Vajon miért csapnak be minket olykor-olykor az érzelmeink? Miért csináljuk mindig az ellenkezőjét, mint ami helyes lenne, miért teszünk mindig mást, pedig tudjuk, hogy ezzel magunk alatt vágjuk sokszor a fát? Az érzelmeink befolyásolnak minket, ha akarjuk, ha nem.
Sokáig nem jöttem rá, hogy az érzéseim csapdájában vagyok, azok irányítanak engem, ha tetszik ez nekem, ha nem. Amikor mérges voltam, vagy éppen féltékeny, amikor vágyakoztam valami után, vagy magamba roskadva üldögéltem a széken, akkor mindvégig az érzéseim irányítottak. Nem hittem el ezt utólag sem, csak akkor, amikor saját magam jöttem erre rá sok-sok év után. Csakis a saját tapasztalatainknak hiszünk a leginkább, bárki bármit is mond, nem hallgatunk rá egészen addig, amíg a saját magunk kárán meg nem tapasztaljuk a keserű igazságot. Sajnos ez mindig így van, és egészen addig így is lesz, amíg nem tudunk uralkodni az érzelmeinken. Ezt meg kell tanulni, figyelmeztetni kell mindig magunkat arra, hogy mikor vagyunk befolyás alatt. Észre kell tudnunk ezt venni, és igenis nagyon sok jel mutat arra, hogy mikor is vagyunk az érzéseink befolyása alatt. Minden negatív érzelem szinte duplán számít, amikor épp benne vagyunk egy helyzetben, hiszen a rosszat nagyon nehezen tudjuk megváltoztatni jóra. Épp azért, mert a rossz egyből hatással van ránk. Nem tudunk kilépni egy vitás helyzetből csak akkor, ha belátjuk, hogy ez ránk nézve milyen károkat okoz. De még ekkor is lehet, hogy a vita hevében tovább veszekszünk, mert indulatokat vált ki belőlünk, vagy mert az igazunkat szeretnénk bizonyítani. Nagyon nehéz megálljt parancsolni magunknak. Épp ezért duplán rossz, ha belekeveredünk negatív gondolatmenetekbe. Természetesen csak a rossz érzéseink húznak minket lefelé, a jó érzéseink mindig kihúznak minket a csávából. De ehhez éreznünk kell, hogy mikor milyen hangulatban is vagyunk, melyik a fő érzelmi vonal, ami esetleg változtatásra szorul. Áteshetünk sokszor a másik oldalra is, amikor épp túl jó kedvünk van, amikor nem lehet velünk bírni annyi energia van bennünk, csak nem tudjuk megfelelően használni.
Amikor észrevettem magamon, hogy túlnyomóan az érzelmeim rabszolgája vagyok, még akkor sem tudtam kimászni ebből a csapdából, mert annyira szokásommá vált egy bizonyos viselkedési forma. Megszoktam, hogy mindig búval bélelt vagyok, megszoktam, hogy sokszor sírok semmiségeken, megszoktam, hogy az egész napom tönkremegy csak azért, mert kis figyelmet sem fordítottam magamra. Aztán később, amikor tényleg tudatosult a kisagyamban hogyan is viselkedem, akkor nagyon megijedtem, hogy végleg haragos, vagy végleg féltékeny és mélabús maradok. Szerencsére ez másképp alakult, és ha sok időbe is telt, de sikerült kimászni a gödörből, sikerült optimistábban szemlélni a világot. Nagyon hálás voltam ezért a jó sorsomnak, pedig ha belegondolok, én magam húztam ki magam a gödörből épp azzal, hogy vissza tudtam hozni a régi mosolygós énemet, tudtam már viccelődni, nevettem sok mindenen, és szerettem már élni. Én magam voltam, aki észrevette, hogy a logikám sántít valahol, amikor csak a rossz dolgokon gondolkoztam, észre tudtam venni, hogy egy ölelés vagy egy bátorító szó milyen nagy változást hoz az életembe, az érzelmi világomba. Így kezdtem lassan-lassan változni a jó irányba, és már tudom, hogy soha többé nem akarok úgy érezni, mint haragos koromban. Nagyon sok fájdalmon kellett ehhez keresztül mennem, de nem bánom, mert rátaláltam olyan szabadságra, amit most már nem adnék semmiért. Csúnya rossz tréfát űzhetnek velünk az érzelmeink, de ha ügyesek vagyunk, kicselezhetjük őket. :)
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek