Van, amikor annyira az erőnk végén vagyunk, hogy azt sem tudjuk mit hoz majd a következő lépés. Tudjuk, hogy minden erőnkre szükség van most, mégis alig-alig tudunk valamiből is erőt meríteni. Pedig össze kell tudnunk szedni magunkat valahogyan, különben megáll az élet, nem tudunk tovább haladni.
2019.03.03. 16:18 RiaRia
Ha valaki beteg, mindent másképp lát.
Vannak dolgok, amik felértékelődnek, ha egyszer úgy igazán megbetegszünk. Kicsit másképp kezdünk gondolkodni, olyan helyzetek kerülnek előtérbe, amik eddig hátul szerepeltek a rangsorunkban.
komment
2019.03.03. 06:24 RiaRia
Legutolsó fogadalmam.
Megígértem magamnak, ha kigyógyulok ebből a vészes influenzából, minden napomba beleillesztem valahogyan a mozgást. Nagyon legyengültem, már több, mint két hete szenvedek, de talán most van némi remény, hogy kilábalok a betegségemből. És azt hiszem, ez lesz az utolsó fogadalmam is, amit teszek életmódváltás terén.
komment
2019.03.01. 17:04 RiaRia
Tavasz van! :)
Akárki akármit is mond, én már búcsút intek a télnek, még akkor is ha lesznek hidegebb napok ebben a hónapban. Számomra elérkezett a tavasz, amit annyira, de annyira várok mindig. Szívem szerint örömtáncot járnék, és a szívem csücskében elrejtem azokat az édes kis virágokat, amik már nyílnak az ablakom alatt. Ezek mind visszavonhatatlanul jelzik, hogy közeledik a tavasz.
komment
2019.02.26. 17:45 RiaRia
Keresd meg az egyensúlyt az életedben.
Nagyon sokszor fölborul az életünk. Ennek a leggyakoribb oka az, ha kibillenünk az egyensúlyi helyzetünkből. Nehéz egyensúlyban tartani az életünket. Talán nem is lehet, hiszen mindig vagy az egyik hatás érvényesül, vagy a másik, attól függően, hogy melyik kerül dominánsabb helyzetbe.
komment
2019.02.23. 02:19 RiaRia
"Az élet a komfortzónád végénél kezdődik".
A címben írt mondatot még akkor jegyeztem le magamnak, amikor a pénzügyeimet szerettem volna világosabban látni. Még gyorsan hozzá is írtam, hogy: - Legyél önálló! - Addig szerettem volna eljutni, hogy ne költsek többet, mint amennyim van.
komment
2019.02.21. 15:33 RiaRia
Hogyan élhetnénk sokáig?
Sok összetevője van a hosszú élet titkának, a legeslegfontosabb, hogy már fiatalon gondoljunk a későbbi életünkre. Ha ezt elmulasztjuk, sokkal nehezebb dolgunk lesz később, mikor idősebbek leszünk. Ha komolyan vesszük az előbbi mondatokat, sokat segítünk vele önmagunknak.
komment
2019.02.18. 23:34 RiaRia
Érezd magad jól! :)
Ebben a "zűrzavaros" februárban, amikor mifelénk 15 fok is volt ma napközben, bizony sikerült elkapnom az influenzát. De nem adom meg magam, küzdök amíg csak kell. Azt a nézetet vallom, hogy még ilyen állapotban is fő a jókedv.
komment
2019.02.12. 04:30 RiaRia
Készítsd fel a szívedet a tavaszra!
Már nagyon hiányolom a madárcsicsergést az ablakom alatt, amikor erre ébredek, akkor a szívem is örül, annyi jó érzés kavarog bennem, örülök, hogy élek. Talán már nem kell várni sokat a tavaszra, és végre letehetjük majd a téli kabátunkat.
komment
2019.02.09. 23:12 RiaRia
Ne menjünk el a szerencsénk mellett!
Az egyik tévé csatornán lesz egy műsor, a címe Cápák között. Vállalkozók, üzletemberek gondolatmeneteit kísérhetjük nyomon, hogyan fektetnek be, hogyan bánnak a pénzükkel. Öt befektető üzletet köthet a nagy nyilvánosság előtt.
Utolsó kommentek