Észrevettem magamon, hogy akármennyire is szeretem az ünnepeket, valami legbelül a szívem mélyén azt kívánja, hogy legyenek ismét hétköznapok, minden menjen úgy, mint régen. Azt hiszem, hogy nem nagyon szeretek a komfortzónámon kívül lenni. Lehet, hogy ezzel nem is vagyok egyedül.
A Csodalámpa című kis könyvecskében olvastam a komfortzónán kívüli életről. Például amikor újévi fogadalmat teszel, ezzel kimozdítod magad a komfortzónádból. A régi éned mindig is törekedni fog, hogy visszaállítsa a régi rendet, és mindent meg is tesz azért, hogy ez sikerüljön. És valóban sikerül is neki, hiszen olyan kevesek tudják betartani az újévi fogadalmukat, hogy szinte a két kezünkön meg tudjuk számolni ezt. Ezért is kívánja az én szívem, hogy bármilyen jó is volt az ünnep, legyenek már végre "szürke" hétköznapok, amikor is azt csinálhatom, amit eddig is tettem.
Lehet, nincs kizárva, hogy csak én vagyok így vele, de majdnem minden célkitűzésemnél hasonló a helyzet. Ki kell mozdulnom a régi megszokott kerékvágásból, és új utakra kell lépnem, ahol ki tudja, hogy mi vár rám? Előbukkan a félelem az újtól, és a megszokás szeretné átvenni a stabil kis helyét az életemben. Ha hagyom, hogy így legyen, sohasem fogok előbbre jutni az életem során. Más nézőpontból kell néznem az újévi fogadalmamat. Olyan varázslatossá kell tennem magamnak, hogy vágyjak arra, hogy megcsináljam, célul tűzzem ki magamnak az elérését.
A "szürke" hétköznapokon is jól tudjuk magunkat érezni, ha megfelelő megvilágításba helyeztük őket és olyan dolgokat csinálunk, amiket szeretünk, amiket élvezettel végzünk. Amikor kilépünk a komfortzónánkból, kényelmetlenül kezdjük érezni magunkat valami miatt. Lehet, hogy félünk a változástól, az újtól, lehet, hogy kicsit lusták is vagyunk néha, és ezért nem szeretünk olyat csinálni, ami szokatlan, amit eddig nem tettünk. Tudom, hogy sok helyen van már mindez leírva, mégsem áldozunk időt arra, hogy változzunk, változtassunk az életünkön.
Olyan csodás volt a karácsonyom, hogy álmodni sem lehetett volna szebbet, tettem is újévi fogadalmat, és lehet, hogy ettől érzem azt, hogy bárcsak megint a "szürke" hétköznapokat éljem. Olyankor nyugi van, nem kell készülődni, nem kell semmi extrát csinálni, csak telik az idő és én nyugodtabb vagyok egy kicsit, hogy végre minden visszakerült a helyére. Mivel nincs ez így rendjén azért, nekem kell változtatnom a gondolkodásmódomon. Ha sikerül olyan lelkesedést ébreszteni magamban, hogy minden nap örömmel keljek fel, mert tehetek valamit az újévi fogadalmamért, akkor jutok el arra a szintre, hogy magabiztosan ki tudok már lépni a szoros komfortzónámból. Erre kell törekednem, és akkor az ünnepek is megőrzik méltó helyüket a szívemben.
Hallgass meg egy dalt, sok szeretettel küldöm neked. :)
Utolsó kommentek