Már írtam egy bejegyzést korábban arról, hogy nagyon közel járok a cukorbetegséghez. Még nem vagyok cukorbeteg, de nagyon-nagyon közel járok hozzá. Az előbbi bejegyzésben is azt ecseteltem, hogy nem tanulunk a hibáinkból.
Ez főleg akkor nagyon fontos, amikor az egészségünkről van szó. Én sem tanultam, és még most sem tanulok, amikor már kényszerdiétára vagyok utalva. Egyszerűen nem tudom a magamévá tenni azt a tudást, ami kell ahhoz, hogy segíteni tudjak magamon. Túl bonyolultnak tűnik nekem a szénhidrát diéta, pedig lehet, csak egy-két fontos dolgot kellene tudni elsajátítanom.
Miért követjük el ugyanazokat a hibákat, amikből tanulnunk illene? Miért nem fogadjuk meg magunknak, hogy soha többet még egyszer így nem akarok járni, mint ahogy sikerült amikor hibáztam? Nem! Nem! és Nem tanulunk az elkövetett hibáinkból még akkor sem, mikor az egészségünkről van szó. Azt hisszük, hogy csak múló rosszullét az, ami most ért minket. Elmúlik, elfelejtjük, nem foglalkozunk vele többet. De ha nem figyelünk magunkra, újra és újra előjönnek a hibáink, és mi újra és újra beleesünk a csapdába, még akkor is, mikor előre sejtjük, hogy ennek bizony rossz vége lesz. Egyszer élünk, ezt kellene jól az emlékezetünkbe vésni, hogy törődjünk magunkkal, segítsük a szervezetünket és legyünk annyira figyelmesek önmagunkhoz, hogy mindennap gondolunk az egészségünkre.
Most azért én is jól megijedtem, és jegyzetelek, írom a legfontosabb betartandó szabályokat. Ez az utolsó esélyem, hogy megelőzzek valamit, ami lehet, elkerülhetetlenül a nyomomban jár. De ez az ijedtség is addig tart, gondolom, amíg biztonságban nem érzem magam. Amikor megint jól alakulnak a dolgaim, elfeledkezem a legfontosabbról, az egészségemről. Hiába lenne sok pénzem, hiába lennék esetleg milliárdos, nem tudnám semmi pénzen megvenni az egészségemet, nem tudnám megelőzni a bajt, ami kerülget. Csak ha tudati váltás jönne, csak akkor lehetne több esélyem. Ki tudja mióta szemezgettem az igazi életmódváltással, és mindig, akárhányszor kezdtem bele, megbuktam már az első apró próbálkozásnál. Csak azért írom le megint, hogy tanuljunk a hibáinkból, és ne kövessünk el olyan szarvashibákat, hogy nem fordulunk orvoshoz, pedig intő jelek vannak már erre. Becsüljük meg magunkat annyira, szeressük magunkat annyira, hogy igenis naponta törődünk a szívünkkel, a lelkünkkel. Hosszú boldog életet csak akkor élhetünk, ha figyeljük magunkat, és megtesszük a kellő óvintézkedéseket. Legyünk önmagunkhoz megértőek, ismerjük el ha hibáztunk, de tanuljunk végre belőlük, és ha lehet, ne kövessük el újra őket! Én is örülök, hogy nem gyógyszert kaptam, meg lehetett beszélni, hogy szigorú diétára fogom magam. Fél év múlva kiderül, hogy mennyire vettem komolyan mindezt. Fogadd meg te is, hogy törődsz önmagaddal napi szinten, mert olyan könnyen jön a baj, hogy időnk sem lesz felocsúdni a meglepetéstől.
Már jól az éjszakában járunk, küldök egy dalt neked, hallgasd szeretettel. :)
Utolsó kommentek