Az édesanyám mindig azt mondta, hogy aki unatkozik, ő nem tudja elfoglalni magát valamivel, és a tevékeny életmód tudja csak átlendíteni a holtponton. Mindig eszembe jut ez a gondolat, ez a megállapítás, amikor gyengébbnek érzem magam.
Nem unatkozom, mégis úgy érzem, mintha rosszul reagálnék most az időjárási viszonyokra, pedig nagyon szuper az idő már reggelente mifelénk. Az édesanyám tudta hogyan kell élni, mikor mit kell csinálni, mikor minek van itt az ideje. Dolgos asszony volt, mindig későn tudott csak aludni térni, mert rengeteget dolgozott a munkahelyén is, otthon is, mindig kellett valamire pénz és édesapámmal együtt mindig elő tudták teremteni, mert másik műszakban is munkát vállaltak, hogy minket fel tudjanak nevelni. Egyszerűen éltünk, én is megszerettem ezt az egyszerű életstílust, nagyon szerettem az otthon melegét, azt a szeretetet, amit ők nyújtottak nekünk, gyerekeknek. Sokszor gondolok rájuk, mert én a töredékére sem vagyok képes, mint amit ők nyújtottak nekem, nekünk. Nem szeretnék mindig a betegségem mögé bújni, elrejtőzni, csak idő kell mindig nekem ahhoz, hogy jobban tudjak lenni, ha előtte mélyponton voltam. Ez a tavasz most nem az enyém, pedig imádom ezt az évszakot, de most valahogyan rosszul reagálok rá. Nem jönnek jól a napok, nem tudom most valahogyan visszatornászni magam arra a szintre, amikor felhőtlenül boldog és kiegyensúlyozott tudok lenni. Elfogadom ezt most, nem tudok mást tenni, de minden erőmmel igyekszem rendbe hozni magam.
Mindig olyankor van talán a legnagyobb szükség ránk, amikor nem tudjuk azt nyújtani, amit szeretnénk. Ezért lehet hogy lelkiismeret furdalásunk is lesz, de általában akkor jönnek a nagy feladatok elénk, amikor gyengébbek vagyunk, és így alig tudunk velük megbirkózni. Amikor a toppon vagyunk, akkor még csak nem is jut eszünkbe, hogy szoktunk rosszabb fázisban is lenni. Szerencsére elfelejtjük, kimegy a fejünkből, nem foglalkozunk vele. Csak amikor jön valamilyen negatív élethelyzet, akkor vesszük észre, hogy nem mindig minden alakul úgy, ahogy azt mi elgondoljuk. Tavasszal nem mindenki viseli jól az évszakváltást. Én is így voltam régebben, de azután ez hosszú ideig megszűnt és lelkesen fogadtam mindent, ami ezzel a csodálatos évszakkal együtt jár. Most az a dolgom, hogy visszavarázsoljam a magam számára a csillagokat az égről, a reggeli ébresztő napsütést, a lágy szellőt, a tavasz szépségét. Fel kell fedeznem, hogy olyankor is szép az élet, amikor én borúsabban szemlélem. Fel kell fedeznem a magam számára, hogy szeretek reggel kilépni az utcaajtón, mert tudom, hogy ezernyi meglepetés vár rám odakinn. Közelebb kell kerülöm az emberekhez, és távolabb kell kerülnöm a rossz és visszahúzó gondolatoktól. A lecke fel van adva, az én dolgom, hogy megtanulom a leckét, és alkalmazom is a tanultakat az életemben. Sose engedd, hogy elfogjon a búskomorság! Én sem vagyok búskomor, csak nem minden sikerül most úgy, ahogy szeretném. Volt már ilyen és lesz is ilyen még ezután is, ezért nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Mindig minden visszaáll a rendes kerékvágásba, csak néha több időt vesz ez igénybe. Ha te is nehezen küzdesz meg most valamivel, gondolj csak arra, hogy ez csak egy rossz pillanat az életedben, és holnap, amikor önfeledten nevetsz már, eszedbe sem fog jutni, hogy valaha érezted rosszabbul is magad. És ez így jó, hogy elfelejtjük a rosszat, és örülni tudunk minden jónak és szépnek. :)
Ha fent vagy még ilyenkor, gyere, hallgassunk meg egy szép dalt, mielőtt még aludni térünk. :)
Utolsó kommentek