Emlékszem, hogy amikor nagyobb változás következett be az életemben, előtte nem akartam, hogy megtörténjen. Tudtam, hogy szükségszerű, mégis féltem változtatni, nem tudtam mit hoz a jövő. Ragaszkodtam a régi életemhez, amit már minden rossz beidegződésével együtt valahogyan el tudtam viselni. Nehéz volt így élnem, mert minden percben éreztem, hogy nem jó így, de nem láttam a kiutat.
Amikor el kellett költöznünk a régi lakásunkból az újba, sok minden előzte ezt meg. Sokszor én is akartam, hogy változzon már valami, de amikor arra került sor, hogy ez mind meg is valósul, megijedtem. Nem tudtam, hol fogok bevásárolni, hogyan fogom megszokni a leendő szomszédaimat, vagy egyáltalán mi fog történni velem? Féltem. Pedig tudtam, hogy sok stressztől szabadulok meg, ha elköltözünk, mégis ragaszkodtam a régi megszokott ritmusaimhoz. Azt hittem, hogy ezen a helyen, ahol még akkor laktunk, ott már engem is megszoktak, tudták ki vagyok, és volt egy bizonyos tervszerűség a napirendemben is, még ha ez nem volt már jó az én számomra sem. Ráadásul nagyrészt rám hárult a lakáskeresés intézése, és akkor nagyon szociális fóbiás is voltam, nehezen mozdultam ki otthonról. De mentem, csináltam, mert éreztem titokban, hogy kell ez a változás.
Végül elköltöztünk, és mára már egészen más megvilágításban látom önmagamat is, meg a környezetemet is. Igaz, hogy sok-sok apróbb és nagyobb változások történtek azóta is velem (jó irányban). Megszerettem azt a helyet, ahol most élek, de a kisördög azért itt bujkál bennem, mert innen sem költöznék el még egyszer sehová sem, akármit ígérnének is. Sokszor gondolok vissza erre a helyzetre, és igyekszem formálódni azóta is.
A történet tanulsága, hogy ha akarod, ha nem, a változás mindenképpen bekövetkezik. Csak nem mindegy, hogy milyen érzésed lesz a végén. Ezért kell alaposan figyelni magadat, hogy mik a hibáid, és azokon jó lesz mielőbb javítani. Tudtam, hogy ha akadékoskodok, és nem engedek a huszonegyből, akkor még nagyobb veszélynek teszem ki magam. Őrlődni fogok, és sosem bocsájtom meg magamnak, ha végül a régi rossz életemet kellene folytatni, azt, ami már nem vezetett sehová.
Természetes dolog, hogy kicsit félünk minden újtól, minden változástól. De a világ halad tovább, és lemaradunk, ha nem tartjuk a tempót. Mindig nem tudjuk azt nyújtani, ami helyénvaló, és így saját magunkkal tolunk ki, mert hiszen lehet, hogy csak egy kis gondolatbeli összegzésre lenne szükségünk, hogy tisztán lássunk. Most már van olyan alkalom is, amikor én keresem a kihívásokat, és szántszándékkal teszem ki magam olyan helyzeteknek, amikor is rá vagyok kényszerülve arra, hogy mindenképpen valami új dolgot tanuljak, vagy tegyek.
Amire nincs ráhatásod, azzal felesleges küzdened. Az úgyis vagy megtörténik, vagy nem. Ha nem tudsz beleszólni a dolgok menetébe, ne erőltesd ezt. Fölösleges energiapazarlás, mert nem tőled függ, hogy mi fog történni. El kell fogadni, és ha olyan elviselhetetlenül rosszul érzed magad miatta, kerüld ki, hagyd ott, nézz át rajta, felejtsd el a problémát! Ezt kell tenni, mert különben nagyon hamar kifáradunk. Gondold át, hogy mire van ráhatásod, és cselekedj jó belátásod szerint. Ekkor alakul majd úgy az életed, ahogy azt te szeretnéd, és ekkor érzed majd jól is magad minden szempontból. :)
Hallgass meg egy dalt, amit sok szeretettel küldök neked. :)
Utolsó kommentek