Azt hiszem csak én vagyok ilyen megváltoztathatatlan, hogy bármilyen fogadalmat is teszek meg az év elején, már január végén szinte semmi sem marad a kezdeti lelkesedésből. Igaz, hogy most kihagytam a számomra fantasztikusnak ígérkező online programot a neten. Épp azért, mert beláttam, hogy valamilyen oknál fogva nekem nincs elég akaraterőm, ami végigvezetne egy kb. két vagy akár három hónapos tanfolyamon.
2020.02.02. 22:16 RiaRia
Figyeljünk egymásra, mert szükségünk is van rá.
Beszélgetés közben figyelünk egymásra, észrevesszük, ha valamit esetleg nem úgy mondtunk, mint azt elsőre szerettük volna. Miközben figyelünk egymásra, kicsit meg is ismerjük ugye a beszélgetőpartnerünk természetét, kifejezését, azt, hogyan viszonyul hozzánk, mennyire közlékeny, és azt hiszem rögtön meg is állapítjuk, hogy az illető szimpatikus vagy sem.
6 komment
2020.01.31. 21:41 RiaRia
Vajon ugyanazokat a hibákat vétjük el a leggyakrabban?
Számtalanszor futok bele a saját hibámba, pedig nagyon sokszor megfogadtam, hogy ugyanazt a hibát még egyszer nem követem el. Legalább is ez a célom. Mégis, gyakran találkozom nap mint nap azzal, hogy ugyanúgy viselkedem, pedig tudom, hogy ez káros rám nézve és a társaimra nézve is. Miért követjük el ugyanazokat a hibákat szinte ugyanolyan szituáció közben?
komment
2020.01.27. 04:52 RiaRia
Legyen szép napod! :)
Vidám hétfő reggelt kívánok neked, remélem, hogy szép napod lesz, tegyél érte, hogy ez így is sikerüljön. :) Ha van időd, tarts velem, és gondolkozzunk együtt a "világ dolgairól". Nehéz helyzetben vagyunk, mikor a vasárnapi pihenőidőnk végeztével meg kell tervezni a napunkat. Mégis jobban járunk, ha ezt megtesszük, így rengeteg energiánk marad majd megvalósítani a céljainkat.
komment
2020.01.25. 00:00 RiaRia
Egy új szemléletmódot sikerül talán kialakítanom a magam számára.
Érdekes módon ebben az évben nem szerepel a terveim között a fogyókúra. Most más szemszögből nézem a terveimet, és valljuk be, hogy eddig a diétáim mind kudarcot vallottak. Ez nem lemondás valamiről, inkább csak félreteszem későbbre a diétámat, amikor jobban fel leszek készülve rá.
3 komment
2020.01.23. 03:59 RiaRia
Elég őszinték vagyunk önmagunkhoz?
Beneveztem egy önbizalomtréningre, és ahogy hallgatom a videókat, eszembe ötlik, hogy vajon tudunk-e elég őszinték lenni önmagunkhoz? Vannak ebben a tréningben feladatok, és bizony van, mikor nem esik jól leírni magamról olyan tulajdonságokat, amikre nem vagyok a legbüszkébb.
2 komment
2020.01.21. 04:06 RiaRia
Múló szép emlék...
Megint éjszaka van és nem tudok aludni. Mostanában sokszor ébredek fel minden ok nélkül, és nappal próbálom bepótolni az alvást, de ezen sürgősen változtatni kell, ha egészséges akarok maradni. Szombaton indul a nagy életmódváltó programom, nagyon izgulok, hogy mi lesz, viszont nincs más választásom, végig kell csinálnom, bármi történik is közben.
komment
2020.01.19. 12:16 RiaRia
Kell a változás.
Nehéz most írnom, azt hiszem, ilyenkor szoktam feladni és abbahagyni a blog írását. Mégis, van már annyi emlékem a múltból, ami felüdít és jókedvre derít, hogy érzem, nem szabad megrekednem, mert akkor csak lefelé fogok haladni a lejtőn. Eléggé őszintén írok mindig mindenről, és lehet, hogy ezért futok a saját csapdámba olykor.
2 komment
2020.01.18. 04:19 RiaRia
Keressük meg az egyensúlyt a kapcsolatainkban.
Azt hiszem, hogy úgy illik, hogy pár szót írjak az előző bejegyzés hozzászólásához. Nem szerettem volna erős szavakat használni, és elnézést kérek SütiBagolytól, ha megbántottam volna. Nem tudtam hirtelen hogyan reagáljak, és az érzelmeim túlsúlyba kerültek, ezért sikerült egy kicsit úgy válaszolnom, hogy lehet, a szavakkal megsértettem.
3 komment
2020.01.13. 22:12 RiaRia
Amikor minden úgy történik, ahogy álmunkban is szeretnénk...
Ha nem is túl gyakran, de vannak olyan napok, amikor azt mondjuk, hogy most minden "klappol", minden stimmel, minden úgy rendeződik, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Olyan csodás érzés ez, mint mikor éppen flow élményt élünk át.
Utolsó kommentek