Van egy bejegyzésem ebben a blogban, amikor a benned lévő belső hangról írok pár sort. Ezt a bejegyzést akkor írtam, amikor szinte semmi, de semmi nem jutott már az eszembe, elborított a betegségem szörnyű lelki fájdalma. Amikor ilyen helyzetben vagyok, mindig visszazuhanok egy vagy több szintet, és nem találok kiutat. Ekkor mindig megkeresem ezt a rövid kis írást, és ebből merítek erőt. Ha akkor tovább tudtam lépni, akkor talán most is sikerülni fog.
Ha búcsúznunk kell valakitől, akit nagyon szerettünk, a szívünk kettéhasad, összetörik, és a lelkünk nem tud megnyugodni. Folyton arra gondolunk, hogy miért kellett ennek így történnie. El kell válnunk attól a személytől, akivel együtt töltöttük minden időnket, és hirtelen megszakad közöttünk minden kapcsolat. Mélységes fájdalom tölti ki a szívünket.
Deepak Chopra-nak van egy könyve, a címe - A boldogság mint erőforrás -, és nagy szeretettel ajánlom neked, olvasd el. Ezt írja a boldogságról: Bol-dog-ság = Nagy gyönyörűség, elégedettség vagy öröm érzése. - Nem is lehetne jobban kifejezni, mit is takar a boldogság szó.
Nem is olyan ritka dolog, hogy kedvünket vesztjük, úgy érezzük, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj. Elkeseredünk, az érzelmeink megtréfálnak bennünket. Mert ez az igazság, hogy az érzelmeink játszanak velünk, amikkel pedig jó, ha jó barátságban vagyunk.
Sokszor felfordult világban élünk, nem úgy alakulnak a dolgaink, mint azt mi szeretnénk. Mégis arra kell törekednünk, hogy a bennünk lévő jó érvényesülhessen, legyünk mindig belátással másokra. Van, hogy megsértjük egymást, pedig nem is ez volt a célunk, véletlenül úgy alakultak a körülmények, hogy így sikerült. Ezt azután helyrehozni igen nehéz.
Mindannyian törekszünk a céljaink felé, és sokszor van, hogy bármit megadnánk, hogy teljesülhessenek is ezek a célok. Álmok, célok nélkül nem is tudjuk elképzelni az életünket, szinte a nap minden percében álmodozunk valamiről, amit szeretnénk, hogy mihamarabb meg is valósulhasson. És egyre többet teszünk azért, hogy reális álmaink legyenek.
Talán mindegy, hogy miért is érezzük néha úgy, hogy keserű a szívünk. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy mindenképpen kell valami boldogítót tenni azért, hogy vidámabbak legyenek a napjaink. Kell valami, ami megváltoztatja a kedvünket.
Végre meggyógyultam, és nem felejtettem el a fogadalmamat. Még elég gyenge vagyok, sokat kivett belőlem a betegség, de amit ígértem, igyekszem is tartani. Repdesek a boldogságtól, hiszen nagyon rosszul éreztem magam, és most úgy érzem, mindenre készen állok, már csak az van hátra, hogy szépen csináljam amit megígértem.
Van, amikor annyira az erőnk végén vagyunk, hogy azt sem tudjuk mit hoz majd a következő lépés. Tudjuk, hogy minden erőnkre szükség van most, mégis alig-alig tudunk valamiből is erőt meríteni. Pedig össze kell tudnunk szedni magunkat valahogyan, különben megáll az élet, nem tudunk tovább haladni.
Vannak dolgok, amik felértékelődnek, ha egyszer úgy igazán megbetegszünk. Kicsit másképp kezdünk gondolkodni, olyan helyzetek kerülnek előtérbe, amik eddig hátul szerepeltek a rangsorunkban.
Utolsó kommentek