Azt hiszem csak én vagyok ilyen megváltoztathatatlan, hogy bármilyen fogadalmat is teszek meg az év elején, már január végén szinte semmi sem marad a kezdeti lelkesedésből. Igaz, hogy most kihagytam a számomra fantasztikusnak ígérkező online programot a neten. Épp azért, mert beláttam, hogy valamilyen oknál fogva nekem nincs elég akaraterőm, ami végigvezetne egy kb. két vagy akár három hónapos tanfolyamon.
Ezen töprengek azóta, hogy most először hagytam ki a szokásos évi fogyitanfolyamot. És tudom, hogy jól jártam vele, mert nem tudtam volna végigcsinálni a feladatokat. Lehet, hogy ez már egy jó előjel, és meglátom magamban azokat az erőket amik megvannak és észreveszem azt is, amikor a szükséges erők hiányoznak belőlem. De már eleget írtam a fogyásról, amiért szóba hoztam, az az, hogy vajon minek kellene történnie, hogy a rossz beidegződött szokásainkon tudjunk változtatni, főleg ha tudjuk, hogy szükségünk van rá. Minek kellene történnie, hogy megszívleljük a jótanácsokat? Tudom, hogy azért lehet, hogy nem csak én kínlódok ebben a témában, de mégis mi az a világot megrengető ok, ami észhez tudna például engem téríteni? Tudom, hogy betegek, pl. tüdőbetegek nem hajlandók leszokni a cigiről sem, pedig abba halnak bele majd és az okozta a betegségüket is. Számtalan ilyen eset van, mégsem tudunk változtatni. Miért? Megszokásból? Vagy tényleg van akinél olyan alacsony az akaraterő szintje, hogy képtelen változni?
Nagyon magunk ellen teszünk, ha a régi rosszat választjuk, és később szidni is fogjuk magunkat a mostani gyengeségünkért. Mi vehetne rá engem, hogy egy olyat forduljon velem a világ, amikor is azt mondom, hogy - elég volt! nincs tovább! vége a régi rossz beidegződésekből!? - Olyan életet veszélyeztető dolognak kellene történnie, ami gyökeresen átalakítaná a gondolkodásomat. Amikor észrevenném, hogy ha így élek még vagy fél évig, akkor aláírom a halálos ítéletemet, és egyre rosszabb helyzetbe kerülnék. Kellenének ilyen figyelmeztető jelek, amikre odafigyelnék végre, és nem mondanám azt magamról, hogy menthetetlen vagyok.
De! Összegyűjtök még egy kis erőt magamnak, hogy legyen újrakezdés, legyenek új tervek és megtörténjen a csoda, és elmondhassam magamról, hogy érdemes erőfeszítéseket tennem bizonyos dolgokért, amik sokat számítanak nekem. Mindig megérezzük, hogy mikor kell a váltás, a változtatás. De ez édes kevés, ha nem határozzuk el, hogy minden erőnket összeszedve (és még egy kicsivel többet is) megálljuk a helyünket az életünkben. Azt hiszem erről többet nem is érdemes addig írnom, amíg nem látok fényt az alagút végén.
Mindig el kell fogadnunk magunkat olyannak, amilyenek tudunk lenni épp egy adott pillanatban. Amikor képesek leszünk változni, meg fogjuk azt érezni, és valószínű, hogy az erőnket is jobban tudjuk majd beosztani, hogy mindig mindent meg tudjunk oldani nap nap után. Nekem is vannak tartalékaim, tudom. És alkalmazni is fogom tudni, ha okosan végiggondolom, hogy most hol tartok és hová szeretnék eljutni. Pedig azt mondják, hogy az élet egyszerű, csak okosan kell napról napra élni és akkor nem kerülünk bajba.
Utolsó kommentek