Elgondolkodtál-e már azon, hogy kit, kiket engedsz magadhoz közel? Kinek vagy kiknek adod meg azt az esélyt, lehetőséget, hogy együtt töltsetek időt? Kik azok az emberek, akiket szeretsz és kik azok, akikben megbízol, kik azok, akiknek engeded esetleg, hogy irányítsák vagy befolyásolják az életed menetét?
Amikor valakit közel engedsz magadhoz, beszélgetsz vele, átöleled vagy meg is szereted, azt a helyzetet lehet nevezni minőségi kapcsolatnak, hiszen minden kincsedet rábízod ilyenkor a társadra, kinyílsz előtte, átadod azt a sok mindent, amit te tudsz és próbálsz átvenni minden fontos dolgot, amire neked van szükséged. A mai rohanó világunkban teljesen elmagányosodunk, kevés az érintkezés két ember között, nincsenek beszélgetések, és nincsenek érintések, ölelések, egymás szemébe nézések. Talán még őszinte megnyilvánulásokból is kevés van, pedig milyen nagyon szükségünk lenne erre. Gondolkoztál-e már azon, hogy milyen a kapcsolatod a családoddal, vagy a többi emberrel, akikkel találkozol egy nap során? Meg vagy-e elégedve azzal, amit nyújt az élet, vagy inkább sajnálod magad, mert szinte senki sem törődik veled? Milyen véleménnyel vagy másokról, önmagadról, és milyen szinten éled az életedet? Szereted-e, ha sok ember vesz körül vagy inkább vagy egyedül és inkább magadra zárod az ajtót, csak ne jöjjön senki hozzád látogatóba? Szeretsz emberekkel lenni vagy egyenesen nyomaszt, ha valaki is a közeledben van? Ha sikerült néhány kérdésre válaszolnod, akkor némileg tudod is már, hogy elég szűkösen éled-e az életedet vagy kiteljesedsz és tudod mindennap hozni a jó formádat.
Lehet, hogy túl pesszimistán tettem fel a kérdéseket, a lényeg mégis az, hogy elég nyitott vagy-e ahhoz, hogy ezeket mind megválaszold. Mindenki tudja, érzi, hogy kellenek számunkra a minőségi kapcsolatok, azok az idők, amiket a többi emberrel töltünk, legyen az a család vagy barát vagy éppen egy ismerősünk. Csakhogy felgyorsult világban élünk, és egyre nehezebb ezt megvalósítani. Igencsak ötletesnek és fantáziadúsnak kell lennünk például olyankor, amikor valakit szóra szeretnénk bírni, beszélgetni szeretnénk vele, de látjuk rajta, hogy semmi hajlandóságot nem mutat erre a társunk. Azt én is tudom és szerintem mindenki érzi is, hogy többet kellene beszélgetnünk egymással, és ilyenkor jó, ha egymás szemébe is nézünk, hiszen a kölcsönös bizalom ilyenkor alakul ki. Ha elmagányosodunk ebben a rohanó világban, nagyon egyedül maradunk minden problémánkkal. Nem lesz senki, akihez fordulhatnánk segítségért, és egyáltalán nem leszünk ettől ugye boldogok. Vagyis, érezzük, hogy változnunk kell, és ehhez az első lépést lehet, hogy pont nekünk kell megtenni, de valakinek mindenképpen meg kell lépni, mert ahogy gyorsul a világ, úgy nem fogjuk tudni majd követni, és ettől még jobban elmagányosodunk. És a folyamat kezdődik elölről, kialakul az ördögi kör, amiből lehet, nem tudunk majd kilépni. Szóval, meg kell tenni azt az első lépést egy öleléshez, egy érintéshez, szóra kell bírni önmagunkat, és nekünk kell elkezdeni azt a bizonyos beszélgetést, amire annyira vágyunk. Ha nem tesszük meg ezt az első lépést, és más sem teszi meg, elhidegülünk egymástól, eltávolodunk egymástól, és így magunkra maradunk, sajnos. De ha megérezzük azt, hogy szükségünk van a minőségi kapcsolatokra az életünkben, akkor lesz bennünk annyi erő és bátorság, ami kell az első nehéz lépés megtételéhez. Kis lépésekkel, és kitartó elszánt akarattal viszont sokra mehetünk, hatalmas élményekben lehet részünk napról napra, pillanatról-pillanatra. Legyél te az, aki közelebb húzódsz a társadhoz, öleld át, érintsd meg, keress érintkezési pontokat, amik közelebb hoznak titeket egymáshoz. Amit kapsz ezért cserébe, az a figyelem és egy építő tartalmas kapcsolat. Ezért aztán igazán megéri rááldozni erre az idődet. :)
Hallgass meg egy dalt, s legyen szép az estéd. :)
Utolsó kommentek