Ezt a sok-sok szívecskét a gyermekeimnek küldöm, és legalább ilyen jó kis hintót képzelek el az esküvőjükre, ami telis-tele van szeretettel, boldogsággal, vidámsággal és jókedvvel, humorral.
2015.08.01. 15:54 RiaRia
Gyógyulás - meditáció
Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy próbálok megtanulni meditálni. Van, aki azt mondja, nem nehéz meditálni, épp csak a gondolatainkat kell tudni hagyni elsuhanni magunk mellett. Nem figyelni a zavaró körülményekre, zajokra, amik körülöttünk vannak, és nyugodtan, csendesen, csendben kell tudnunk lenni olyankor is, mikor már nagyon türelmetlenek vagyunk, és szeretnénk mást csinálni. Nekem is nehezen megy a meditáció megtanulása, ugyanúgy, mint mindenkinek, aki belekezd az elsajátításába. A kórházban volt alkalmam gyakorolni, volt alkalmam pihenni, hiszen ki voltam szolgálva, nekem csak gyógyulni kellett. Igyekeztem is, iparkodtam, hogy minél hamarabb hazaengedjenek.
komment
2015.07.31. 23:17 RiaRia
Csak úgy..., neked
Találtam egy dalt a neten, küldöm most neked sok szeretettel, hallgasd meg. Később írok többet és többször, de ma már vége a napnak nálam. Ma jöttem haza, majd kiugrottam a bőrömből, mikor már megláttam a kis otthonunkat. Remélem, hogy te is jól vagy, és örülök, hogy ismét tudok írni. Rendbe jöttem, jól érzem magam, kicsit kifáradok a nap végére, de a jókedvem is végre újra visszatért, aminek nagyon örülök.
komment
2015.07.28. 13:52 RiaRia
Mindenhol jó, de legjobb otthon
Hát, az az igazság, hogy nincs olyan hely, amire felcserélném az otthon melegét, azt, amikor látom, hogy milyen jó érzés tölti el a szeretteimet, amikor megjövök végre. Ma meglepetésre készültem magamban már kora reggel, mert azt találtam ki, hogy hazajövök a családhoz, csak úgy magamtól, csak úgy egyedül, minden segítség nélkül. Bejött a tervem, mert sikeresen hazaértem.
2 komment
2015.07.27. 14:59 RiaRia
Egy új élet kezdődik!!! :)
Üdv a fedélzeten! :) Visszajövök nemsokára Mindannyiótokhoz, sok boldogságot, vidám életet, és örömteli napokat, perceket kívánok mindenkinek! :) Addig is, amíg teljes bejegyzést nem tudok írni, legyetek jól, és legyetek jók, ha tudtok!..., a többi nem számít! :)
komment
2015.07.17. 01:02 RiaRia
Elillant az álmom. :(
Itt "kukorékolok" most is éjnek évadján, gondoltam, hogy írok neked pár sort. Nem jó, hogy alig alszom, nem lesz jó vége, mert csak emelik majd a gyógyszereket. :( Ez van, nem tudok most mit csinálni vele, igyekszem rendet teremteni az alvásritmusomban, de eddig nem sok sikerrel.
Én inkább a koránkelőkhöz tartoztam már csecsemőkoromban is, de mostanában úgy látszik valamilyen oknál fogva nem jön álom a szememre időben. Ki kell tartanom, és megálljt kell parancsolnom magamnak, hiszen csak én tudok változtatni az életmódomon. Kicsit erőltetni is kell tudnom az alvást, mert szükség van rá, hogy jól kialudjam magam másnapra.
Addig is, míg rendbe jövök, küldök neked egy dalt, hogy reggel jókedvűen ébredj. :)
_______________________________
ui.: már hajnali négy óra van, szinte nem aludtam semmit, ki kell vizsgáltatni, hogy miért is nem tudok jót aludni. Én sokféle zenét kedvelek, szeretem a könnyű slágereket is, és a komoly zenét is, szinte "mindenevő" vagyok ha zenéről van szó. Engem megnyugtat, felvidít, s kikapcsolódásképpen majdnem mindig szól itthon a rádió. S végül még egy dal, ha kedveled, hallgasd szeretettel. :)
komment
2015.07.16. 17:55 RiaRia
Az angyalok vigyáznak ránk.
Én hiszek az angyalokban, mert ha hozzájuk fordultam, mindig segítettek, és mindig kilábaltam a gondjaimból. Most is őket kérem, segítsenek, mert az ember lánya egyedül nem ér semmit. Tudok, amit tudok, de ez vajmi kevés ahhoz, hogy jól boldoguljak az életemben. Te is angyal vagy, csak nem tudsz róla. Vagy nem hiszed. Ha hiszed, segítenek neked, és nekem is, és mindenki másnak is.
Élj helyesen, de ez még kevés ahhoz, hogy jó életed legyen. Kell melléd valaki, aki mindig vigyáz rád, és kihúz a bajból. Keresd meg az őrangyalodat magadnak, lehet, hogy épp melletted ül, vagy melletted áll, csak nem veszed észre. Nézz körül ott ahol éppen vagy, s fürkészd ki, ki lehet, aki melléd áll ha segítségre van szükséged.
Ha bízol és hiszel, mindig lesz hozzá pluszban még szerencséd is, akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá. Én küldök neked egy angyalt, fogadd szeretettel, s légy vele mindig, ő vigyáz rád. Melletted lesz örökké, amíg a világ világ, ha nem utasítod el.
Küldök egy dalt mára is, hogy szép napod legyen továbbra is. :)
komment
2015.07.15. 19:23 RiaRia
Nem minden történik úgy, ahogy azt eltervezzük :)
Már itt is vagyok, és írom az újabb bejegyzést. :) A lányunk azt mondta, amikor a blogot egyszer, kétszer, sokszor abba akartam hagyni, - "úgysem bírod ki, hogy ne írjál!" - Ezzel arra szeretett volna utalni, hogy fölösleges olyasmit mondanom, amit már jelen pillanatban is tudok, azt, hogy nem fogom betartani amit gondoltam, mert ott a szenvedély bennem, ami ösztönöz, s a szeretet, mely hozzátok fűz már.
komment
2015.07.15. 13:31 RiaRia
Köszönet mindenért! :)
Az indulás előtt még egy utolsó bejegyzést írok, elbúcsúzom egy rövid időre, nekem kell helyrehozni magamat, mert akárhová is megyek, a gondomat, bajomat cipelem magammal. Kell egy kis nyugalom úgy látszik az életemben, hogy új erővel haladhassak tovább.
komment
2015.07.14. 18:16 RiaRia
Tartsd be a szabályokat!
Vannak írott, és íratlan szabályok, amiket nem árt ha betartunk. Saját magunknak okozunk felesleges lelkiismeret furdalást ha megszegjük ezeket a szabályokat. Én nagyon lelkis típus vagyok, szinte mindent úgy értelmezek, hogy én látom mindig a kárát végül, mert azt is félreértelmezem néha, amihez semmi közöm. Nem szabad így élni, nagyon megterhelő az életemnek ez a fajta gondolkodásmód. Kimerítő és megterhelő.
Utolsó kommentek