Azt hiszem, mindenki szeret készülődni a karácsonyra. Meghitt ünnep, örülünk, hogy együtt lehetünk. Ilyenkor talál gazdára sok-sok ajándék is, amik magukban rejtik az egész évi kívánságunkat, valamilyen furcsa módon mindig eltalálják, hogy mi is volt a szívünk vágya. A fa alatt ott rejtőzködik a dédelgetett álmunk, a sóhajtásunk, a ki nem mondott szavak meghallgatásra találnak, és mi nem győzünk csodálkozni hogyan is történik mindez.
Nem mindennapi ügyességet követel most tőlünk, hogy olyan karácsonyi hangulatot teremtsünk magunknak és a minket körülvevő szeretteinknek, amilyet szeretnénk, hiszen a körülményeink sem mindennapiak. De nem lehetetlen feladat ez sem, mert szeretetteljes szívvel gondolunk mindig erre az ünnepre.
Nem mindig tudjuk eldönteni mit tegyünk, ha változást tapasztalunk az életünkben. Nagyon sokszor fordul elő ugyanis, hogy fenekestől felborul az életünk, mert nem voltunk kellőképpen felkészülve a változásokra. Nagyon nem is lehet felkészülni, mert nem tudjuk előre, hogy mik lesznek azok a dolgok, amik megváltoznak körülöttünk.
Különféle érzések kavarognak bennünk, váltogatják egymást, kiegészítik egymást és örömöt okoznak nekünk. Figyeljünk a pozitív érzéseinkre, minél több ilyet tudjunk átélni. Öröm, boldogság, vidámság, felszabadultság, figyelmesség, bizalom, jóindulat, és társai segítik a mindennapjainkat.
"Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem, én nem engedném el többé már sosem." ....dúdolom a dal szövegét magamban, és megfogadom, hogy ezután úgy vigyázok magamra és a szeretteimre, mint még sohasem.
Amikor nem jutok egyről a kettőre, amikor szétszórt vagyok, keresek egy idézetet magamnak, és mint a mostani idézet is, mindig változást hoz. Amiért ragaszkodom most ehhez a mondathoz, az az, hogy hinni kell a csodákban, mert léteznek, erőt adnak, és varázslatot hoznak az életünkbe.
Amikor még fiatalok vagyunk, mindent egyszerűen látunk, minden egyszerű a maga nemében. Döntéseink kifejezik azt a szemléletmódot, ahogyan viszonyulunk az életünkhöz. Ez általában boldog, kiegyensúlyozott légkört hoz magával.
Egyre jobban fáj a szívem, nincs menekvés előle, szembe kell nézni vele, és túlélni, mert még van dolgom, amiket nem rendeztem el kellőképpen. Amikor annyira sajog a szíved, hogy onnan bizony nincs most menekvés sehová, akkor muszáj erősnek mutatni magadat, akkor kell minden erődet összeszedni.
Sokszor ébredünk úgy, hogy nem igazán van kedvünk felkelni. Visszahúz az ágy, nyomott a hangulatunk, és legszívesebben aludnánk vagy lustálkodnánk még egy keveset. Ha lehetne! De nem lehet, mert vannak kötelességeink is, amikre jó ha figyelünk.
Amikor a tűrőképességed határán vagy, azt hiszem, jobb ha senki sincs a közeledben, mert nem tudsz úgy viszonyulni senkihez, hogy az szerethető lenne. Kimerültek leszünk, nincs erőnk semmihez, már kis bosszúság is kiveri a biztosítékot, és egyből "felkapjuk a cukrot".
Utolsó kommentek