Az elménknek nyugalomra van szüksége, főleg ilyenkor, éjszaka. Valamiért fent maradtam, és bagoly módjára töltöm ezt a kis időt még, amíg nem térek nyugovóra. Fogyiprogramot kerestem, de úgy látszik, hogy ezzel a problémával egyedül kell megbírkóznom. Most meditációs videót hallgatok, mert érzem, hogy szükségem van rá. Meg kell nyugtatni az elménket minden elalvás előtt, mert különben az álmunk sem lesz szép.
2016.09.17. 05:22 RiaRia
Kivezető út a depresszióból. (könyvajánló)
Sajnos nem sokat idézhetek ebből a könyvből, mégis sok szeretettel ajánlom neked, ha téged is megérintett ez a betegség. Megjegyzi a könyv, hogy életünk során majdnem minden embernél jeletkezik depressziós fázis. Ez járhat enyhe, de lehet súlyosabb tünetekkel járó epizód is. Amikor nálam kialakult, már nagyon nem is csodálkoztam rajta, hiszen olyan sok tünet jelezte a meglétét. Ez a könyv választ ad arra, hogy gyógyítható-e a depresszió, mik a tünetei, hogyan lehet felismerni, hogyan győzhetjük le az önsajnálatot, a haragot, és hogyan befolyásolja a zene a hangulatunkat.
komment
2016.09.15. 22:57 RiaRia
"Nem vehetjük magunkra a mások problémáját."
Én most ismertem meg Lippai Mariannát, most ismerkedem vele bővebben, mert tetszik, amit ő mond és ahogy motiválja az embereket. Ajánlom neked is a blogot is, amit ír, de érdemes elmenni egy-egy előadására. A bejegyzés címét is ő mondta az egyik videóban, a youtube-on. Azért írok én is erről, mert sokszor azt hisszük, hogy mindent nekünk kell megoldanunk, ami természetesen nincs így. Mindenkinek megvan a saját problémája, amit őneki kell megoldani. Segíteni segíthetünk, de nem tudjuk megoldani azt, ami másokra tartozik. Az i-re a pontot csak akkor tehetjük fel, ha már biztosak vagyunk a dolgunkban, és helyesen oldottuk meg a problémánkat. Az utolsó darabot a kirakós játékban csak akkor tudjuk beilleszteni, ha önmagunkkal rendben vagyunk, és tudjuk a választ a gondjainkra.
komment
2016.09.13. 20:54 RiaRia
Számítógépfüggők vagyunk, vagy csak feljődünk a világgal?
"A számítógép előtt bármire képes vagyok, olyan dolgokat is megtehetek, amiket az életben nem." - Ezeket a szavakat mondta egy srác, mikor a számítógépfüggőségről kérdezték egy videóban. Elgondolkoztam a mondaton, mert van, mikor én is több időt töltök a gép előtt, mint az egészséges lenne. Vajon függő vagyok? Számítógépfüggő lettem? Amióta a blogot írom..., azaz már előtte is magával ragadott a kíváncsiság, hogy ebben az információkkal dúsított évszázadunkban mennyi a mi felelősségünk, ha túlzásba visszük a számítógépes játékokat, egyáltalán magát az internetet jól kezeljük-e?
komment
2016.09.13. 06:29 RiaRia
Ébredj vidáman. :)
Csodás reggelt kívánok neked! :) Már várlak, és tudod is, hogy olyan gyönyörűséges reggelt kívánok neked, amilyenhez fogható csak a te képzeletedben létezik. Nyújtózz egyet, és ébredj vidáman, tele lelkesedéssel, és tele minden jósággal és boldogsággal. Indul egy új nap, ezernyi lehetőség vár rád, amik közül választanod kell. Te döntöd el, hogy mit fogadsz be az elmédbe, mit választasz magadnak mára. Tudom, hogy vannak kötelezettségeid, amiknek meg kell felelned, de alakítsd úgy a napodat, hogy mindenre jusson az idődből. Csak ekkor érzed majd úgy, hogy érdemes volt felkelni és nekivágni az előtted álló eseményeknek.
Tárd ki a szíved, fogadj be minden jót és szépet, lesd meg, hogy a szeretteid vajon hogyan aludtak, hogyan ébredtek ma reggel. Szerezz egy olyan csodás reggelt nekik is, mint amilyen a tiéd, együtt örüljetek, hogy ilyen gyönyörű nap virradt rátok. Tartsd meg a jókedvedet egész napra, légy vidám, és adj hálát mindenért amid most van. A pillanatok örömére gondolj, emlékezz vissza a tegnap estére, amikor készülődtél nyugovóra térni. Emlékezz vissza arra a nyugalomra, ami akkor körülvett téged, és alakítsd most is úgy a reggeledet, hogy jusson ebből a nyugalomból és szeretetből mindenki számára.
Vidd a jóságot magaddal az útra, ne törődj a gonddal, hagyd, hogy az érzelmeid vezessenek. Ha jól ébredtél, őrizd meg ezt a örömöt, készülj, mert már várnak rád, és add át a társaidnak is azt a szeretetet, ami most eltölt téged is. Legyen olyan napod, amilyet megálmodtál magadnak, tedd olyanná, hogy este ha megérkezel, boldogsággal gondolj majd vissza rá.
Légy jó, s tégy jót! :) Hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked mára. :)
komment
2016.09.12. 21:46 RiaRia
Jó éjt! :)
Remélem, jó napod volt, most keress egy kis helyet a szívedben a harmóniának, a csendnek, a nyugalomnak. Kell a törődés, kell, hogy foglalkozz önmagaddal is, és kell, hogy nyugalom vehessen körül, mielőtt aludni térsz. Minden gondolatodat tedd most félre, csak az érzéseidre gondolj, arra, hogy minden tökéletes összhangban van körülötted. Kapcsolj ki minden zavaró tényezőt, figyeld, hogy milyen érzések kerülnek előtérbe, és válaszd ki azokat, amik megnyugtatnak, és amikre szívesen gondolsz.
Tedd félre a gondokat már, mára bőven elég volt amit tettél, igyekeztél haza, hogy a szeretteiddel legyél. Legyen nyugodt az álmod, csendesítsd le az elméd, és hallgasd meg a következő meditációs videót.
Aludj jól, és ébredj vidáman! Légy hálás és várd szeretettel a holnapi napot is. :)
komment
2016.09.11. 20:44 RiaRia
Húzzuk be a kéziféket még idejében.
Vajon miért szúrják ki az embertársaink rögtön, ha valamiért nem olyan jó a kedvünk, vagy más stílusban beszélgetünk aznap, vagy próbálunk helytállni, de mégsem megy? Pedig nem történt szinte semmi, csak épp nem aludtuk ki magunkat kellőképpen, de lehet, hogy valamiért megsértődtünk még előző este, és duzzogva tértünk nyugovóra. Ilyen apró kis történéseknek is van érzelmi vonzata. Lehet, hogy szinte mindig meg szoktunk sértődni, így már fel sem vesszük, hogy ártalmas ránk nézve, de a társunkra nézve is. Lehet, hogy nem olyan nagy ügy, amin morfondírozunk, mégis biztos, hogy kiül az arcunkra egy-két mélyebb ránc, ami meggátolja, hogy őszintén mosolyogjunk.
komment
2016.09.09. 17:14 RiaRia
Ne támassz túlságosan nagy elvárásokat önmagaddal szemben.
Sokan vagyunk, akik törekednek egy elfogadhatóbb életstílus kialakítására. Valószínű, hogy azért, mert a régi énünkben, a régi életünkben valamit nem jól csinálunk, és már megvan a vágy egy új életmódra. Amiért nekem nem sikerül megvalósítanom ezt az új életmódot, valószínű az, hogy túl sok mindent szeretnék mindig egyszerre megváltoztatni. Holnaptól nem eszem olyan sokat..., meg holnaptól tornázom is..., ügyelek a napi ritmusra..., kialszom magam rendesen..., kitakarítrom az egész lakást..., a házimunkát nem hanyagolom el..., a családdal elmegyünk kirándulni..., kipihenem magam..., főzök-sütök rendszeresen..., és még sorolhatnám, hogy mi mindent szeretnék megcsinálni, de azt aztán egyszerre.
komment
2016.09.07. 23:18 RiaRia
Hogyan javíthatok jelenlegi életszínvonalamon?
Legelső és legfontosabb mondat, amit jó ha az eszünkbe vésünk: - Végezd folyamatosan a dolgod, nem számít, hogy milyen hamar érsz el sikereket, megtetted a tőled telhető legtöbbet. - Ha ennek a mondatnak rendeljük alá a mindennapjainkat, nem lehet hiányérzetünk este, mikor nyugovóra térünk. Sokszor hajszoljuk a sikereket, szeretnénk már mihamarabb célba érni. Először is ki kell mozdulni a holtpontról, minden más csak ezután jöhet. Ha egész nap dolgozol, és nincs időd arra sem, hogy egy kicsit pihenj, akkor is meg kell találnod a számodra hasznos és megnyugtató kikapcsolódási formát. Egyszerűen meg kell tanulnunk nem figyelni olyan dolgokra, amik visszahúzó erővel bírnak.
komment
2016.09.07. 22:14 RiaRia
"Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened..."
Mindig szerettem olvasni a Bibliát. Téged is ösztönözlek arra, hogy legyen időd néhanapján fellapozni. Ha gondjaid vannak: "Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok." (1Péter 5:7)
Utolsó kommentek