Te is úgy vagy vele, hogy elkerülsz bizonyos feladatokat, inkább csinálsz bármi mást? Ez vajon lustaság vagy valami más? Nézzünk csak a színfalak mögé!
Ki kellene takarítanod a lakást, de te ehelyett inkább tévét nézel, vagy belefogsz valami teljesen másba. Tudod az eszeddel, hogy nem helyes, amit csinálsz, mégis inkább kikerülöd a feladatot, és néha még felmentést is adsz erre magadnak. Gondolkodj csak egy kicsit, miért nem vagy hajlandó elkezdeni azt, amit kell? Vajon lustaság ez, vagy valami más?
Lusták akkor vagyunk, amikor totál semmihez sincs kedvünk. Semmi sem motivál, hogy csináljunk valamit. Persze ilyenkor is csinálunk valamit, zenét hallgatunk, csak fekszünk az ágyban és elréved a tekintetünk jó messzire, lazulunk, és egy porcikánk sem kívánja, hogy megmozduljunk végre. Tehát nem lustaságról van szó ilyenkor, hanem elterelő hadműveletről, mert ugye a takarítás helyett keresel valamit, amit szívesen csinálsz. De például a számítógépezés közben is az eszedbe fog jutni, hogy ki kéne takarítanod, mert elég csak felemelned a fejed, máris láthatod, hogy poros minden és mást kellene csinálnod, mint amibe épp most kezdtél bele. De mégsem kezdesz takarítani, inkább reménykedsz valamilyen csodában, hátha jön valaki, aki megteszi ezt helyetted. De gondolj bele, nem lenne lelkiismeret furdalásod, ha más végezné el azt, amit te vállaltál be? Ha ez gyakran megtörténik (mármint az elterelés), akkor már el kell gondolkodni azon, hogy ez miért is van így. Lehet, túl fáradt vagy, de akkor is lehet időt találni később amikor már kipihentebb vagy. Ha viszont sohasem akaródzik takarítani, akkor bizony meg kell tanulni takarítani, meg kell találni a módját, hogy bele tudjál kezdeni.
Úgyhogy a jó hír az, hogy nem lustaságról van szó, hanem "nemszeretem" dologról, ami orvosolható, javítható, tanulható. Én is sokszor küzdök hasonlóval, nem vagyunk egyedül a problémával. De hogyan szeressük meg a takarítást, ha eddig sem sikerült?
Azt mondják, hogy aki 25 éves koráig nem nőtt fel, az már sosem fog. De én azt mondom, hogy bármikor belekezdhetünk a "nemszeretem" dolgok elvégzésébe is, csak valamihez kötni kell, például olyasmihez, ami kapcsolódik az elvégzendő feladatunkhoz. Például gondolj arra, hogy milyen szép és illatos lesz az otthonod, ha minden a helyére kerül, ha az elejétől a végéig megcsinálsz mindent. Gondolj a karácsonyra, akkor is minden úgy pompázik, ahogy azt te akarod, akkor is attól lett minden tökéletes, hogy beleadtad a szíved és a lelked. Egy nagytakarítás is épp ezt az élményt nyújthatja, ha ráérzel a ritmusára, és ha jól osztod be az erődet, még lazulni is lesz időd, megnézhetsz egy jó filmet a tévében. Csak ne csinálj sok elkerülést, mert az szokássá változhat, a szokások pedig nagyon ragaszkodóak tudnak lenni.
Hallgass meg egy dalt, és figyelj mindig magadra egy kicsit. :)
Utolsó kommentek