Sok-sok éven át éreztem, hogy egyedül vagyok a világban, nincs aki mellém állna ha segítségre szorulnék. Annak ellenére éreztem magányosnak magam, hogy tudtam, a családom mindent megtesz azért, hogy nekem könnyebb legyen. Azt hittem, hogy magamra maradok, és ezt a gondolatot nem is tudtam kiverni a fejemből. Volt időszak, mikor csak feküdtem az ágyban, és nem volt erőm felkelni, csinálni valami érdemlegeset itthon. Talán akkor változott valamit a helyzetem, mikor megvettem Albert Györgyi könyvét a depresszióról. Akkor hittem el csak, hogy másnak is van hasonló problémája, és más is küzd a mindennapokkal.
Akkor határoztam el, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy jobb kedvvel éljem a napjaimat. Nehéz szembeszállni a magánnyal, ha egyszer kialakul. Leküzdeni még nehezebb, mert minden idegszálunkra szükség van, hogy a mélabús napokban meglássuk azt az örömöt, amit az élet nyújt nekünk. Kell, hogy legyen mellettünk valaki, akiben vakon megbízunk, azért is, hogy ne csináljunk valami butaságot, és azért is, hogy ne érezzük magunkat egyedül. A gyógyszereknek is van olyan hatása, ami felerősíti az adott betegségemet, pedig épp az lenne a cél, hogy minél nyugodtabban tudjam venni az akadályokat. A mellékhatásokat el kell tudni viselni, és mindig van új és újabb gyógyszer, ami segíteni tud. De mi is kellünk ahhoz, hogy egyszercsak elhatározzuk, hogy nem leszünk többé magányosak, meg kell tanulnunk küzdeni az életért.
Az is kell, hogy valamilyen szinten foglalkozzunk a betegségünkkel, vagy inkább azzal, hogyan gyógyulhatunk, és hogyan maradhatunk egészségesek. Én mindig is a természetgyógyászat felé vonzódtam, és sok lehetőséget látok benne, ha valamilyen tanácsra szorulok. Első ilyen irányú könyvem Maria Treben könyve volt, Egészség Isten patikájából címmel. Azóta iszom a gyógyteákat, azóta hajlok mindig arra, hogy ha gyógyulni szeretnénk, először mindig méregtelenítsük a szervezetünket, minden más csak azután jöhet.
Az, hogy mi magunk le tudjuk-e küzdeni a magány érzését, sokban függ az érzelmi állapotunktól. Ha tudunk néha mosolyt csalni az arcunkra, ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, és ha körülvesznek bennünket barátok, a család, vagy bárki, akiben megbízunk, sokat segíthet. Legelőször nekünk kell eljutni addig, hogy merjünk változtatni az addigi életmódunkon. Mindegy mivel kezdjük a változtatást, később adódnak lehetőségek, amiket megragadhatunk, amibe kapaszkodhatunk, és ami erőt ad a folytatáshoz. Nem szabad túl tragikusan felfogni semmit, bármennyire is megrázó a helyzetünk, és bármennyire is úgy érezzük, hogy innen már nincs kiút. Mindig van megoldás, van lehetőség, amit észre kell vennünk.
Nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk olyan érzés, ami magával sodor a mélybe, mindig érezzük, hogy van annyi erőnk, hogy küzdeni tudunk magunkért, a társunkért, szeretteinkért. A magány leküzdése nehéz feladat, de bízzunk önmagunkban, és keressük a kínálkozó lehetőségeket, és használjuk ki mindig, mert mi leszünk az erősebbek tőle.
Hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek