Sok szeretettel ajánlom neked Sylvia Nasar - Egy csodálatos elme című könyvét. A Nobel-díjas matematikus géniusz, John Nash élete. Nekem a 2002-es kiadás van meg, és a címoldalon rögtön azzal ajánlják a könyvet, hogy Az életrajz alapján készült filmet 8 Oscar-díjra jelölték.
Csodálatos a film, csodálatos a könyv is, én mindig megkönnyezem a filmet, lehet azért, mert a főszereplőnél szintén skizofrénia alakul ki, mint nálam. Nagyon sokat harcolt a démonaival, amiket igaznak hitt nagyon-nagyon sokáig, és még a film végén is azt mondja, hogy nagy önuralom kell ahhoz, hogy amit valósnak hisz, de nem az, azt el tudja viselni. Zseniális esze van a matematikához, és méltán kapta meg a Nobel-díjat.
Több olyan könyvet vettem meg, ami az én betegségemmel is összefügg. Az Aranyketrec (Benedek István), a Miért pont én? (Albert Györgyi), arról írnak, hogy milyen egy beteg élete az elmeosztályon, és hogyan is alakul ki ez a betegség, a depresszió és a skizofrénia, amik szinte elválaszthatatlanok egymástól. Végigsírtam mindegyik könyvet, mert még régebben olvastam őket, és akkor még nagyon felkavaró volt az élmény. Most ismét el szeretném őket olvasni, mert már csak töredékekre emlékszem. Kivéve az Egy csodálatos elmét, mert szerencsére sokszor lejátszák a tévében.
Ha arra gondolunk, hogyan lehet ilyen betegségek mellett jól teljesíteni, vagy egyáltalán hogyan lehet elviselni néha a rosszkor jött érzéki csalódásokat, nem vagyunk könnyű helyzetben. Sem a beteg, sem a környezete. Sok-sok segítő szó, mondat, sok segítő kéz és érzés kell mindenki részéről, hogy valahogyan túljussunk a zűrzavaros helyzeteken. Egyik bejegyzésemben én is megírtam, hogy én hogyan éltem meg a kórházi kezeléseket, és hogyan lehet gyógyulni esetleg.
Rengeteg örömforrás után kell néznünk, hogy betonbiztosra be legyünk biztosítva, hogy amikor elkap a betegség hulláma, legyen kapaszkodónk, legyen minek örülni, és becsülni tudjuk a beteg életünket is a betegséggel együtt is. Sok minden árnyékolja be sokszor az életünket. Amikor megkapjuk a diagnózist, hogy gyógyíthatatlan betegek vagyunk, elkeseredünk, és nem látunk kiutat sehonnan sem. Nagyon sokan voltak, akik nem is tudták végigélni az életüket, mert valamilyen rossz sorsforduló miatt elvesztették azt. Vagy feladták, nem volt erejük tovább csinálni a kemény munkát, ami sokszor kell ahhoz, hogy egy bizonyos szinten tudjunk élni. De a betegség azért betegség, (főleg ez a fajta rossz elmebetegség), hogy mindig kitalál valami furfangot, hogy megkeserítse az életünket. Mégis, nekünk kell okosabbnak és bölcsebbnek lennünk, ha egy vidám és boldog életet szeretnénk leélni.
Nem bánod meg, ha elolvasod a címben ajánlott könyvet, de nézd meg a filmet is, mert nagyszerű és nem véletlenül érdemes az Oscar-díjra. Én már elég régen küszködök ezzel a skizofréniával, de tudom, hogy ez főleg fiatalkorban alakul ki. Nálam is a huszas éveim közepén, kb. 25-26 évesen jelent meg, de ha tudom, hogy amiket előtte átéltem pár évig azok is már előrejelezték, hogy valami nagy baj van készülőben, bizony hamarabb kerültem volna orvoshoz én is. Utólag nincs semmi ellenérzés bennem, mert tapasztalatlan voltam fiatal lányként még egy ilyen sokkoló betegséghez. Most már azt mondom, hogy sokat tanultam az évek során, hogyan is lehet kicselezni olykor ezt a szörnyűnek titulált betegséget. Van, mikor együtt tudok élni én is vele, de van, mikor már előre érzem a veszélyt és megteszem a szükséges óvintézkedéseket. Most már tudok jógára, tornára, meditációra, relaxációra is figyelni, és ez a fontos, hogy vegyük észre, hogy mik azok a dolgok, amik örömöt okoznak nekünk és azokra fordítsuk a legtöbb időnket. :)
Hallgass meg egy dalt, sok szeretettel küldöm neked. :)
Utolsó kommentek