Sokszor emlékszem vissza a múltamra, amikor sokat gyötrődtem, aggodalmaskodtam, sokat vívódtam önmagammal, hogyan is éljek úgy, hogy egy kis komfortérzésem legyen. Akkor inkább voltam beteg, mint egészséges. Emlékszem arra is, mennyire szerettem volna hazajönni a kórházból, de nem lehetett. Pedig egy-egy alkalommal csak két hétig voltam a kórházi falak között. Mennyire megváltozik minden körülöttünk, ha nem tudunk a saját magunk urai lenni!
Mikor félig betegen feküdtem a kórházi ágyon, egyetlen gondolatom csak az volt, hogy ide soha többet nem szeretnék visszakerülni (aztán persze muszáj volt még sokszor befeküdnöm a kórházba). Tulajdonképpen nem lehet egy szó panaszom sem, mert mindenki kedves volt velem, és azt csinálta, amit kellett. Csak én nem voltam ugye ugyanaz az ember, mint aki voltam előtte egy fél nappal, vagy fél évvel. Amikor már kicsit gyógyulófélben voltam, igaz, még nem voltam egészséges, de madarat lehetett velem fogatni, mert annyira megváltozott a közérzetem. Már mindent más megvilágításban láttam. Mit nem tesz egy-két hét, ha jó kezekben van az ember lánya! :) Kivirult körülöttem minden, és teljesen másképp tudtam gondolkozni, mint félig betegen. Észrevettem olyan dolgokat, amiknek örülni tudtam, és ami a legfontosabb, tudtam már beszélgetni emberekkel. Ez, mint később kiderült, nagyban megváltoztatta az életemet. Amíg csak önmagammal vívódtam, addig nem éreztem semmi jelét annak, hogy valaha is hazakerülök a kórházból. Főleg, mikor megtudtam, hogy hová is kerültem. Nem volt mit tenni akkor, abban a helyzetben, talán ez volt a legcélravezetőbb út, amin végigmehettem. Minden olyan idegen volt! Először voltam úgy kórházban, hogy féltem attól, mit is hoz majd a holnap. Amikor már adaptációs szabadságra elengedtek és jöttem hazafelé, olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Néztem az embereket, akik sietve igyekeztek valahová, ki-ki oda, ahová éppen abban a pillanatban mennie kellett. Mindenki nagyon el volt foglalva önmagával, az éppen aktuális gondjával. És, akkor nagyon úgy éreztem, hogy most igen!, - félig beteg vagyok még, de már félig egészséges is, mert már tudtam a jelenemre koncentrálni. Nem jó betegnek lenni! Ne is legyél beteg sohasem, ha megteheted! Inkább gondolj arra, hogy mindig van benned annyi erő, hogy egészséges gondolatokat gyártsál magadnak és tudj is ezek szerint élni.
Amikor már itthon voltam, és visszagondoltam az elmúlt napokra, hetekre, olyan határtalan jó érzésem lett, ki is gondoltam magamnak, hogy ezután vigyázok magamra nehogy újra bekerüljek a betegek közé. Mindenki úgy éli meg a betegségét, ahogy akkor, abban a pillanatban tudja. Amire képes, azt megteszi, hogy gyógyulni tudjon. Amikor már félig egészségesnek érzed magad, egyszeriben minden átváltozik és szeretnéd megváltani a világot, azt érzed, hogy majd szétvet az energia, és mindenre képesnek érzed magad. És, ha a gyógyulás útjára léptél, valóban, ez tényleg igaz is. A gyógyulás energiát szabadít fel, olyan kirobbanó formában érezheted magad, hogy még magad is elcsodálkozol rajta. Szinte átalakulsz! :) Nincsenek már gátlások benned, nem érzel fájdalmat, bárminek tudsz örülni amivel épp találkozol a napod során. Ezért kell mindig arra gondolni, amikor betegek vagyunk, hogy a jó Isten mindig ad annyi erőt egy napra, hogy végig tudjuk azt élni. Lesz mindig annyi ember a közeledben, amennyi épp ahhoz kell, hogy a gyógyulás útjára tudjon segíteni téged. És meglesz benned a kellő energia ahhoz, hogy egészségesnek tudod már érezni magad, és csak ez számít! Az, hogy minden porcikáddal javítod a hozzáállásodat a betegségedhez, illetve az egészségedhez. Legyél ezért mindig kész gyógyulni, és ne félj, mert az egészségedet sohasem veszíted el, csak néha kicsit eltávolodsz tőle.
Hallgass meg egy dalt, és ébredj mindig szeretettel a szívedben. :)
Utolsó kommentek