Már benne járunk az éjszakában, és én csak gondolkodom. Azon tűnődöm, hogy miért van az, hogy mindennap elhatározom, hogy most végre tartom a napirendem, és időben megyek aludni, időben kelek fel, nem eszem több csokit fölöslegesen, és a vége mindig az, hogy itt ülök a számítógép előtt, és csak gondolkodom. Elmegy az időm esténként, és nem tartom a tervemet. Igaz, hogy most bánt valami, amivel orvoshoz kellene fordulnom, és meg is teszem, de mégiscsak a morfondírozás játssza a főszerepet nálam.
Például miért nem járok rendszeresen szűrésekre, amik kivédhetnék azt, hogy most ne kelljen izgulnom. Miért van az, hogy alapvető dolgokat nem tartok be, amitől tudom, hogy csak nekem lesz rosszabb. Miért csinálom ezt? Lustaságból, vagy nemtörődésből? Ha itt lesz a baj, akkor csodálkozni fogok, miért éppen én vagyok a vesztes. Pedig semmi csodálkoznivaló nincs benne, és egyszerűbb lenne az életem, ha betartanék bizonyos szabályokat.
Ilyenkor, mikor a betegség szele fenyeget, nagyon tudok ígérgetni ám. Megígérem magamnak, hogy megváltozom, minden másképp lesz ezután, mindent jól és pontosan fogok csinálni. De a vége mindig az, hogy itt izgulok, mikor is szánjam rá magam, hogy elmenjek az orvoshoz. És félek is attól, amit mondani fog. Pedig tudom, hogy a betegséget megelőzni sokkal könnyebb, mint gyógyítani. Amikor már gyógyítani kell, akkor már valahol valamit elrontottam. Nem figyeltem magamra, nem vigyáztam magamra, nem mentem el a szűrésekre, és nem vettem észre a vészjósló jeleket.
Most itt ülök, és nem jön álom a szememre, és csak gondolkodom, vajon miért nem törődöm magammal eléggé. Most már kár mondani, hogy holnaptól másképp lesz, már itt van a baj, amit orvosolni kell. Sokszor eltúlzom a dolgokat, ha betegségről van szó, de azért az igaz, hogy vigyáznom kell magamra, mert helyettem senki sem tud vigyázni rám. Drukkolhatok, hogy megússzam, szoríthatok, hogy egy kis betegségről van szó csak.
Nem szeretek félni. Féltem életemben már annyi mindentől. De több betegséggel már nem szeretnék együtt élni. Elég az, ami van. Összeszedem magam, megmosakodom, és mégiscsak lefekszem aludni, bár tudom, hogy még egy ideig problémázni fogok azon, miért is nem feküdtem le időben.
Bízom benne, hogy én győzedelmeskedem majd, és megint csak megígérem, hogy megváltozom. De most igazából.
Hallgass meg egy dalt, és tanulj az én hibámból.
Utolsó kommentek