"az élet nem mindig habos torta..."

Elég fura címet adtam most a bejegyzésnek, de azt hiszem, ki tudod találni a lényeget belőle. Nemigen szeretném összehasonlítani a régi énemet a mostanihoz képest, de önkéntelenül is beleesek ebbe a csapdába, így most írok bővebben erről. A múltam szörnyűséges volt, és sohasem gondoltam volna, egészen mostanáig, hogy belőlem egy kiegyensúlyozott emberke válhat is valamikor. A csodákban mindig is hittem és hiszek a mai napig is, és lehet is az én gyógyulási folyamatomat is hasonlítani egy csodához, mert tényleg az. :)

Van egy humoros mondás, szeretem, mert felvidít, és jót mulatok rajta mindig. Pont rám illik néha! Olvasd csak! - " Lehet, hogy nem őrültem meg. De ha ez így van, akkor tuti, hogy mindenki más begolyózott:" /Maggie Stiefvater/ -, és azt hiszem ilyen mókásan kell néha felfognunk ha néha tényleg megbetegszünk. és, Mert újra egészségesek leszünk, és élvezhetjük az élet apró örömeit. :)

 Ahhoz, hogy gyógyulni tudj, legelőször is önmagadhoz kell visszatalálnod, meg kell keresned magadban az örökös kérdéseidre a válaszokat, azokra a kérdésekre, amik foglalkoztatnak és foglalkoztattak amíg beteg vagy, vagy beteg voltál. Én folyamatosan kérdeztem magam mindenféléről, még arról is, amihez talán tulajdonképpen semmi közöm nem volt. Ezekre a kérdésekre muszáj volt válaszolnom, hogy egy-egy lépéssel mindig előrébb haladjak, még akkor is, ha nagyon fájt, amit hallottam a válaszokból.

Nem tudom mennyire vagy már a tűréshatáron, ami a nagy hőséget illeti, de mégha azt is mondták, hogy tegnap volt a legmelegebb nap, nekem úgy tűnik, mintha fokozódna a nagy meleg, és ez ugye tart már egy jó ideje és még mindig nem értünk a végére. Erre szokták mondani az optimisták, hogy mikor legyen meleg ha nem nyáron? Na, de ennyire és ennyi ideig egyfolytában?! Én tűrőképes vagyok, de hát, meddig???

Nem tudom, hogy az írás gazdagítja-e a szókincsünket, én úgy hiszem, hogy igen, mert én amióta írok, és amit közben nem értettem meg, annak mind utánanéztem, és ezzel tágítottam a látókörömet, új dolgokat fedeztem fel és ugye tanultam is sokat belőlük. Mindig is szerettem a magyar nyelvet, mégis, csak nem olyan régen fedeztem fel, hogy azért nemigazán használom én azt az irodalmi magyar nyelvet, amit úgy istenigazából tanítanak, tanítottak nekünk a tanárok. 

Van időm!!! :))) Úgyhogy most egy kicsit kikapcsolódunk! :) Az időről beszéltünk már, meg fogunk is még, ma engedjük szabadjára a fantáziánkat, hogy ebből a napból is egy csúcsszuper nap jöjjön ki. Ma lesz a legmelegebb nap, azt mondják az időjósok, plusz 42 fok a minimum. És még nincsen vége! Sőt! Még nem is lehet tudni, hogy mikor lesz vége.

Azt hiszem, egy gyógyulási folyamatnál ez a legnehezebb, hogy magunk mögött tudjuk hagyni a nyomasztó problémáinkat, ne törődjünk velük, és még csak ne is emlékeztessük magunkat rájuk. Könnyű leírni a címben írt biztatást is, de hogy a csudába valósítsuk ezt meg, hogyan éljünk boldogan és kiegyensúlyozottan, nem pedig mindig csak panaszkodva?!

Ahhoz, hogy élvezni tudjuk a jelent és a jövőt, először meg kell tudnunk békülni a múltunkkal. Amíg ez nem sikerül, hiába is minden fáradozás, csak egy helyben való toporgás lesz belőle. A szívedben mindig is érzed, érezted, hogy mikor mit csinálsz jól, vagy mikor mit csináltál esetleg rosszul. De még ha tudod is, hogy valamit rosszul csináltál valamikor, van-e benned elég erő a változtatáshoz? Hogy többé ne kövess el ugyanolyan hibát.

Tudom én is, hogy mindenki a gyógyulásra törekszik ha beteg, de van, amikor saját magunk állunk útjában a gyógyulás folyamatának. Hogy értem ezt? Például görcsösen ragaszkodsz egy állásponthoz, ami szerinted azt bizonyítja, hogy gyógyíthatatlan beteg vagy. Ezt csak azért írom, mert nálam ez volt sokáig a helyzet. Még most is az a nézet járja, hogy az én betegségem igenis gyógyíthatatlan, de az idő bebizonyította azt, hogy lehet jól élni ezzel az én betegségemmel együtt is. Én legalább is most már jól tudok kijönni bármilyen helyzetből, ami régebben nem volt azért így.

Leírom még egyszer! Barátkozz meg a félelmeddel! De hogyan lehet ezt kivitelezni jól, vagy egyáltalán lehet-e kivitelezni egy ilyen folyamatot? El tudjuk érni, hogy a barátunkká tudjuk fogadni a félelmeinket? Most már rá merem vágni a választ, hogy IGEN!, mert én is így lettem boldogabb, vidámabb és felszabadultabb.