"az élet nem mindig habos torta..."

Üdv az éjek birodalmában! :) Bizony nagyon sötét van még kint ilyenkor, én is hozzád szaladok, a védelmedben érzem jól magam, bár lehet, hogy te vígan alszol, s a legjobbakat álmodod éppen.

Ahány éjszaka, annyi nappal van egy évben. Bizony, hogy nem kevés! Szoktál csinálni éves tervet? Vajon lehet-e előre tervezni ennyi időre, vagy még többre, esetleg 10 évre is? Lehet, és kell is, ha nem szeretnéd, hogy az élet vize sodorjon téged nap nap után. Nagyokat lehet álmodni így ébren is, ha már nem jön álom a szemünkre. Most még csak fél kettő van, és gondolj bele mennyi minden belefér még négy-öt órába, mire a nap felkel.

Végre új színben látom a világot. Kell egy bizonyos idő, hogy elteljen, míg újra önmagam vagyok, lehetek. Kell hozzá feltétlenül, hogy a családban itthon mindenkivel rendben legyenek a dolgok, mert ha nem, akkor előbújik az aggodalmaskodás. Kell, hogy érezzem, nem haszontalan ember vagyok a nagyvilágban, éreznem kell, hogy szükség van rám. Kell, hogy az emberek is hasonlóképpen viszonyuljanak hozzám, úgy ahogy én is igyekszem minden nap. Kell egy kis kockázatot is vállalni tudni, amikor nem tudod, mi lesz a történet vége, de bele kell menned a feladat sűrűjébe, mert csak ott találod meg a választ a kérdésedre. Kell bátorság, hogy merjem vállalni önmagam, minden gyengeségével együtt.

Kicsit irigylem azokat az embereket, akikből csak úgy árad a szó, mindenkivel jól el tudnak beszélgetni, mindig megtalálják a kellő hangsúlyt a mondataikban, és mások örülnek ha a társaságukban lehetnek. No, én nem vagyok ilyen típus, még akkor is nehezen lehet szóra bírni, mikor tényleg szükséges lenne. Pedig mára már megtanulhattam volna a leckét, azt, hogy beszélgetés, beszéd nélkül szinte senkik vagyunk.

Te is ismersz olyan szavakat, mint pl. a sóvárgás, a túlzott vágyakozás, a túlzott ragaszkodás, és ezek a szavak bizony maguk után vonzhatják magát a dühöt, vagy a haragot, az irigységet. Olyan romboló érzelmek, olyan romboló szavak ezek, melyektől igyekezni kell minél hamarabb megszabadulni. Hallgassunk ezért egy kis zenét. Nagyon megszerettem ezt az együttest, hallgassuk együtt egy kicsit.

Van egy jó könyv, Reneau Z. Peurifoy : Szorongás, fóbiák, pánik című könyve, ami egy "Életkontroll program lépésről lépésre", vagyis azt fejtegeti az író a könyvben - Hogyan legyünk úrrá félelmünkön. Ha csak a tartalomjegyzéket olvassuk el, láthatjuk, hogy rengeteg leckén keresztül tanít meg minket a szerző, hogyan éljünk a mindennapokban úgy, hogy ne szorongjunk folyamatosan. Azt is mondhatnám, hogy ezt a könyvet nekem találták ki.

Ezt a mondatot saját érdekemben tettem a bejegyzés címének, mert sohasem szeretném elfelejteni. Ez az a megerősítő mondat, ami a hajamnál fogva kihúz a mélyből, és észhez térít mindig ha rosszabb fázisban vagyok. Mélyen magamba kell szállnom, s elismernem olyan dolgokat, amiknek a létezéséről tudtam mindig, de nem tudtam sosem alkalmazni őket.

Nincs kifogás, nincs semmiféle nyafogás vagy kibúvó, mert amikor eljön az idő, bizony hogy menni kell, cselekedni, vagy éppenséggel maradni kell tudni ott, ahol épp vagyunk. Ez az, ami olyan nehéz. Nehéz-e egyáltalán vagy csak kényelmetlen, nem tudom. Viszont az utamat, amit a sors kijelölt nekem, végig kell tudnom járni. Hogy mi kell ehhez? Csakis egyedül én. És a bennem lévő jó, a bennem lévő igazság, hit, a bennem lévő akarat és lelkiismeret, az, hogy ne nézzek vissza sohasem, mindig csak előretekintve haladjak.