mitől van ez így nálam. Az egyik könyv most világított rá arra, hogy egy bizonyos történés nem mindjárt hozott létre bennem érzelmi katasztrófákat, csak miután alaposan végigvezettem saját magam előtt egy képzeletbeli filmet, amiben én azt hittem, hogy én vagyok a balek, hogy én vagyok az áldozat, akit mindig szörnyű csapások érnek. Vagyis, nem maga a történés váltotta ki bennem régebben a dühös, haragos és aggódó érzelmeket, hanem azok a gondolatok, amiket én a történéshez hozzákapcsoltam. Másnak ugye az, ami velem történt, az nem olyan vészes dolog lett volna, meg nem is csinált volna belőle olyan nagy problémát, mint én, mert nem volt érzelmileg labilis természetű, nem vette volna a szívére a dolgot, egyszerűen egy idő után szépen el is felejtette volna mi is történt mondjuk múlt kedden délután. Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy az, ami történik veled például, az még nem vált ki belőled jót vagy rosszat, csak az, amit gondolsz róla. A történés és az érzelem kialakulása között ott vannak a saját kis gondolataink, amik közé ékelődnek, és szépen formálják a mindennapjainkat, jó vagy rossz irányba. Ezért alakul ki mentális betegség, depressziós fázis, meg hasonló. Így értettem meg, hogy nem mindegy, hogy legbelül miket mondogatok magamnak, az a belső hang az nem mindegy, hogy miket beszél a fejembe. Ettől függ, hogy jó kedvem lesz-e vagy éppen szorongani fogok vagy dühös, mérges leszek-e. Úgyhogy olyan az élet, amilyenné formáljuk szépen a gondolataink által. Sok időt és fáradtságot takarítottam volna meg magamnak, ha hamarabb rájövök erre, illetve ha hamarabb észbekapok, és elkezdem építeni a jövőmet a jó irányba. Nem tudom, hogy elég érthetően írtam le ezt neked, a lényeg a belső monológ, az a párbeszéd, amit önmagaddal folytatsz legbelül, az dönti el, hogy mit gondolsz magadról és másokról és hogy viszonyulsz egy történéshez. Ezt már Shakespeare is leírta korábban, hogy:- Nincs a világon se jó, se rossz: Gondolkozás teszi azzá. -, és ezt jó ha mindig az eszünkben tartjuk és figyelembe is vesszük. Én is írtam egy bejegyzést erről itt ebben a blogban, olvasd el, ha van kedved. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd kedvedre, és legyen szép az estéd is! :)
Utolsó kommentek