Sokszor van úgy, hogy a reggeli kezdeti hangulatunk befolyásolja hogyan is alakul később a napunk. Ha engedünk a rossz behatásoknak, elronthatjuk a következő napok jókedvét is, ezért különösen figyelj arra, hogy ne legyél morcos már kora reggel.
Eszembe jut a következő mondat: - "Manapság a csodáknak egy kicsit meg kell tolni a szekerét." (Bakó Ágnes) -, ami azért lényeges számomra, mert én igencsak hiszek az olyan történésekben, amiket egyszerűen csak csodáknak nevezünk, amire nem találunk hihető magyarázatot, ami csak úgy jön hirtelen és villámcsapásszerűen érezteti hatását. Nem tudom kivel történt hasonló, de én már azt ennek nevezem, ahogy gyógyulok folyamatosan, hiszen egy gyógyíthatatlan betegség fogott ki rajtam, ezzel kell nap mint nap megküzdenem. Már az csoda, hogy tudok folyamatosan írni, még akkor is, ha gyengébben vagyok. Ilyet a betegségem kezdetén elképzelni sem tudtam.
Amikor az ember egészséges, nem gondol betegségre. Legalább is nagyon keveset. Amikor beteg lesz, amikor megkapja a diagnózist, hogy mi a betegsége, elkedvetlenedik, sőt, lehet, hogy másokat hibáztat emiatt. Pedig el kell, hogy higgyük, hogy ahogy élünk, úgy befolyásoljuk a sorsunkat. Mindennek van valamilyen oka. Minden valamiért történik. Azért, mert egyszer, valamikor megtettünk valamit (vagy épp nem tettük meg azt, amit meg kellett volna), de lehet, hogy a saját életvitelünk juttatott el oda, hogy megbetegedtünk. Ilyenkor szeretnénk minél hamarabb meggyógyulni. Csakhogy nem mindegyik betegség gyógyul hamar, és nem mindenre van mindig elsőre gyógyír. Van, hogy magunknak kell "kitalálni" azokat a módokat, ahogyan ezután élnünk kell, azért, hogy minél hamarabb elfelejthessük, hogy valamikor voltunk betegek is. Ha nem sikerül rátalálnunk a gyógymódra, akkor kezdünk hinni a csodákban, akkor érezzük azt, hogy kell valami megfoghatatlan, ami kihúz minket a csávából. És, ilyenkor jutnak eszünkbe Bakó Ágnes szavai, mert tényleg van, mikor egy kicsit noszogatni kell a jó sorsunkat, hogy figyeljen ránk kellőképpen és segítsen ott is, ahol mi már kevesek vagyunk. Sokszor imádkoztam a Jóistenhez, adjon erőt a folytatáshoz. És adott is, mert mindig ad, csak bízni kell önmagunkban is egy kicsit. Volt úgy, hogy teljesen elveszítettem a fonalat, azt sem tudtam mi fog történni a következő pillanatban. De mindig történt valami, ami megfordította a rossz irányt a jó irányba, mindig volt mibe kapaszkodnom.
Amikor már betegek vagyunk, csak az foglalkoztat minket, hogy minél hamarabb egészségesek lehessünk. Nem szabad, hogy bármi elvegye az örömünket, a jókedvünket, a hitünket, nem szabad, hogy engedjünk a visszahúzóerőknek, csakis abban szabad gondolkodnunk, ami előre mutat, a gondolatainkat mindig ellenőrzés alatt kell tartanunk, és olyan irányba kell terelnünk, ami a gyógyulás irányába visz. Bármi meggyógyíthat minket, egy mondat, amit ezután a hitvallásunknak tartunk, egy mozdulat, ami a jó irányba terelget bennünket, egy csodás történés, amit semmivel sem tudunk egyelőre megmagyarázni. Mindegy mi gyógyít, a lényeg, hogy higgyünk benne, és mi is segítsük a gyógyulásunkat azzal, hogy figyelünk önmagunkra, és minél kevesebb hibát vétsünk, mert akkor már lesz kedvünk reggel felkelni az ágyból és örömmel kezdünk neki a napunknak.
Hallgass meg egy dalt, és mindig érezd magad jól. :)
Utolsó kommentek