Egy blog addig blog igazán, amíg aktívan írják. Később is ugyanolyan értéke van, sőt, lehet, még talán több is, hiszen ezernyi gondolat jut mindig az eszünkbe, és ezek mindig is visszaolvashatók. Ebben az évben, most június 6-án lesz majd 11 éves ez a blogom, és egyelőre itt most megállok. Sokat olvashattál rólam, sok mindent írtam, és lehet, később még fogok is, de most egy kicsit megállok.
Hová is menekülhetnék, amikor beteg vagyok, mint a családi fészek melegébe, oda, ahol mindennap nyugalmat találok, szeretetet, odaadást, féltést, bizalmat, ami olyan érték, hogy mindenkinek meg kell ezt becsülnie. Amikor betegek vagyunk, jobban ki vagyunk szolgáltatva mindennek, az életnek, mindegyik napunknak. Nem tudjuk mitévők legyünk, mert elhagyott az erőnk és több idő kell mire visszatalálunk a régi önmagunkhoz.
Én szoktam időnként levelet írni magamnak. Ezekben a levelekben sok minden szerepel, igyekszem azokat a dolgokat összeírni, ami nem tetszik az életvitelemben, és igyekszem is megtalálni rá a megoldásokat. Amikor elkezdünk életmódot váltani, szembesülnünk kell azzal, hogy ne csak a jó és helyes lépésekre koncentráljunk, hanem figyelembe kell vennünk azt is, hogy ami rossz az életünkben, attól jobb, ha megszabadulunk minél hamarabb.
Hát, először is legtöbbször becsukod a szemed és keresed a nyugalmat mindehhez. Lehet, hogy nem szükséges becsuknod a szemed, de a nyugalom mindenképpen kell a hatékony gondolkodáshoz. Maradjunk annál, amikor lecsukod a szemed és próbálsz okosan hatékonyan gondolkodni. Ha minden nyugis körülötted, esélyed van elcsípni a kívánt gondolatokat. Persze ez egy kicsit szubjektív lesz, amit én leírok, mert mindenki egyedi, és mindenki másképpen gondolkodik.
Volt már olyan érzésed, hogy például hosszú ideig dudált egy autó, és téged ezért majd szétvetett a düh? Mi történik ilyenkor? Először elkezdjük kényelmetlenül érezni magunkat, mert nem szoktunk hozzá efféle zajokhoz és pláne nem ilyen hosszú ideig. Később, ha még fennáll ez az idegesítő autódudálás, mérgesek leszünk, amiért nem szűnik meg. Még később dühösek is leszünk, mert talán épp pihenni szerettünk volna. - Vajon ki itt a hibás? Az autó? Az autó gazdája? Vagy mi talán, hogy nem vagyunk képesek eltűrni ezt?
Igaz, ami igaz, nem várhatok csodát pár nap alatt. Inkább vagyok frusztrált, mint nyugodt az életmódváltás miatt. Nem lehet pár nap alatt kifordítani a helyéből a világot. Főleg nekem nem. Pedig próbálom sok szeretettel megközelíteni a helyzetet, de sok változásra van még szükségem ahhoz, hogy eredményes is legyek. Hétvége van, így én is kicsit hosszabbra engedem az ébrenlétemet.
"Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan, mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd."
/Elbert Hubbard/
---
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
ui.: az idézet a citatum.hu oldalról való.
Te is mindig csinálsz valamit? Teszel-veszel, ügyködsz, és szörnyen elfoglalt vagy? Valljuk be, szeretünk tevékenykedni. Mindig csinálunk valamit, mindig van, ami lefoglalja a kis agyunkat. Lehet, azért is csináljuk ezt, hogy ne kelljen szembenézni saját magunkkal, a gondolatainkkal, a saját belső világunkkal. Inkább lefoglaljuk magunkat, mert így elkerülhetjük a szembenézést a hibáinkkal.
Tiszta tudattal bármire képesek vagyunk. Semmi sem állhat az utunkba. Tudunk gondolkodni, beszélni, cselekedni, tervezni, játszani. Vajon hol van a tudatunk? A fejünkben? És a fejünkben hol? Az agyunkban? Merrefelé keressük? Ha elveszítjük a tudatunkat, minden elvész. Minden elvész egy röpke pillanat alatt. Hogyan lehet ilyenkor visszaszerezni az elvesztett gondolatainkat?
Régebben nagyon bizalmatlan voltam az emberekkel, senki sem érdekelt, egyszerűen elhárítottam magam mellől mindenkit, senki nem volt, akiben meg tudtam volna százszázalékig bízni. Faramuci betegségem van, máig nem tudtam megbarátkozni vele, és nem direkt, hanem egyszerűen ilyen a hozzáállásom.
Utolsó kommentek