"az élet nem mindig habos torta..."

Nem kell, hogy szomorú légy még olyankor sem, ha úgy tűnik minden összejátszott ellened. Színesebbé tudod varázsolni a napjaidat, ha kicsit is figyelsz a részletekre. Gyűjtsd magad köré azokat az embereket, akikkel szeretsz együtt lenni. Hívd fel telefonon őket, vagy látogass el hozzájuk egy kis meglepetést okozva. Ne félj, aki hű barátod, örülni fog neked, és végre tudtok egy jót beszélgetni, esetleg beültök egy kávéra vagy egy üdítőre a közeli vendéglőbe. Az a lényeg, hogy kezdeményezz! Ne hagyd, hogy elfásuljon bármelyik napod is csak azért, mert kicsit lusta voltál megszervezni.

Mindenki életében adódhatnak olyan helyzetek, amikor úgy érzi, hogy itt a vég, nincs több esély, nincs több lehetőség már, hogy tegyünk valamit a célunkért, vagy az életünkért, vagy olyan helyzetbe kerülünk, amikor végképp elveszítjük az uralmunkat önmagunk fölött. Épp ez az a pillanat, amikor össze kell tudnunk szedni magunkat annyira, hogy el tudjunk indulni a holtpontról. Nehéz pillanatok ezek, gyötrelmes lehet átélni, de gondoljunk mindig arra, hogy ha ezt az utolsó esélyt sem használjuk ki amit a sors még megad nekünk, akkor csak lefelé van tovább a lejtőn, és onnan lentről még nehezebb visszatérni a kiinduló pontra. 

Túlérzékeny típus vagyok, ennek ellenére nem mindig az érzelmeim határozzák meg a sorsomat. Még szerencsére szokott annyi észérvem lenni ha döntést kell hoznom, hogy általában jól jövök ki a dolgaimból. Mindig megköszönöm a jó sorsomnak, hogy nem hagy cserben. Most már az évek tapasztalatából tudom, hogy összhangba kell hoznom azt amit érzek azzal, hogy mikor mit csinálok logikusan, úgy, hogy közben tudom, esetleg van valami más is a háttérben, mikor az események csak úgy megtörténnek. 

Szeretem a Légy nyugodt című könyvet, mert átfogó életprogramot kínál. A címet is innen lestem el, és valóban sok-sok remek mondat hirdeti, hogyan is élhetünk harmonikusabban. "Ha nem arra lovagolunk, amerre a ló magától is menne (vagy más hasonlattal, vissza akarjuk fordítani a folyót), annak csak kiábrándulás, frusztráció és kimerülés lehet a vége."

Van, mikor minden próbálkozásunk ellenére kudarcot vallunk életünk során. Ilyenkor nagyon védtelennek érezhetjük magunkat, kicsit kiszolgáltatottnak, és kicsit tehetetlenül vergődünk a megoldandó problémák sora között. Meg kell találnunk a módját, hogy bármi is adódik, könnyen vehessük az akadályokat, amik tornyosulnak elénk. Nem szabad semmit kudarcként megélnünk. Igaz, hogy törékenyek vagyunk néha, lehet, hogy olykor-olykor eltörik a mécses, és legszívesebben csak sírnánk és sírnánk, de ilyenkor jó ha meg tudjuk mutatni magunknak, hogy vannak rejtett tartalékaink, és le tudjuk győzni a felénk közeledő sárkányt.

Hiába nem akarjuk elhinni a címben írt mondatot, az akkor is igaz lehet. Sőt! Megkockáztatom, hogy a múltbéli életvitelünk mindenképpen rátesz még egy lapáttal, és attól függően, hogy sokat mozogtunk-e vagy éppen a gyorséttermi ételeket tömtük magunkba, ez mind mind visszatükröződik a mai kinézetünkön. Sajnos én vagyok a legjobb példa erre. Amikor még gimis voltam, sokat sportoltunk, futottunk, ha kellett ha nem, mindig. Később én sokat gyalogoltam, mert mindig úgy vásároltam be, és úgy is vittem haza a megvett dolgokat. De sajnos ez mind már csak múltidő.

A fenti mondatot Gini Graham Scott Dolgozni jó! című könyvében olvastam, és szeretettel is ajánlom a neked elovasásra. Én már csak azért is vettem meg ezt a könyvet, mert ahogy az összefoglalóban tovább olvasok, megragadja a figyelmemet a következő mondat: - Tanulja meg élvezni a munkáját! - Ez a könyv legfontosabb mondanivalója. Meg kell tanulnunk a rutinszerű munkákat is élvezetesebbé tenni. Négy nagy csoportot foglal magában a könyv, játékosan, gyakorlatokkal teli példákon át sugallja, hogyan is szerethetnénk meg a munkánkat.

Elég ijesztő ez a kép, amit választottam, de szeretném, ha beszélgetnénk egy kicsit a stresszről. Miért vagyunk annyira védtelenek, és miért nem tudunk sokszor tenni semmit ellene? Nekem már egy kicsit a "begyemben van" ez a szó, hogy stressz, mert túl sok mindent foglal magában. Van, mikor fel sem veszünk dolgokat, amik felbosszanthatnának, máskor pedig szinte robbanunk már az első pillanatra. Mindent csak akkor lehet igazán jól megérteni, ha a legmélyére nézünk, kikutatjuk, hol is van a baj gyökere, és kihúzzuk a problémánk méregfogát (ha lehet így fogalmazni). Mindenki megijed, ha az orvos azt diagnosztizálja, hogy bizony túl sok stressznek vagyunk kitéve nap mint nap.