"az élet nem mindig habos torta..."

Mi lehet jobb garancia a jókedvünkre, mint az optimizmusunk, a nyugalmunk és a bölcsességünk. Optimista szemléletmódunk megvéd minket a sok negatív gondolattól, azoktól, amik börtönbe zárnak. A nyugalmunk a garancia arra, hogy mindig helyesen fogunk cselekedni, százszor is meggondolva, mit is teszünk. A bölcsesség az a kincs, amire akkor van szükségünk, amikor hirtelen kell döntenünk valamiben. A bölcsesség véd meg minket a túlkapásoktól, nehogy a perc tizedmásodpercében hozott rossz döntéseink vigyenek minket tévútra.

Régen, mikor még szinte alig tudtam kontroll alatt tartani a betegségem, az energiaszintem a béka feneke alatt volt, hogy ilyen csúnyán fejezzem ki magam. Semmire nem voltam képes, nem tudtam még az itthoni házimunkát sem elvégezni. Pedig ezenkívül még dolgozni kellett, a két kicsi gyermekünkkel is jó lett volna ha olyan szinten tudok foglalkozni, ahogy megérdemelték volna. A munka oroszlánrészét a férjem kellett, hogy átvegye, és nagyon sokat köszönhetek ebben az időben a nagyszülőknek, akik mindig készek voltak segíteni.

Minden sikeres tettünkhöz meg kell tenni azt a bizonyos első lépést, ami elindít valahová minket. Érezni fogjuk azt a bizsergést, ami akkor járja át a testünket, mikor megtesszük azt a félénk lépést, amire talán évekig készülődtünk. Belül a szívünk izgatottan kalapál, vajon tényleg helyes, amit teszünk, vagy megint becsapott a képzeletünk. Mi lesz ebből az egészből? Végig merek-e menni az úton, meg merem-e tenni azt, amitől annyira féltem még tegnap is, sőt még mielőtt elindultam volna, akkor is.

Minden napban van valami szép, valami magával ragadó, olyan érzés, ami rendkívüli, ami nem történik meg minden nap. Felfedezhetjük, ha figyelünk a környezetünkre. Csodálatosan ragyogó reggelre ébredhetünk, ha már előző nap gondoskodtunk a nyugodt álmunkról. Szeresd azt, ami benned van, szeresd a benned lévő jóságot, és csinálj egy rendkívüli napot a mai napból is. Már csak azért is, mert nem egy hétköznapi napról van szó, örüljünk együtt a gyermekeinkkel, üdvözöljük őket nagy szeretettel, hiszen ez az ő napjuk. Legyünk velük egész nap, és játsszunk annyit, amennyit csak bírunk.

Már benne járunk az éjszakában, és én csak gondolkodom. Azon tűnődöm, hogy miért van az, hogy mindennap elhatározom, hogy most végre tartom a napirendem, és időben megyek aludni, időben kelek fel, nem eszem több csokit fölöslegesen, és a vége mindig az, hogy itt ülök a számítógép előtt, és csak gondolkodom. Elmegy az időm esténként, és nem tartom a tervemet. Igaz, hogy most bánt valami, amivel orvoshoz kellene fordulnom, és meg is teszem, de mégiscsak a morfondírozás játssza a főszerepet nálam.

Valami mindig megváltozik az életünkben. Vagy el tudjuk fogadni, vagy nem. Sosem tudhatjuk, mi vár ránk. Egy véletlen baleset és már az utcán találjuk magunkat, ahol barátokat szerezni nem könnyű. Megélni még nehezebb. Egyre lejjebb kerülünk a mélybe, minden úgy látszik összeesküdött ellenünk.

Most lesz június 6-án három éves a blogom. Amiért újra szóbahozom, az az, hogy egy kicsit értékeljem magam ahhoz képest, amikor is belekezdtem az írásba. Az egész blog arról szól, amit az egyik bejegyzésben még a legelején írtam: - Leküzdeni a rosszat, s gyarapítani a jót! Szokássá tenni a jót, a kedveset! - Minden írásomban erre törekszem, és ezáltal tudunk gyógyulni is.

Sokat gondolkodtam, vajon miért is írom ezt a blogot. Eszembe jutott egy történet, amit régen olvastam valahol, te is több helyen megtalálhatod a neten. Istenről szól, és a hitről. Egy oldalon találtam rá erre a történetre, és ezt a linket osztom meg veled. A történet címe: Lábnyomok - a szerzője ismeretlen. Olvasd el, és egyből megérted, hogy miért is kezdtem bele a blog írásába. Ha nehéz időszakot élek meg, mindig eszembe jut ez a történet, visszagondolok azokra az estékre, reggelekre, hajnalokra, mikor igyekeztem gyógyulni, és ez csak úgy sikerült, ha írtam. Kiírtam magamból a szenvedést, a fájdalmat, de az örömöt is, a gyógyulás örömét, mikor már éreztem, hogy egy kicsivel jobban vagyok. Jó volt írni, szerettem, és sikerült is jobb állapotba kerülni.

Ha gondban vagy, vagy beteg vagy, vagy valami bánt, jusson eszedbe az iménti történet, és soha ne feledkezz meg arról, hogy nem vagy egyedül. Mindig van segítőd, mindig van, aki melletted áll, mindig akad olyan valaki, aki Istenhez hasonlóan a karjaiba vesz, és végigvisz a göröngyös úton, egészen addig, míg a saját lábadon is meg tudsz állni. Sose feledkezz meg ezekről az emberekről, és sose feledkezz meg a sok jótéteményről, amiben részed van nap mint nap.

A youtube-on is megtalálod ezt a történetet.

Minden pillanatban elég erősnek kell érezned magad, hogy meg tudd tenni, amit meg kell tenned. Nem mindig vonhatjuk ki magunkat a forgalomból, a felelősségvállalás alól, vállalnunk kell önmagunkat, és ahogy érzünk, úgy kell cselekednünk is. Nem vagyunk láthatatlanok, minden tettünknek következménye van, minden cselekedetünket olyan hatás követi, amely kihat a mi életünkre is, és a társainkéra is.

A szívünk egy nagy rejtély. Sosem tudhatod, hogy a következő pillanatban hogyan fogsz érezni. Hangulatunk folyamatosan változik. Legyőzni, befolyásolni nem könnyű feladat. Olyan pillanatokban törnek rád kínzó gondolatok, mikor egyáltalán nem számítasz rá, és így nem könnyű felvenni a harcot ellenük. Mintha csak egy börtönben lennél, úgy el vagy zárva a gyógyító és lelkesítő érzésektől, s mint egy puzzle darabot úgy keresed a hiányzó részt a mai vagy a holnapi napodhoz.